Body.Radical
Body.Radical
Papp András / 2023-06-19 súgó
A 2009-ben Butoh Fesztiválként indult program mára a közép-kelet-európai régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató, a két kontinens közötti művészeti együttműködéseknek teret adó programmá nőtte ki magát.

Az esemény célja, hogy bemutassa a távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait és elősegítse a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését Közép-Kelet-Európa és a Távol-Kelet között. A kezdetben a butoh (japán avantgárd) előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban évről-évre fokozatosan megjelentek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, de a butoh filozófiáját tükröző előadások, kortárstánc produkciók és performansz akciók is.

A június 19-i pécsi Body.Radical vendégművészei Japánból, Koreából és Vietnámból érkeznek nemzetközi fórumokon elismert, díjnyertes előadásaikkal. A program 19 órakor kezdődik Suzuki Yukio (képünkön) Vésd be az időt című előadásával, amit a világ több mint 50 városában adott már elő. Egy rövid szünetet követően Yang Byeong Hyeon, Tóth Laura, Hoang Tu és Murata Hiro egy-egy előadása látható. Az este záróprodukciója igazi csemegét ígér, hiszen a vendégművészek és a Pécsi Tudományegyetem elektronikus zenészeinek közös improvizációja lesz hallható és látható.

Az esti E78-as program előtt, bemelegítésképpen a PTE Művészeti Karán 16 órától 17 óráig táncfilmeket lehet nézni a tokiói Ko Murobushi Archívum anyagából.

E78 (Zsolnay Negyed) Június 19. 19:00. Jegyár: 2700/3300 Ft

Részletes program ITT.

súgó
Rejtelmek, ha zengenek 
 
zene
„Egyértelműen az év magyar zenei fesztiválja!”
 
súgó
Egy Mecseki Láthatatlan nyomában