Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztivál
Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztivál
Happ Zsuzsa / 2016-08-09 súgó
Augusztus 12. és 21. között ötödször szórja meg Pécs utcáit táncritmusokkal a Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztivál. A rendezvény a belvárosban, a Széchenyi tér–Dóm tér tengelyen várja változatos programokkal a különböző korosztályokat. Esőhelyszín a Leőwey Klára Gimnázium lesz.

A fesztivál szervezésében a közel húsz, a Balatontól délre és a Dunától nyugatra működő tánc- és hagyományőrző egyesületet tömörítő Déli Kapu Folklórszövetségen kívül részt vállalt a XX. Nemzetközi Néptáncfesztivál és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. is, nemzetközileg pedig képviselteti magát Horvátország, Olaszország, Lengyelország, Macedónia, Románia és Finnország.

A programok minden nap 17 órakor kezdődnek majd a Dóm téren felállított színpadon, gyerekeknek és családoknak szóló eseményekkel. Eközben 18:30-kor indulnak a zenés-táncos felvonuló menetek a Széchenyi térről a Dóm tér irányába, ahol 19:30-tól láthatók a résztvevők közös műsorai.

Az egyes napok külön tematikát kaptak, mely szerint 12-én és 13-án a horvát és magyar együtteseké lesz a főszerep, 15-én német nemzetiségi napot tart a Leőwey Táncegyüttes a vendégeivel, 17-19. között pedig a nemzetközi fellépők lesznek műsoron. 14-én az idén 20 éves Csurgó zenekar és az 50 éves Bartina Néptáncegyüttes közös jubileumi műsort ad, és 16-án a Déli Kapu Folklórszövetség tagjai rendeznek közösségi napot. A fesztivál 20-án szünnapot tart, de zárásként másnap, 21-én gálaműsorral várnak a szervezők minden érdeklődőt.

A rendezvénnyel kapcsolatos további infók és részletes program ITT.

 

lokál
Orfű Speciál
 
lokál
Tettyei Romok: Élményváros az Endoron
 
film
Viszontlátásra odafönt