Másnap – és mi most itt vagyunk
Másnap – és mi most itt vagyunk
Papp András / 2022-01-25 súgó
Beck Zoli és Szűcs Krisztián zenés színházi előadása Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak főszereplésével.

Ezek a dalok jellemző módon a 80-as évek végén születtek, ám a korszak politikai forrongása és Csengey Dénes korai halála megakadályozta, hogy a szerzemények Cseh Tamás előadásában színpadra vagy lemezre kerüljenek. De a Cseh Tamás Archívum áldásos tevékenységének köszönhetően ezek a 30 éve fiókban pihenő szerzemények most új életre kelnek. Kiderült ugyanis, hogy némely szöveghez dallamok is készültek, melyek fennmaradtak régi kazettákon a szerzők kommentárjaival együtt. A megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét Beck Zoli és Szűcs Krisztián Csengey Balázs segítségével. A Zoli és Krisztián által befejezett dalok régiek is, mégis maiak, hiszen most nyerték el végső formájukat. A rekonstruáló, alkotó folyamatot követően „a fiúk a dolgok mélyére ásnak” a színpadon, így elevenedik meg és ér össze múlt és jelen a dalokban. 

E78 (Zsolnay Negyed) Január 29. 19:00. Jegyár: 2990, 3490 Ft

lokál
Made in Pécs-díj: Az év rendezvénye
 
lokál
Portré: Lukácsi Bernadett
 
lokál
Pécsi képregényalkotók 3: Brezony Csilla