Portré: Vig Roland – úszómester
Portré: Vig Roland – úszómester
Papp András / 2026-08-12 lokál
Ha beköszönt a kánikula, sokak első útja a város egyetlen strandjára, a Hullámfürdőbe vezet. A vendégek gondtalan pihenését és hűsölését azonban vigyázó szemek őrzik. Ahogy a strandolóknak, úgy az úszómestereknek is csúcsszezon a nyári időszak. Vig Rolanddal, a Hullámfürdő egyik úszómesterével beszélgettünk a munkájáról, a mindennapi kihívásokról, és rólunk, strandolókról is.

Rolanddal egy borús hétköznap délelőtt ültünk le a Hullám egyik medencéje mellett beszélgetni. A 21 éves úszómesternek ekkor sok munkája nem volt, lógott az eső lába, így csak néhányan pihentek a strandon. „Már több mint négy éve dolgozom itt a Hullámfürdőben úszómesterként, előtte Harkányban elvégeztem egy úszómester-tanfolyamot. Kiskoromtól versenyszerűen úsztam, mindig is érdekelt ez a szakma, ezért választottam, és úgy érzem jól döntöttem, mert nagyon szeretem” – vág egyből a közepébe.

Év közben 8 órás műszakban dolgozik, nyáron viszont 11 és fél órát tol le egyhuzamban. Munkája kiterjed a strand mellett a fedett sportuszodára is, kollégáival felváltva dolgoznak, egyszer bent, egyszer kint. „Amikor a strandon dolgozom, akkor úgy néz ki egy napom, hogy korán reggel a gépházban kezdek, ott leengedem a vizet a szűrőkből, körbejárom hálóval mindkét medencét és kihalászom belőlük a nem oda való dolgokat – ezt egyébként, ha időm engedi, óránként meg szoktam csinálni. A vendégek megérkezésekor már csak a biztonságukra figyelek. És a legfontosabb: óránként indítom a hullámot – ez még mindig nagy kedvenc a fürdőzők körében. Kiemelt figyelmet kívánnak tőlem azok a napok vagy hetek, amikor hőségriadó van, ilyenkor ébernek kell lennem, hiszen gyakrabban fordulnak elő rosszullétek. Ha sok a kisgyerek a strandon, akkor is jobb az óvatosság, de akkor is, amikor több idősebb vendégünk van. Egyébként nem lankadhat a figyelmem egy percre sem, mert bármikor megtörténhet a baj. Az évek alatt hozzászoktam már a folyamatos koncentrációhoz, igaz, az elején egy kicsit nehéz volt, de ez már alapképesség lett nálam. Szeretem azt, ha sokan vannak, mert akkor észre sem veszem az idő múlását.”

A tévésorozatokon edződött sokaság úgy gondol az úszómesterekre, mint akik halált megvető bátorsággal mentik az életveszélybe került embereket a vízből. A valóság azonban egy kicsit más – de csak egy kicsit, mert sajnos nagyon komoly esetek is előfordulnak a medencében. „Nemrég egy nénit kellett kimentenem a medencéből, rosszul lett a vízben. De szerencsére ezen kívül nálam más súlyosabb eset nem történt. A kollégám néhány hete egy lányt mentett ki a vízből epilepsziás roham miatt, de hál’ Istennek minden rendben lett. Ezek sajnálatos, betegség miatt kialakuló esetek – melyekből szerencsére nincs sok nálunk –, de az az igazság, hogy a legtöbb baleset abból adódik, hogy úgy mennek be az emberek a vízbe, hogy nem tudnak úszni, pedig mindenhová ki van írva, hogy mélyvíz, de ezt simán figyelmen kívül hagyják.”  

Éberség, türelem, gyorsaság, jó beszédkészség – Roland szerint ezek a tulajdonságok a legfontosabbak egy úszómesternél, de hozzáteszi: „Talán a jó beszédkészség a legfontosabb, hiszen sokféle ember jár ide, mindegyikükhöz máshogy kell szólni, és mindegyikükkel meg kell találni a közös hangot.”

Rolandon az első pillanattól látszik, hogy szereti és élvezi a munkáját. „Kiskorom óta szeretem a vizet, az itteni közösség nagyon jó, jóban vagyok a munkatársaimmal is, szóval szeretek itt dolgozni. Az úszómesterkedés mellett karbantartó is vagyok, ezért a kinti munkákat is meg szoktam csinálni: fűnyírás, ágak metszése, zöldhulladékok összegyűjtése, padok átfestése, szekrények szerelése – ezeket a melókat is nagyon élem.” 

Milyenek vagyunk mi, strandolók? Szót fogadunk az úszómesternek? – tettük fel a kérdést a legautentikusabb embernek. „Vannak nehéz esetek, akik provokálnak, és többször megcsinálják azt, amiért már figyelmeztettem őket. De a vendégeink nagy része megérti és elfogadja azt, amit az úszómester mond nekik.”

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy ő mivel hűti le magát a rettentő kánikulában. Adná magát, hogy munka közben megmártózik a medencében, de nem. „A hideg zuhany az én menekülőutam, bár a nagy hőség miatt utána hamar leizzadok. És sok hideg vizet iszok a nagy melegben.”

A munka mellett azért akad szabadideje is. „Szabadidőmben kondizok, dzsúdóedzésre és bokszedzésre járok, ezen kívül a barátaimmal el szoktunk járni horgászni. És persze gyakran bulizunk is.”

 

zene
ZAJZAJZAJ podcast #17 // egy5egy
 
film
Joker: Kétszemélyes téboly
 
ételital
Teszteltük: Krédli