Tisztelet a hősöknek!
Tisztelet a hősöknek!
Papp András / 2018-10-17 lokál
Október 23-án az 1956-os forradalomról és szabadságharcról emlékezik meg az ország. Hősök előtt tisztelgünk ezen a napon, olyan hősök előtt, akiknek volt bátorsága felkelni az elnyomó rezsim ellen. Pécsett több helyen is emlékezhetünk az 56-os eseményekre, mutatjuk is, hogy pontosan hol.  

 Mecseki Láthatatlanok emlékműve

A legújabb 56-os pécsi emlékmű, 2016-ban avatták fel a Tettyén a forradalom 60. évfordulója alkalmából. (Fő képünkön látható.) Az alkotás a népfelkelés eltiprása után szerveződött pécsi szabadságharcos csapat, a Mecseki Láthatatlanok tiszteletére épült, akik két héten keresztül folytatták küzdelmeiket a világ legerősebb hadserege ellen. „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak” – olvasható az emlékművön, melynek a talapzatára rögzített gránitlapokon az ellenállók nevei is megismerhetők. Az alkotás Kuti László munkája, aki az emlékműről ezt mondta: „Szabálytalan formáival, egyedi, vörös tardosi mészkő anyagával, szabálytalanul illeszkedő idomaival jelképezi a Mecseki Láthatatlanok egyedi harcmodorát”.   

56-os emlékmű

1996. október 23-án avatták fel az emlékművet a 48-as téren. Alkotója Farkas Ádám, Munkácsy-díjas szobrászművész, aki a forradalom és szabadságharc idején csak 12 éves volt, ám számára 56 eszmeisége családi örökség: édesapja, néhai Farkas Ferenc, Nagy Imre kormányának államminisztere volt. Az emlékmű obeliszkje 6 méter magas, amin becsapódó lövések láthatók. Ez, és az eltört oszlop együttesen a megbukott forradalomra emlékeztetnek. Az emlékmű talapzatára Siklós István: A csönd erdeje előtt című verséből vett idézetet vésték „el-NEM-földelhető. EL-nem-emészthető. ami történt, mint vulkán kitörése, lávafolyója, építő tűz torka. El-nem FELEDHETŐ.”

Kopjafa

Az Aradi vértanúk útján álló kopjafát 1989-ben állították, a míves alkotás Szatyor Győző munkája. A többi 56-os emlékmű elkészülte előtt kizárólag itt voltak 56-os megemlékezések a városban, mind október 23-án és november 4-én is. A szobor érdekessége, hogy nem egy kopjafából, hanem három kopjafa egybeöltéséből áll. Az emlékmű talapzata alatt egy réztáblán az 1956-os forradalom pécsi hőseinek és áldozatainak neve olvasható, a középső kopjafán pedig a címer alatt a „Tisztelet a hősöknek” bevésés látható.   

 

lokál
Élmény, amit egymilliószor is átélnél!
 
lokál
A Pécsi Borvidék borászai: Pavlik Ödön és Barna
 
lokál
Egy pécsi cég által ott is „vannet”, ahol elvileg lehetetlen kapcsolódni