Tettyei Romok: Tök jó lesz minden! (Jóslatok 2016-ra)
Tettyei Romok: Tök jó lesz minden! (Jóslatok 2016-ra)
kissfero / 2016-02-08 lokál
Szinte megalázóan könnyű jósolni erre az évre, főleg ha Pécsről van szó, hiszen a vak is láthatja, hogy valami elkezdődött, jó úton járunk, mondhatnak bármit az örök elégedetlenek (hangutánzó szóval: huhogók), sikerült beröffenteni a jó öreg Mediterrán Verdát, ami ugyan még pöfög és zireg-zörög itt-ott, de csak idő kérdése, és úgy fogunk vele suhanni, hogy még a menetszél is megtisztelve érzi majd magát, mert részese lehet ennek a csodálatos közös utazásnak. Lássuk, ki és mi ülhet be a csodaautóba 2016-ban, ki és mi koptathatja a természetesen valódi, kézműves bőrből készült kárpitot, és ki vagy mi szomorkodhat hoppon maradva az út szélén, bámulva a szerencsés utasokat!

Magasház

Pápá, rohadék, te nem jössz velünk tovább, eleget rontottad a városképet és gyűjtötted a kopogtatócédulát a komcsiknak. Mint az alkoholt a máj, lebontanak szépen idén. Egymilliárdból vagy egy kicsit többől, az már mindegy, és nem kell a demagóg dumád, hogy ebből mennyi kitakaríthatatlanul mocskos iskolai vécét lehetne felújítani a városban, hány külföldre lelépő orvost lehetne itt tartani. Jól fogsz mutatni a 2019-ben óriásplakátokra kerülő to do listen, mageszkám, kipipálva.

POSzT

Te viszont maradsz a kis kerek seggeden, művészkém. Ha belegebedsz, akkor is. Jó, már belegebedtél, tudom, de gebedsz szépen tovább ebben az évben is, beülsz az anyósülésre jelmezben integetni és ha nem mosolyogsz, megnézheted magad. Ha színész színészt, rendező rendezőt eszik, itt akkor is kultúra lesz.

Punott Massénz

Ez lesz az új Sikeres Pécsi Zenekar neve, márciusban alakul meg, beköszönő számuknak az lesz a címe, hogy „A társad alom, az enyém nem”, a klip pedig úgy kezdődik majd, hogy átlagosan jóképű, átlagos hosszúságú szakállal rendelkező, átlagosan divatos ruhákba öltözött srácok átlagos sebességgel gyalogolnak a kamera felé lassított felvételen, ami nagyon jól fog kinézni. A 2016-os album két számában szerepelni fog az a szó, hogy Pécs, négyben pedig egy-egy olyan mondat, amivel egy alternatív valóságban aranyérmet lehetne nyerni a „Fojtsuk giccsbe Cseh Tamás életművét!” versenyen.

PTE 650

Áprilisban egy pécsi kutató időgépet épít és visszamegy vele 1367-be, lejattol Big Lajos királlyal, készít pár szelfit az első pécsi egyetemistákkal, visszajön, a Városháza előtt az egyetem rektora és a polgármester ünnepélyesen fogadja, sajtótájékoztató, tűzijáték, Irigy Hónaljmirigy-koncert, az m1-en két migránsblokk között örülnek kicsit az újabb szép magyar sikernek. Májusban, bár próbálják tartóztatni, újabb útra indul a tudós, de először 1512-ből, aztán 1606-ból, végül 1833-ból is úgy jön vissza, hogy egyetemnek nyomát sem találja. Júniusban a TEK tudományvédelmi alosztályának kommandósai elviszik a sajnálatosan meghibásodott gépet, aztán a sajnálatosan meghibásodott kutatót.

M-day

December 6-án Pécsre érkezik Joulupukki, a finn Mikulás. Rögtön a rendőrségre megy, ahol töredelmesen bevallja, tavaly az ő hibája volt az ún. M-day, amikor négyzetméretenként több volt a síró gyerek a Széchenyi téren, mint amikor brit tudósok azzal kísérleteztek, mi történik ezer gyerekkel, ha elveszik tőlük kedvenc játékukat a tömegben, miközben még marha hideg is van és nem látnak semmit. Nagy megkönnyebbülés fogadja a vallomást, hiszen újra bebizonyosodik, hogy minden a legnagyobb rendben van, a bajt mindig mások okozzák, itt nálunk pedig minden szinten a legalkalmasabb emberek dogoznak, még véletlenül sem kontraszelektált alkalmatlanok, akiket valamilyen hátszél fújt be az íróasztaluk mögé.

 

lokál
Márciusban Pécsett szakmázik a HR világ színe-java
 
film
Mozik karanténban
 
ételital
Teszteltük: Zierfandler Borbár