Róbert és Szabolcs élete összeforrt a Tettye Vendéglővel, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy itt nőttek fel, hiszen szüleik a hét minden napján, reggeltől estig dolgoztak. A családi örökséget a testvérpár viszi tovább: Robi a kreatív háttérmunkákat végzi, Szabi elsősorban a vendégtérben, a vendégek között érzi otthon magát. Természetesen vannak bőven gyerekkori emlékeik a helyről. „Nekem az ugrik be elsőként, hogy kezdetben a kertben voltak kis bódék, ahol főtt kukoricát és Leo jégkrémet lehetett kapni, és én mindkettőt nagyon szerettem” – mondja Szabolcs. „Én emlékszem arra, hogy egy nyári napon fent voltunk a szüleinkkel a Vidámparkban, és apukám azt mondta, hogy hazafelé megállunk egy étteremnél, ahol nemsokára dolgozni fognak” – emlékszik vissza Róbert. „Bejöttünk, ittunk egy üdítőt, és az akkori tulajdonos körbevezetett minket, megmutatta az éttermet. És az is tisztán megvan, hogy az átalakítási munkálatok során vésővel és kalapáccsal vertem a falat gyerekként.”
Szüleiktől nagyon fontos dolgokat tanultak, melyeket igyekeznek napi munkájukba is beépíteni. „A szakma iránti alázat a legfontosabb, amit tőlük tanultunk” – mondják szinte egyszerre. „Édesapánk nagyon alázatos, talpig becsületes, tisztelettudó ember volt. Amíg élt, az utolsó percig nagy szeretettel gondolt a vendégekre és a dolgozóinkra, a legfontosabb számára az volt, hogy a Tettye hírneve jó legyen és a vendégek elégedettek legyenek. Nagyon sokszor eszünkbe jut, hogy amit ő és édesanyánk beletettek ebbe az étterembe, az páratlan, és ezt nekünk alázattal tovább kell vinnünk. Éppen ezért az elsődleges célja mindkettőnknek az, hogy ez a hozzáállásunk ne változzon.”
A Tettyén komoly szakembergárda biztosítja a zavartalan működést, alapból 25-en, hétvégén plusz 6-7-en dolgoznak az étteremben. „A munkatársainkkal igyekszünk jó kapcsolatot ápolni” – mondja Róbert. „Megbeszéljük a kisebb-nagyobb bajaikat, örömeiket, ugyanúgy, mint egy családban, tudunk beszélgetni hétköznapi dolgokról is, nem csak a munkáról. Szerintem ez fontos. Apu idejében azért más volt, neki volt egy csapata, ami 20 év alatt nem változott – ma e tekintetben azért más a helyzet, ilyen fix stábot lehetetlenség létrehozni. Egyébként vannak kollégáink, akik már 38-39 éve itt dolgoznak, nekik is és minden munkatársunknak nagyon nagy hálával tartozunk.”
A Tettyének az évtizedek alatt kialakult egy stabil törzsközönsége, akik a jól megszokott ételeket keresik, viszont itt van már az új generáció is, akik teljesen más igényekkel érkeznek az étterembe. Hogyan lehet megtalálni az utat a különböző elvárásokhoz? – kérdeztük a testvérpártól. „Hozzánk többgenerációs családok járnak, gyakran 10-20 fő, ahol ott van a nagymama és az unoka is, úgyhogy egyszerre kell kiszolgálnunk minden korosztály ízlését, és most már nagyon figyelnünk kell az ételallergiákra is” – mondja Szabolcs. „Réginek is kell lennünk, meg újnak is” – teszi hozzá Róbert. „Valaki azért jár ide 15 éve, mert szereti a halászlevünket, a borjúpaprikásunkat vagy a toroslevesünket, de valaki meg pont azért jön, mert van gluténmentes rántott csirkénk tabuléval. A változó igényeket figyelembe véve negyedévente mindig változtatunk egy kicsit az étlapon.”
Mindkét fiún érződik, hogy rendkívül fontos nekik a Tettye, és nagyon sokat jelent nekik az étterem. „Itt nőttem fel, tulajdonképpen ez az életem” – mondja Róbert. „Kilenc éves voltam, amikor ide kerültünk, itt vagyok még most is, ide jövök be a legtöbbet, ez a második otthonom, mindenem e köré épül. Az, hogy a gyermekeink közül bárki is szeretné-e ezt tovább vinni, az még képlékeny. Ha egyszer azt mondanák, hogy megpróbálják működtetni a családi vállalkozást, akkor nyilván nincs akadálya, ám lehet, hogy ez a kis történet addig tart, amíg mi csináljuk. De ezzel sincs semmi probléma.”
Befejezésül abban maradtunk, hogy mindannyian összekapjuk magunkat, és megpróbáljuk közösen megünnepelni a Tettye Vendéglő 100. születésnapját. Záróakkordként pedig rendeltünk egy húslevest, egy velővel-gombával töltött sertéskarajt és egy túrógombócot – azt a menüt, ami számunkra kihagyhatatlan a kínálatukból.