Portré: Ujvári Katalin
Portré: Ujvári Katalin
Happ Zsuzsa / 2023-09-13 lokál
Hófehérke és a hét törpe, Carmen, Carmina Burana, Orfeusz és Euridiké, Diótörő, Diamond, A csodálatos mandarin, Faust, az elkárhozott – ez csak néhány azon előadások közül, melyekben a Pécsi Balett magántáncosa, Ujvári Katalin szerepelt. Több előadásban ma már asszisztensként vesz részt és próbákat tart a társulatnak.

Ahogy sok pécsi művész, úgy Ujvári Katalin is a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikumban – ami a pécsieknek csak „a Művészeti” – indult el a későbbi pályája felé vezető úton. „Gyerekkoromban társastáncot táncoltam versenyszerűen Szigetváron, az általános iskola végéig. Azután édesanyám javaslatára felvételiztem a Művészetibe, ott kezdtem balettozni. Az öt év elteltével pedig rögtön a Pécsi Balettnál folytattam, kartáncosként. Nagyon sok darabban szerepeltem, és 2011-ben megkaptam első főszerepemet is, ami a Hófehérke volt – ezt éppen idén tűzzük újra műsorra, novemberi bemutatóval. 2013 óta vagyok az együttes magántáncosa. Nekem a tánc, a mozgás az életem része, abban tudok felszabadulni, kidolgozni magamból a feszültségeket és megélni a jó dolgokat. Ez egy szerelem-szakma, máshogy nem is tudnám ilyen hosszú ideje csinálni. A Táncművészeti Egyetemen a modern szakot végeztem, hozzám ez áll közel. A modern balett teljesen más testhasználatot, testtudatot, technikát igényel, mint a klasszikus. A klasszikus mindig fölfelé törekszik, a modern pedig inkább lefelé, földközeli, természetesebb formákat használ. Az idei évadtól modern tréninget is tartok az együttesnek.”

A táncosi szerepkörön kívül Kata ma már asszisztensi feladatokat is vállal a társulatban, valamint egykori iskolájában tanítja a következő nemzedéket, és remekül zsonglőrködik az idővel. „A mi munkarendünk nagyon egyenetlen, ebben a szakmában rugalmasnak kell lenni. Mindig van egy délelőtti próbánk, tíz órától délután kettőig, azután pedig délután négytől hétig, persze ha fellépünk aznap, akkor a délutáni próba rövidebb és az aznapi előadásra készülünk – máskülönben a következő bemutatón dolgozunk. Most éppen a Fauston dolgozunk, ami egy felújítás, és szeptember 16-án lesz a bemutatója. Ebben korábban Margit szerepét táncoltam, de most asszisztensként vezetem, állítom össze a próbát a férjemmel, Molnár Zsolttal közösen, aki szintén a Pécsi Balett táncművésze és próbavezetője. Gyakorlatilag szinte a nap huszonnégy órájában együtt vagyunk és nagyon szeretünk együtt dolgozni. Most a kétéves kislányunkhoz is igazítjuk a változatos időbeosztásunkat, ez külön kihívást jelent. A felsoroltak mellett vannak azok a próbák, amiken táncosként vagyok jelen, például most a Carmina Burana próbáin, amiben továbbra is táncolok és ebben az évadban Budapesten fogjuk játszani.”

A szerepei közül nehezen mondana kedvencet. „Igazából az összes szerepemet egy kicsit a gyerekemnek érzem, mindegyik más miatt áll közel a szívemhez. Mindhez valami mást kellett magamban megkeresnem, előhúznom, és ez a személyiségemet is formálta. Úgy látom, hogy a szerepeim egymásra építkeztek: egy olyannal kezdtem, amit ma már könnyűnek látnék, és jött egy eggyel nehezebb, de mindig tudtam egy-egy lépcsőfokot lépni. Ebben sokat köszönhetek Vincze Balázsnak és Uhrik Dórának, a Pécsi Balett vezetőinek. Ők is sokat tettek értem és én is tettem magamért, hogy előrébb jussak.”

Aki ilyen sokat látott már a szakmában, attól sokat tanulhat a következő nemzedék, ezért Kata egykori iskolájában tanítja a fiatalokat a táncra. „Az elmúlt tanév óta tanítok a Művészetiben óraadóként, előtte az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskolában is tanítottam egy évet. Nagyon-nagyon szeretem csinálni! Jól esik adni a gyerekeknek valamit magamból, azokból az értékekből, amiket képviselek. Vannak olyan tanárok a Művészetiben, akik anno még engem is tanítottak, például Kovács Zsuzsanna balettmester, aki az iskolában az én balettmesterem is volt, és a Pécsi Balettben is klasszikus balettgyakorlatot tart.”

 

lokál
A pécsi fejlesztések által jobbá válnak a világ élelmiszerei
 
zene
Pécsi zenekarok a PEN-ről
 
zene
A Dokitól a Nevkóig