Magukról beszéltek
Magukról beszéltek
/ 2017-04-04 súgó
Március 9-én, telt ház előtt mutatták be a „Magadról nem akarsz beszélni?” című színdarabot, melyben romák és fogyatékossággal élők is szerepeltek. Az előadás később is elérhető lesz, ígérik a szervezők.

A darab története szerint úgynevezett élő könyvtárban válogathatnak az emberek romából, fogyatékossággal élőből, meleg emberből, és az egymás közötti kommunikációt, előítéleteket feszegetik. A jónéhány csattanót is tartalmazó darabban az előadók, amatőr színészek remekül alakítják a karaktereket. Igazán üdítő látvány például a fogyatékossággal élő szerelmes pár egymás közötti replikázását és önmagukra való figyelemfelhívását látni. Pontosan úgy, ahogyan a „normálisok” világában is zajlik.

„A próbák során azt tapasztaltuk, hogy egy folyamat részeként egyre jobban megnyíltunk egymás és magunk előtt, és egyre jobban akartunk beszélni magunkról” – magyarázzák a rendezők, akik szerint a szereposztásban megjelentek az önirónia jegyei is, lévén a romákat romák alakították, akárcsak a fogyatékossággal élők esetében, ugyanakkor ezzel ők is jobban megtapasztalhatták saját életüket.
Az előadás a projekt lezárásával elindul a saját útján. A következő időszakban Baranya megyei iskolákban tartják meg, de a szervezők szeretnék, ha minél több helyre eljuthatna, ezért várják a további jelentkezéseket is, nem csak oktatási intézményektől.

(Projektgazda: Keret Alkotó Csoport Kulturális Egyesület. Együttműködő szervezetek: Fogd A Kezem Alapítvány, a SZAMA DA NOJ – Vigyázz reánk Egyesület, valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. A projekt támogatója a Norvég Alap, projektazonosító: HU07-0186-B1-2016. A támogatás mértéke: 38 180,16 Euró. Projekt weboldal: www.akvarium-egy-archaikus-mese-ma.blogspot.hu)

(A cikkben megjelenő kép Simon Ádám munkája.)

 

lokál
Made in Pécs online jegyiroda
 
lokál
Portré: Kálocz Tamás
 
ételital
Étel-ital a pécsi adventi vásáron