Bertók László Költészeti Díj negyedszer
Bertók László Költészeti Díj negyedszer
promo / 2024-11-15 súgó
Negyedik alkalommal adják át a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat.

Az életműdíjas költő mellett idén ismét elismerést kap egy fiatal pályatárs is. Az ünnepélyes átadóestet a költő születésnapjának előestéjén, december 5-én rendezik meg a Kodály Központban.

A 2021-ben alapított költészeti díj célja egyrészt, hogy fenntartsa névadójának emlékezetét, másrészt, hogy elősegítse az ideológiáktól, korlátozásoktól mentes szabad művészetet, továbbá, hogy növelje a kortárs magyar költészet jeles alkotóinak elismertségét. Már a díj létrejöttekor határozott célkitűzése volt az alapítóknak, hogy – miként az életmű – a díj és a díjátadó eseménye is nyisson a társművészetek felé, így a december 5-i programot is ennek szellemében állították össze a szervezők. Az esemény kortárs komolyzenei attrakciója Balogh Máté Sinfonia Nr. 3. „Priusz”. Hommage a László Bertók című művének magyarországi ősbemutatója lesz. A díjátadón közreműködik Mácsai Pál színművész, az est házigazdája Nyáry Krisztián lesz.

A díjazottak az idei elismerések mellé ezúttal is pécsi képzőművészek személyre szóló alkotásait kapják – a nagydíjas Pinczehelyi Sándor, a kisdíjas Hack Ferenc művét viheti majd haza.

Az estre a belépés díjmentes, jegyek a Kodály Központ jegypénztárában személyesen, illetve online igényelhetők.

Web: www.blkd.hu

Facebook: facebook.com/bertoklaszlokolteszetidij

Instagram: instagram.com/bertok_laszlo_kolteszeti_dij

lokál
Made in Pécs-díj 2016 – Az év művészeti eseménye
 
súgó
Pannon Filharmonikusok: Az alvajáró
 
súgó
Körterotika