Szász Zsolt bábművész kiállítása
Szász Zsolt bábművész kiállítása
Prim Péter / 2019-11-19 súgó
Szász Zsoltnak, a Nemzeti Színház dramaturgjának, a Szcenárium felelős szerkesztőjének jubileumi kiállítása nyílt a Bóbita Bábszínházban.

A Blattner-díjas bábművész a pályafutását 1978-ban, 19 évesen a debreceni Vojtina Bábegyüttesben kezdte, ahol tíz évig tervezőként, rendezőként, színészként és műhelyfőnökként tevékenykedett. 1994-ben Tömöry Máriával megalapította a független Hattyúdal Színházat, de az élvonalbeli magyar bábszínházakban is korszakos jelentőségű eladásokat hozott létre. 1990-től napjainkig szervezi főmunkatársként a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, amit 2013-ban felvettek az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség magyarországi listájára.

A kiállításon az idén hatvanéves alkotó bábos életművének legjava látható: a mintegy hetven általa készített báb és maszk mellett gazdag képanyag is reprezentálja ezt a maga nemében egyedülálló munkásságot.

Bóbita Bábszínház (Zsolnay Kulturális Negyed) December 31-ig. Jegyár: 500 Ft.

 

lokál
Zöld Pécs - Az év madara: Cigánycsuk
 
súgó
Másnap – és mi most itt vagyunk
 
súgó
Mindannyian előítéletesek vagyunk…