Nyárváró zenei álmodozás
Nyárváró zenei álmodozás
promo / 2023-04-21 súgó
A Pannon Filharmonikusok a közkedvelt Flört sorozatában igazán stílusosan zárja évadát (itt jegyezzük meg, hogy a zenekar hamarosan meghirdeti új évadát, amit elég izgatottan várunk) és mintegy „nyitja meg” a várva várt nyarat május 19-én. A klasszikus zenével még kacérkodók, és a már nem csak flörtölők számára is egyaránt emlékezetes estet „varázsol” a pécsiek által jól ismert Hamar Zsolt karmester úr és Bősze Ádám, valamint a zenekar muzsikusai a Kodály Központ színpadára. Jegyek a zenekar honlapjáról, a Jegymesteren online, de a jegypénztárban személyesen is kaphatóak.

A Flört sorozathoz híven valami kicsit eltérő, valami kicsit szokatlan történik az est során a hagyományos hangversenyekhez képest. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a minőségi, nagyszerű klasszikus zene háttérbe szorulna, sőt! Azonban Hamar Zsolt (képünkön) kreativitását ismerve biztosak lehetünk abban, hogy a képzeletünk szárnyán a csillagos ég alatt repülhetünk és álmodhatunk szabadon, csak a szívünkre figyelve.

A közönség ezen az estén úgynevezett nyári és természetzenéket hallhat, gyönyörűséges dallamokat, amelyek igen szerteágazó múltból érnek el hozzánk itt a jelenben.

A koncertet nyitó első muzsikát, a Nyári este című zenekari darabot ugyanis Kodály Zoltán szerezte, a diplomakoncertjére írta, és a műben erőteljesek az impresszionista hatások. Vagyis az impressziót, azaz az érzéki benyomásokat, érzelmeket, indulatokat továbbítja felénk, ami az egyik legizgalmasabb jelenség a zenében is. 

Ezt a 20. század nagy finn zeneszerzője, Rautavaara Concerto madárhangokra és zenekarra című műve követi, amely a hűvös észak madarait jeleníti meg három tételben: Mocsár, Melankólia, Hattyúk vándorlása. A zenekar minden tétel végén elhalkul, mintha távolodnánk, és a látomás véget érne.

Az est második részében Mendelssohn Szentivánéji álom című műve hangzik el, mely Shakespeare azonos című vígjátékát viszi be a zenés színpad világába. Ha csak meghalljuk az első ütemeit, már láthatjuk is magunk előtt a csillagos nyári eget. Bár a Nászindulót mindenki ismeri a műből, teljes terjedelmében ritkán hallható. Ezen a hangversenyen a darabot az elejétől a végéig, narrációval kiegészülve élvezheti a Pannon Filharmonikusok közönsége.

(A Flört-bérletsorozat médiatámogatója a Made in Pécs.  A produkció a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.)

A kismamáknak és a babáknak szóló Pocaklakó című komplex program, amely hangversenytermi zenehallgatásból és az azt követő kreatív foglalkozásból áll, szintén május 19-én, de délelőtt 10 órakor várja az érdeklődőket. Most fő témája a „fészekrakás” lesz. Kodály Zoltán művének meghallgatása után az auditív élmények elmélyítése történik a zeneterápia eszköztárának lehetőségeivel. Cél az, hogy a leendő anyukák már most kapcsolatba kerüljenek gyermekükkel. Erősítjük  a baba-mama kapcsolatot, kommunikációt. Az inspirációt a zene adja, a feldolgozás pedig a művészeti ágak segítségével történik: ritmusjátékok, éneklés, improvizálás, vizuális ábrázolás/alkotás,  verbális és nonverbális technikákkal. Téma a tavasz, az éledő természet hangjai, madarai, a fészekrakás rituáléja. A részvétel zenei előképzettséget nem igényel. A programra szeretettel várjuk az apukákat is.

Ezen a programon felül minden kismama a kismamakönyv felmutatásával az egész évadban díjmentesen látogathatja a Pannon Filharmonikusok bérletes koncertjeit.

További részletek a www.pfz.hu oldalon találhatóak.

 

 

 

lokál
Létezik olyan, hogy valakinek túl sok könyve van otthon?
 
film
Meztelen Juliet
 
súgó
Villányi Vörösbor Fesztivál