Pécsi hősök, akik a város szívét dobogtatják
Pécsi hősök, akik a város szívét dobogtatják
szerk / 2018-02-28 lokál
Februárban volt ötéves a Made in Pécs! Mivel nemrég – az ötvenedik kiadásunk megjelenésekor – már jól megünnepeltük magunkat, máshogy nyúlunk az évfordulóhoz. Visszautaztunk öt évet az időben, és megnéztük, mi volt a legelső, 2013 februárjában megjelenő Made in Pécs címlapsztorija. Nem árulunk zsákbamacskát: pontosan ez – Pécsi hősök, akik a város szívét dobogtatják. Akkor is és most is megpróbáltuk összeszedni azokat az embereket, akiknek teljesítménye magasan az átlag felett áll, akik nélkül ez a város sokkal rosszabb hely lenne, mint most, és természetesen a hősök között olyanoknak is bérelt helyük van, akik messzire repítik városunk hírnevét. Érdekesség: annyit változott az elmúlt években Pécs, hogy az öt évvel ezelőtti hősökből most csak nagyon kevesek került fel újra a listánkra.

Knoch Viktor - Burján Csaba

Magyarország első téli olimipai bajnokaihoz talán nem is kell kommentár. 

Kenderesi Tamás

Elég volt egy frappáns, vicces nyilatkozat ahhoz, hogy egy egész ország megjegyezze Kenderesi Tamás nevét. Az elhíresült sajtbureszes interjú után sokan szívükbe zárták a pécsi úszót. Lassan kiderült mindenki számára, hogy pécsi, itt él, itt készül a versenyekre, és hogy pécsi levegőtől duzzadva szállítja jobbnál-jobb eredményeit. Sok pécsinek és nem pécsinek példaképévé vált, igazi hős alkat, akinek sokat köszönhet a város.

Michelisz Norbert

A magyar autósport első világbajnoki érmese nem hiányozhat a hősök listájáról. A tavalyi túraautó vb-n elért második helyezése elképesztő teljesítmény, amihez tiszteletteljes kalapemelés jár. Az is a hősiességi faktort erősíti, hogy Norbi immár a Hyundai Motorsport gyári versenyzőjeként áll rajthoz, azaz a Hondát és a Zengő Motorsport Egyesületet (akiknek amúgy sok mindent köszönhet) egy igazán világhírű istálló váltotta.

ifj. Dárdai Pál

Kevesen mondhatják el magukról, hogy Pécsről indulva istenkirály státuszba emelkedtek külföldön. A mi Palinkkal pontosan ez történt. Berlinben ő az egyik legnagyobb király! Nem csak volt labdarúgóként, hanem a Hertha edzőjeként is rajonganak érte a szurkolók, ami nem is csoda. Közvetlensége, kedvessége, humora mindenkit levesz a lábáról. És ugye, azt mondanunk sem kell, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányaként csodát vitt véghez. Abszolút pécsi hős!  

Iványi Dalma

Iványi Dalma neve fogalom, és nem csak Pécsen, hanem az egész országban. Itthoni pályafutása mindenki előtt ismert, a pécsi női kosárlabda legcsodálatosabb éveinek főszereplője volt. Kitartása, győzni akarása sokak példaképévé tette, közvetlensége, kedvessége miatt pedig az összes szurkoló a imádta. Gyönyörű pályafutása után is Pécsett maradt, az utánpótlásban dolgozik, úgyhogy a rá bízott gyerkőcök a lehető legjobb kezekben vannak.  

Marsalkó Dávid

Lehet szeretni és utálni a Halott Pénzt, ettől függetlenül tény, hogy a zenekar ma a legnépszerűbb együttes az országban. Nem az egyik legnépszerűbb, hanem A legnépszerűbb. E mögött pedig, higgyétek el, hatalmas meló van, aminek Dávid a motorja. Azért pedig hatalmas pacsi jár, hogy amikor csak tehetik, hangoztatják Pécs nevét, ennél nagyobb városmarketing pedig nem is kell. Köszi, Dávid, köszi, srácok!

Horváth Zsolt

Az országban mindenhol ismert, jól csengő márkanév a Pannon Filharmonikusok, akinek igazgatója, Horváth Zsolt rengeteget tett azért, hogy ez így legyen. Fáradhatatlan munkával dolgozik azon, hogy a PFZ országosan ismert legyen, és természetesen azon is, hogy csodálatos hangversenyekkel kápráztassák el a pécsi közönséget. Több ilyen pécsi márkára, és több olyan emberre lenne szükség, mint Zsolt, és akkor minden rendben lenne a várossal.

Kiss Móni

Két dolgot kell feltétlenül megemlítenünk Mónival kapcsolatban. Az Ördögkatlan Fesztivált és a Zsolnay Színház programsorozatát. Mindkettő rendezvény túlmutat önmagán, hiánypótló, színvonalas, amiért csak hálával tartozunk neki. Nem könnyű manapság értékes kultúrát „eladni”, de neki (és társainak) sikerül, ami nem kis feladat. Csak így tovább, az egész város nevében köszönjük a munkádat!   

Varga Gabi

Aki tűzön-vízen keresztül küzd azért, hogy Pécsett fennmaradjon egy belvárosi mozi, az a szemünkben a hős tipikus esete. Az Apollóért Gabi küzdött eleget, és munkájának, kitartásának köszönhetően megmaradt a mozi és ömlenek a színvonalas filmek a városba, amire a közönség nagyon is vevő. Sokkal szegényesebb lenne a filmkínálat Pécsett, ha ő és az Apolló nem lenne, úgyhogy most megyünk, veszünk is egy jegyet és megnézünk egy jó filmet.    

Tóth Zoltán

Az Apolló Kulturális Egyesület motorja nem hiányozhat listánkról. Többek között ők működtetik az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezetet, amely fiatalokkal készít zseniális színházi darabokat, és ők üzemeltetik az Eck Imre Alapfokú Művészet Iskolát is. A sokrétű tevékenység felelős vezetőt kíván, aminek Zoli maximálisan megfelel, hiszen a Fiatal Vezetők Akadémiája őt választotta az Év Fiatal Vezetőjének. A díjhoz gratulálunk, és további sok sikeres színdarabot kívánunk! 

Uhrik Dóra

Uhrik Dóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész a messze földön híres Pécsi Balett egyik alapító tagja. Ez már önmagában hatalmas szó, de a lényeg, hogy a művésznő azóta is Pécsett tevékenykedik. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett még ma is aktívan játszik, nem mellesleg tavaly nevezték ki a Pécsi Balett ügyvezetőjévé, ami elképesztő munkabírását és tenni akarását dicséri.   

Tamás Éva

A Tamás Éva Játéktára tavaly ünneplte 10. szülinapját! A kerek évfordulóhoz szívből gratulálunk! Mi a magunk részéről rendkívül nagyra tartjuk azokat, akik a legkisebbek nevelésében, szórakoztatásában tevékenyen részt vesznek, ezért Tamás Éva és lelkes csapata megérdemli a hős kitüntetést. A Pécsi Bácsik és a Pécsi Nénik című rendezvényük pedig akkora ötlet, amilyet régen látott Pécs! További jó munkát kívánunk!   

Győrffy Zoltán

Kevesen tettek annyit a Pécsi Borrégióért, és úgy általában a magyar borkultúra fejlesztéséért, mint Zoli. A Pécsi Borozó főszerkesztője rangos boros rendezvények szervezője is, aki sok-sok éve kitartóan dolgozik azért, hogy a magyar bor az őt megillető helyre kerüljön. Munkássága elismeréseként tavaly Városháza Emlékérmet kapott, de ismerve személyiségét, nem az őt megillető díjak miatt dolgozik a borokért, hanem mert szívügye.  

Jozifek Csilla-Gadó Gábor

Ő az a két ember, akinek a pécsi kézműves sör forradalmat köszönhetjük. Sok évvel ezelőtt vágtak bele az „ige hirdetésébe” a Művész Presszóval, majd jött az Egylet, a Kisüzem, most pedig a BAZÁR. Az összes helyük a nyitás évében Made in Pécs-díjat nyert, nem alaptalanul. Rettentően értenek ahhoz, hogy milyen az a hely, ahol az emberek jól érzik magukat. És akkor még a Pécsre hozott isteni kisüzemi sörökről nem is beszéltünk…

S. Pápa Petra

Ő alapította az egyik leglátogatottabb receptes weboldalt, a nosalty.hu-t, majd megálmodta és megalkotta a Jókai téri Elevent. Az Eleven pedig rövid időn belül intézménnyé vált, mert új stílust és új kínálatot hozott a pécsi gasztronómiába, hiszen tapasbár eddig még nem volt a városban. A finom falatok mellé pedig precízen összeállított, sehol másol el nem érhető borkínálatot hoztak, ami igencsak ráfért a városra. Köszönjük!  

Ivánácz Gábor

Amikor Bill Gates személyesen ír néhány dicsérő szót rólad és termékeidről, az minden bizonnyal a legmagasabb minőség elismerése. A Venison Gustoval pontosan ez történt. Az Ivánácz Gábor által létrehozott pécsi márka gourmet füstölt termékeket állít elő kizárólag magyar állatok húsából. A termékek rendkívül népszerűek Európában, ami többek között azért is örömteli, mert ha mondjuk egy francia rákeres a Vension Facebook-oldalára, azt látja címként, hogy Pécs, Hungária utca 14/C. Városmarketing? Az, hát! 

Hegyi Maja-Sándor Ildu

A Szoba, a streat, és a fesztiválokon feltűnő BÜFI kocsi – csak néhány említésre méltó dolog Maja és Ildu munkásságából. A SZOBA-ból indulva szépen építgették birodalmukat, ami olyan jól sikerült, hogy mára a streat lett a város legvagányabb burgerezője. A lányok kedvességükkel, vidámságukkal, lazaságukkal hamar sokak kedvenceivé váltak. A pécsi gasztronómiában betöltött szerepükön kívül kihagyhatatlan, hogy a Hibázni ebmeri dolog pólót is ők találták ki.

Dudás Attila

Aki konstans módon, évtizedeken keresztül úgy tud rajongani a szakmájáért, mint Dudás Attila, az nálunk nem lehet más, mint nagybetűs HŐS. Az általa vezetett Dudás-Hajas Szalon a város legmenőbb fodrászata, Attila pedig úgy egyengeti az üzlet útját, mintha csak tegnap kezdte volna. Lelkesedése, munkabírása egy percre sem lankad, mi pedig azt mondjuk, hogy máshogy nem is érdemes csinálni. Köszi, hogy itt vagy, Atti!

Kovács János

Ugye, ismeritek azt az idős bácsit, aki kosarakat árul a belvárosban? Ő Kovács János, az egyik legnagyobb hősünk egyike. 10 éves korától készít kosarakat, mostani portékáit is maga készíti. A pécsiek hamar szívükbe zárták János bácsit, csakúgy, mint a kosarait, melyek remekbe szabott termékek mind egy szálig. Jó egészséget kívánunk János bácsinak, és kívánjuk, hogy még sokáig találkozhassunk vele, mert nélküle nagyon szegény lenne a belváros. 

Frölich Balázs

A PTE Műszaki és Informatikai Kar villamosmérnök hallgatója megtervezte és megépítette a SKART - Unique Electric Motorcycle elektromos motort. A jármű egyedisége a lézerrel vágott és 3D nyomtatóval készített alkatrészekben rejlik. Balázs egyébként 2012-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor első helyezést ért el az EnterFlex innovációs- és tehetségkutató versenyen egy általa tervezett alternatív energiaforrásokat használó üvegpiramissal. Találmánya egy újfajta szélturbina koncepció, mely mind a szélenergiát, mind az üvegház hatás által keltett meleg levegő felhajtóerejét hasznosítja az üvegpiramis formában. Balázs 2016-ban elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíját, illetve 2017-ben az 50 Tehetséges Magyar Fiatal Ösztöndíj díjazottja is volt.

Szintén Bianka

Szintén Bianka, a Műszaki és Informatikai Kar építőművész mesterszakos hallgatója Pro Arte Aranyérmet nyert! A rangos elismerés, melyből mindössze kétévente kettőt adnak át, a kiemelkedő tehetséget díjazza. Pro Arte Aranyérem kitüntetésben az részesülhet, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. 

Ilona Keserü Ilona

Keserü Ilona a leghíresebb és egyben legismertebb pécsi festőművész. A Kossuth-díjas művésznő egyik alapítója volt a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskolának, ami rendkívül fontos intézményévé vált a pécsi művészképzésnek. Munkái számtalan közgyűjteményben megtalálhatók, melyek hirdetik a művésznő pécsi mivoltát, ez pedig mindig büszkeséggel tölt el bennünket.   

Pilári Gábor

Magánszínházat üzemeltetni nem kis dolog. Pilári Gábornak és csapatának viszont nem okoz nehézséget az, hogy évek óta csodálatosan működtessék a MárkuSzínházat. A Perczel Miklós utcai csodaszínházban egyaránt láthatók gyerek- és felnőtt darabok, minden előadásuk telt házzal megy, azaz abszolút sikersztoriról beszélhetünk esetükben. És ha még azt is hozzátesszük, hogy tavaly ők szervezték a KARAKULTI Nemzetközi Árny-Játék Fesztivált, akkor világossá válik, hogy miért is kerültek a hősök közé.     

Sors Tamás

Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa bajnok pécsi úszó. Elképesztő az a teljesítmény, amit Tamás letett az asztalra, kevés sportoló büszkélkedhet ilyen eredménysorral, mint ő. AZ ANK versenyzője a 2016-os riói olimpia után befejezte pályafutását, a civil életre koncentrál, de nyilakozataiban mindig kiemeli, hogy Pécsett szeretne a továbbiakban is élni, dolgozni.

Ágoston Zoltán

A Jelenkor 1958 óta Pécs legfontosabb exportcikke. Jelenlegi főszerkesztője, Ágoston Zoltán talán a legnehezebb, pénzügyileg legbizonytalanabb időszakában irányítja a folyóiratot, ám a nehézségekből az olvasók semmit nem vesznek észre. A főszerkesztő küzdelme a lap fennmaradásáért példaértékű, amiért csak köszönettel tartozunk neki. És azért is, hogy a Jelenkor csodásan viszi tovább azt a magas színvonalat, amit hosszú évtizedek alatt megszoktak az olvasók.

 

 

 

 

lokál
Portré: Sramó Gábor
 
súgó
1. Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi Tábor
 
zene
Augusztusi koncertek Baranyában