A Pécsi Nemzeti Színház színésze 43 éves, két kislánya van, és elmondása szerint a felesége egy angyal. „A család a legfontosabb” – hangsúlyozza Széll Horváth Lajos, mielőtt pályájáról és a szakmai sikereiről beszél. A kollégái között Bimbó becenévre hallgató színész Pécsett született, itt járt gimnáziumba, és a mindössze öt – tanulás és munka kapcsán – máshol töltött év után boldogan jött haza a városba, és anyaszínházába. Úgy tűnik, mintha egészen kivételes módon ragaszkodna élete fontos helyszíneihez: a gyerekkorában édesapja által vezetett, ezért az ő életében is fontossá váló Helyőrségi Klub pont szemben van a színház épületével, ő pedig újra Kertvárosban lakik, abban a városrészben, ahol felnőtt.

„A különbség a való világ és a színpad között a majdnem” – vallja a színészetről. „Héttől tízig mi, színészek más emberek vagyunk. A valóságban az emberekkel ezek a dolgok megtörténnek, velünk pedig csak majdnem.” Elmondása szerint eleven gyerek volt, hajtotta a szereplési vágy. Az általános iskola végén már tudta, hogy valószínűleg színész lesz. Egészen fiatalon, egy év katonaság után került a Pécsi Nemzeti Színházhoz statisztaként. Ugyanabban az évben Pécsett, az Országos Színházi Találkozón – ami akkoriban vándorrendezvényként minden évben máshol volt –, a zalaegerszegi színház is szerepelt, és a társulat az akkori stúdiós növendéknek felajánlotta, hogy ha komolyan tervezi a színészi pályát, szívesen látják a saját képzésükben. Ő élt a lehetőséggel, és még azon a nyáron jelentkezett hozzájuk. Ötször nekifutott a Színművészeti Főiskolának is, ahonnan végül azzal az indokkal küldték el, hogy felesleges volna felvenniük, hiszen ő már „készen van”. A zalaegerszegi képzés után két évig maradt az ottani társulatban, majd 1998-ban hazatért a Pécsi Nemzeti Színházba. „Azóta is minden évad, amit elkezdek itthon, az nekem nagyon nagy boldogság” – mondta a jelenleg évadonként 10-12 szerepet is játszó színész.

Bimbó becenevének az a különös magyarázata, hogy nincs magyarázata. „Életem első kőszínházi szerepét játszottam, amikor egyik este, munka után iszogattunk két barátommal, akik mindenáron becenevet akartak adni nekem. Egyikük azt mondta, legyek Bimbó. Erre én mondtam, hogy te hülye, az egy tehénnév! Mégis rám ragadt, és mindenki szereti.”

Sokoldalúságának köszönhetően szerepei nagyon változatosak. Az első időkből emlékezetes számára Keyston figurája a Márton András-rendezte Butley című darabban Gálffy László partnereként, akit nagyon jó embernek és kiváló tanárnak tart. „Ő a hihetetlen zsenialitásával nagyon szépen megfogta a kezem és segített. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a színjátszás közös munka. Ha én nagyon jó vagyok, a másik pedig nagyon rossz, akkor nem lenyomni kell, hanem segíteni” – mesélt a kezdetekről. Játszott számos negatív karaktert is, és bár sokáig kellett várnia egy táncos-komikus szerepre, néhány éve ő lehetett a Csárdáskirálynőben Bóni gróf. Méhes László rendezését azért szerette, mert ilyennek szeretné látni ma az operettet: megőrizve annak jó hagyományait, de levetkőzve a kikacsintást, őszinte örömmel játszani. Nagyon büszke a Gettóban alakított hasbeszélő bábu megszemélyesítésére. „A Pécsi Balett művészei azt mondták, hogy ők ezt nem tudták volna megcsinálni. Én nem hiszek nekik, de nagyon hízelgő, hogy így gondolják. Az egyik külföldi balettegyüttes vezetője sokáig nem akarta elhinni, hogy én, a bábu, élő emberként szembejövök vele a büfében.”

Sokáig rendszeresen játszott a Pécsi Harmadik Színház előadásaiban is, ahol nagy sikerrel volt műsoron több mint tíz éven át a Sóska, sültkrumpli, Vincze János rendezésében. Széll Horváth Lajos a darabban egy partjelzőt alakított. A szerep és a foci is közel áll hozzá. „Nagy kedvencem volt az az előadás. Örültem a partjelző szerepének, és annak, hogy olyan darabban játszottam, amihez van közöm. Az a figura kicsit én voltam, csak a gátakat le kellett vetkőznöm, mert az ember úgy igazán önmagát nehezen mutatja meg a színpadon, de az a szerep nagyon betalált. Bírók is eljöttek megnézni bennünket, és nagyon jól szórakoztak, magukra és egymásra ismertek benne. Egyébként imádom a focit! Gyerekkoromban jártunk apuval meccsekre, Pamacs (PMSC – a szerk.) drukkerek voltunk, és nagy lokálpatrióták. Az idei Eb-n természetesen nagyon szurkolok a magyar csapatnak. Ha esetleg nem jutunk tovább a csoportból, akkor legalább szépen haljunk meg. Azt gondolom, hogy lehet megbukni a színpadon is, de nem úgy, hogy nem követtél el mindent a siker érdekében.”