A magyar teljesítménytúrázás története viszonylag fiatal, hiszen mindössze néhány évtizedre nyúlik vissza. Minden azzal kezdődött, amikor a Kinizsi Természetbarát Egyesület Encián Magashegyjáró Szakosztályának öt tagja egy nagyszombati százas túráról hazatérve elhatározta, hogy ezt az élményt a hazai természetjáró közösséggel is megosztják. Ennek eredményeként 1981-ben meghirdették az első Kinizsi Százas teljesítménytúrát, amelyen ma már több mint ezren vesznek részt. A nevezési díjért cserébe a túra során az ellenőrzőpontokon tudunk frissíteni teával, illetve egy kis rágcsával, célbeérkezéskor pedig elfogyaszthatunk egy finom ebédet.
Nagy szerencsénkre nem kell a Pilisig utazni, ha szeretnénk egy szuper közösség részévé válni, hiszen a Mecsek, a Baranyai dombság és a Zselic is kínál teljesítménytúrákat. A túrákról bővebb infók a tturak.hu oldalon, illetve az adott események Facebook-oldalain találhatók.
A Zselic csodálatos lankáit ismerhetjük meg a május 10-i Almamellék-Sasrét 25/15/10-es túrán. Itt azonban nem csak a fizikai felkészültségre lesz szükségünk, ugyanis a túra szervezői csak annyi információt adnak a teljesítéshez, amennyi feltétlenül szükséges, ezért mindenképpen használnunk kell a térképolvasási és tájékozódási ismereteinket, azaz ezt a túrát inkább a feketeöveseknek ajánljuk.
Május 31-én rendezi meg a Baranya Dombjai túrát a Hétdomb Természetbarát Egyesület. A túra több távon is indul, 60, 30, 20, 10 km-en, illetve tartanak egy vezetett túrát is az érdeklődőknek 5 km-es távon. A túrát akár kutyával is lehet teljesíteni. Itt hagyományosan gyümölcsleves jár a célba érkezőknek.
Június 7-én lehetőségünk nyílik a Hat Torony Túra keretein belül megismerni a Zselic dombjait. A Vásárosdombóért Egyesület gondozásában 31, 25, 17, 13 és 8 km-es távokon indulhatunk, és a szervezők rugalmasságának köszönhetően a távok nem kötöttek, így bárki bármelyik távon kiszállhat vagy épp hosszabb távra átnevezhet.