Sokat nem koptatták az egykori lakók a Magasház lépcsőit. Már csak azért sem, mert négy darab 12 személyes lift is működött a pécsi felhőkarcolóban, másrészt pedig azért sem, mert mindössze 12 és fél évet élhettek benne. 248 család, kb. 800-1000 fő lakott az 1976-ban átadott épületben. Építésének terve, a felépítéséről szóló határozat azonban már az 1970-es évek legelején megszületett, az építkezés 1974 októberében kezdődött el. Az első lakók 1977 augusztusában költözhettek be a 84 méter magas lakóházba, amiben 84 másfél szobás és 164 egy szobás lakást alakítottak ki a negyedik emelettől felfelé, hiszen az első három emeleten egy posta és a Központi Statisztikai Hivatal kapott helyet. Ekkor még dagadt a kebel mind a város, mind pedig a Baranya Megyei Építőipari Vállalat részéről, hiszen az ország legmagasabb lakóházát sikerült felépíteniük valami ismeretlen eredetű megalomán indíttatástól vezérelve. Azonban az öröm nem tartott sokáig. 1983-ban egy állapotfelmérés során felfedezték az első hibákat. A Jugoszláviából importált, máshol jól működő IMS-technológia Pécsett csődöt mondott: a feszített vázsszerkezet összetartó acélkötelei a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken korróziónak indultak. 1989 májusában már súlyos gondokról szóltak a hírek, azonban ekkor még a kilakoltatás nem volt napirenden, csupán a Magasház felújításán gondolkodtak az illetékesek. Egészen 1989 karácsonyának előestéjéig. December 23-án egy viharos lakógyűlés keretében az akkori pécsi tanácselnök, Dr. Molnár Zoltán közölte a lakókkal, hogy az épület életveszélyes, nagyon rövid időn belül mindenkinek el kell hagynia a Magasházat. Ezzel az idegtépő hírrel kívántak mindenkinek boldog karácsonyt. Sok idő nem telt tétlenkedéssel, hiszen 1990. január 16-án elkeződött az épület kilakoltatása, ami májusban be is fejeződött. Ennyi embernek ilyen rövid idő alatt más lakást találni embert próbáló feladat volt. A városi tanács különböző vállalatok és intézmények (honvédség, bányák, OTP, stb.) segítségével 252 üres lakást gyűjtött össze, így minden lakó átmeneti időre ideiglenes lakáshoz jutott. A város kezdeményezte, hogy a kormány nyilvánítsa katasztrófa sújtotta területnek a Magasházat, és ennek megfelelően részesítse rendkívüli elbírálásban, mert Pécs önerejéből nem tud végleges otthont nyújtani az ideiglenes lakásokba költöztetett családoknak, és nem képes vállalni az állami tulajdonban lévő épület szerkezeti megerősítésének és felújításának költségeit. A történet innen már ismert. A 24 éve üresen álló épület egy kor mementójaként magasodott a város felett – egészen idáig. A bontási parancsot kiadták. Viszlát, Magasház, hiányozni fogsz!
Az IMS a magyar építőipar legsötétebb, legundorítóbb fejezete
Rabb Péter, az IKV (pécsi Ingatlankezelő Vállalat) műszaki igazgató-helyetteseként fedezte fel azt a problémát, ami végül a Magasház kiürítéséhez vezetett. Az akkori állapotokat figyelembe véve ma sem döntene másként. Emberéleteket mentett, cserébe kirúgták munkahelyéről.
A Magasház a Jugoszláviából importált IMS-technológiával épült, ami később a ház vesztét is okozta. Mit kell tudni erről a technológiáról?
Szerintem a pécsiek ezt kívülről fújják. A lényege: az előregyártott födémelemeket feszítéssel kapcsolják a pillérekhez. Az előregyártott elemeknek azonban van egy méretpontossága, és annak is, ahogy a pillért az adott helyen el tudják helyezni, emiatt passzentosra nem lehet építeni, kialakul egy hézag. Ebbe a hézagba rakták bele a PU-pasztának nevezett varázsanyagot, ami szabad kloridiont tartalmazott, ez pedig a vándorlása során az ott lévő feszítő acélbetéteket megette. Ez a probléma vezetett a Magasház végéhez.
IMS-technológiával készültek más épületek is, amik mind a mai napig állnak. Mi volt a probléma a Magasháznál alkalmazott technológiával?
A PU-pasztához tartozott egy folyadék, ebben volt a klorid, és ezek keverékéből állt össze a tömítő anyag. Jugoszláviában használtak ehhez a keverékhez pluszban egy inhibítor nevű anyagot is, amit nagyon kis mennyiségben kellett hozzáadni a PU-pasztához, és ez megakadályozta a kloridion vándorlását. Az egész Magasháznál csupán egy vödörnyi kellett volna ebből az anyagból, de ez kimaradt. A másik dolog: Jugoszláviában, ahová a PU-paszta bekerült, ott vékony, 1 mm-es műanyaglemezzel elválasztották a pasztát a feszítő acélbetétektől, amin a kloridion nem tudott átjutni, következésképpen nem következett be a korrózió.
Ezek szerint csak nüanszokon múlt? Az épület még ma is állhatna?
Nagyon kevésen múlt. Kis odafigyelés és precizitás hiányzott.
Ki ennek felelőse?
Engem például kirúgtak az IKV-tól. Az igazgatóasszony szavai szerint a Magasháznál végzett tevékenységemmel hihetetlen károkat okoztam az IKV-nak.
Konkrétan hogyan fedezte fel a Magasház hibáját?
Még a színrelépésem előtt tervezők, műegyetemi tanszéken dolgozó kollégák szorgalmazták, hogy történjen feltárásos vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy mi történik a feszítő acélbetétekkel. A legfelső szinten négy helyen végeztek feltárást. Azt írták a szakvéleményükben, hogy a négy feltárásból egy helyen enyhe bemaródásos korróziót találtak, de ha az épület nem ázik be, akkor ez nem probléma. Amikor 1988-ban az IKV-hoz kerültem, a harmadik napon az akkori tanácselnök jelezte nekem, hogy úgy beázik a ház, hogy ihaj és azonnal intézkedjek. Akkor néztem át az előzményeket, akkor találtam ezt a vizsgálati jelentést a Műszaki Egyetemtől. Sajnos ekkor már tudtam, hogy ha egyszer beindult a kloridos korrózió, akkor az egy megállíthatatlan folyamat. Az első feltárást a vezetésemmel a legfelső szint észak-keleti sarkában végeztük. Találtunk korróziót. Az IMS-tervezőket kihívtam, akik azt mondták, hogy ha ki akarom vizsgáltatni az esetet, forduljak szakintézethez. Megtettem, az FTV-hez fordultam, akik rövid időn belül elvégezték a vizsgálatokat, kijöttek, és 5-6 szakadt szálat találtak egy feltárásban. Egyből szóltam az IMS-tervező kollégáknak, hogy nézzék meg az eredményt. Mindenki vakarta a fejét, hiszen egy feszített vázszerkezet lényegi eleme gyakorlatilag súlyos károsodást szenvedett. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, és az utána következő 20 évet sem. A Műegyetem vasbetonszerkezet tanszéke tette le végül elém azt a szakvéleményt, ami leírta, hogy 3 hónapon belül ki kell üríteni az épületet.
Azon a lakógyűlésen ott volt, ahol a kilakoltatás tényét közölték a lakókkal?
Ott voltam. Nagyon rossz volt a hangulat, pillanatok alatt elszabadultak az indulatok, kitört a gyalázat, nem is tudtam befejezni a lakógyűlést. Akkor döntés született arról, hogy egy vagy két hét múlva a polgármesteri hivatal tanácstermében megismételjük a gyűlést. Ott már sokkal konszolidáltabb volt a hangulat, mert már látták az emberek, hogy elkezdődött egy tervszerű, normális, tisztességes kiköltöztetés. Végül mindenkit megfelelő lakáshoz tudtunk juttatni.
Ekkor még voltak tervek a Magasház megmentésére?
A Műegyetem szakvéleményében az szerepelt, hogy az épület tartószerkezete károsodott, de kijavítható. Akkor már elkezdtünk együtt gondolkodni a kivitelező vállalat tervező csapatával közösen, hogy hogyan és milyen módon lehetne a megerősítést megoldani. Amikor megtörtént a kiköltöztetés, már próbaszerelés is történt az épületben, hogy működőképes -e az a megerősítési modell, amit kitaláltunk. Utána versenytárgyalást írtam ki a megerősítésre konkrét kiviteli tervek alapján, mert az volt az elhatározott szándékunk, hogy az épületet megerősítjük és újra lakhatóvá tesszük. A versenytárgyalást a Pécsi Tanácsi Magasépítő Vállalat nyerte, de a döntéshozók úgy határoztak, hogy nem hirdethetek eredményt, én pedig pár hónap múlva már nem is dolgoztam a cégnél. Ma már azt mondom, hogy az IMS a magyar építőipar legsötétebb, legundorítóbb fejezete.
Azt akarja mondani, hogy az elmúlt 24 évben semmi érdemleges nem történt a Magasház megmentésével kapcsolatban?
Hogy pikírten fogalmazzak: a megerősítéséért fizettek. Mi más utakat játunk, mint az úgynevezett utólagos feszítéssel dolgozó kollégák, amivel a mai napig nem értek egyet, mert ha nem minden kábel szakadt el, ha van még feszítőerő az épületben és újrafeszítek, akkor olyan többletfeszültségeket hozok létre, ami nagyobb kárt okoz, mint amennyi hasznot. Ennek ellenére ezzel az utófeszítéses eljárással történt az épület megerősítése, ami szerintem rengeteg bajt okozott. És az, hogy most ugyanaz az ember tervezi a Magasház bontását, mint aki ezt a megerősítést megtervezte, számomra fényes bizonyítéka annak, hogy nekem van igazam.
Miként nézte az elmúlt 24 évben a híreket úgy, hogy tisztában volt azzal, hogy az épület menthetetlen?
Egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy az épület menthetetlen. 490 ezer négyzetméter épület készült IMS-technológiával, abból legalább 450 ezret megerősítettek, és azok a mai napig köszönik szépen, jól vannak. Ahol nem utólagos feszítéses eljárással erősítették meg ezeket az épületeket, ott semmi probléma nincsen, azok a házak még ma is állnak.
Az első pécsi kísérleti kábeltévé
Igazi kuriózumnak számított 1980-ban egy kábeltévés adás. Szinte hihetetlen, de Pécs történetének első ilyen műsora is a Magasházból indult. Ennek egyik szervezőjével, Orcsik Ferenccel beszélgettünk.
Orcsik Ferenc 1977-től 1983-ig lakott a Magasházban, ő is egyike volt azoknak, akik a legendás Torony-klubot alapították. „A Városházáról támogattam, segítettem a klub működését, hiszen én ott dolgoztam, mint a kulturális terület irányítója, így pályázati ügyekben tudtam segíteni a klubnak, hogy fölfejlődjön a technikai és egyéb felszereltsége“ – meséli Ferenc. A Torony-klub aztán nagyszerű közösségi hellyé vált, ahol gyakran találkoztak a családok és beszélgettek egymással. „Ott lakott Bozsó Ferenc is, aki akkoriban a körzeti televízió gyártásvezetője volt. Ismerte technikailag a televíziós közvetítő rendszereket, és egyszer említette, hogy ez az épület úgy van megalkotva, hogy a ház és környéke, a környező épületekkel mind be vannak kábelezve erre az egy nagy közösségi antennára, ami a toronyház tetején van. Az ő ötlete volt, hogy ezzel kellene kezdeni valamit.“ Kis utánajárás után kiderült, hogy egy egyszerű videómagnóval rá lehet csatlakozni a rendszerre úgy, hogy az egész környéken látható legyen az adást. „Ez nagyon izgalmas dolog volt, mert 1980-ban Pécsett még nem volt kábeltelevízió“ – mondja Ferenc a kezdeti izgalmakról. Ezután Bozsó Ferenc elhintette a gondolatot a televíziós kollégáinál, akik szintén ráharaptak a dologra, de mindenki megemlítette, hogy ezt senki nem fogja engedélyezni. „Mondtam nekik, hogy ebben tudok segíteni, hiszen bejáratos voltam mindenhová a Városházán. Ezután minden illetékessel beszéltem az ötletünkről, amire azt mondták, hogy ez nem egy elvetélt ötlet, jól kell megcsinálni a műsort, és elvileg kivitelezhető, azaz a Városháza rábólintott az ötletre. De lelkemre kötötték, hogy egyeztessek a pártbizottságban Bocz elvtárssal, aki akkor az ideológiai titkár volt, mert azt mondták, hogy ő ebben a főatyaúristen, és ha ő engedélyezi, akkor mehet, különben nem. Beszéltem vele is, látni szerette volna a kész adást, mert látatlanban nem akart dönteni. Elvittük neki a kész műsort kazettán, megnézte, és azt mondta, hogy nem jelent gondot, ha mi ezt leadjuk. Nos, így hoztuk létre a város történetében a legelső kísérleti kábeltelevíziós adást, ami 1 órás szerkesztett műsor volt.“ Tartalma a város értékeinek, kultúrájának a bemutatása volt, elsősorban a körzeti tévé archívumából válogattak érdekes epizódokat. „A műsor nem csak egyszer ment adásba, hanem háromszor, négyszer is. Nagyon jó volt a fogadtatása, rengeteg visszajelzés érkezett. A környékbeli tízemeletesekben is sokan nézték, de sokan jelezték azt is, hogy jó lett volna, ha az egész város látja ezt a műsort és nem csak egy kis közösség“ – zárja a történetet Ferenc a város első kábeltévéjéről, ami ebben a formában csak egy műsort élt meg.
Kiállítóterem
A Magasház legfelső szintjén, reprezentációs céllal egy kiállítótermet tartott fenn a város.
„Nem olyan kiállítóterem volt ez, ahol kiállításokat rendeztek, hanem egy olyan terem, ahol a város vezetői, és különböző vállalatok első emberei a vendégeiket fogadták. Amikor küldöttség érkezett akár az országból, akár külföldről, akkor ide hozták őket, és itt tartották az értekezleteiket“ – oszlatja el az elnevezésből fakadó tévhitet Temesi Gyuláné, Edit néni, aki 1979-től 1989-ig dolgozott kisegítőként ezen a helyszínen. Főállása az Univernél volt, ahol gondnoknőként dolgozott, a kiállítóteremben elsősorban felszolgálóként vett részt a munkában. A kiállítóterem az épület legfelső szintjén kapott helyet, ahol kb. négy lakásnak megfelelő tér volt összenyitva. „Bordó szőnyegpadló, nagyon szép tölgy dohányzóasztalok és hozzá tartozó alacsony fotelekből állt a berendezés“ – mondja Edit néni. „A kilátástól mindenkinek leesett az álla, a vendégek nem tudtak szóhoz jutni, annyira tetszett nekik a látvány.“ Edit néni nagyon szeretett itt dolgozni, elmondása szerint mindegyik ideérkező vendég nagyon kedves volt vele, senkivel nem volt soha semmilyen problémája. „Sajnálom, hogy lebontják a Magasházat. Ha lehetett volna, én kollégiumot csináltattam volna belőle. De ha a statikusok azt mondják, hogy nem lehet, akkor nem lehet.“
Torony-klub
1984-től 1988-ig működött egy közösségi klub a Magasház harmadik emeletén Torony-klub néven. Ennek vezetőjével, Révész Sándorral beszélgettünk.
Révész Sándor a Magasház átadásakor, 1977-ben költözött az épület 21. emeletére. Főállásban rendőrként dolgozott, a klub vezetését teljesen ingyen, társadalmi munkában végezte. „Az elődeim alakították ki a klubot, engem csak felkértek, hogy segítsek nekik, majd rövid időn belül rajtam maradt, mint szamáron a fül“ – válaszolja arra a kérdésre Sándor, hogy hogyan lett a Torony-klub vezetője. A klub három különálló, egyenként 70 négyzetméteres helyiségből állt. Ezekben a terekben előtte szárítóhelyiségek, kisebb tárolók voltak, amiket azonban senki sem használt. „Mindenki lemondott írásban a saját kis pár négyzetméteréről, és így megkapta a lakóközösség, hogy klubot csinálhasson belőle“ – mondja Sándor a kezdetek kezdetéről. Itt aztán volt minden: 38 színes forgó fotel, 8 db asztal, körbe mindenhol tükör, diszkóvilágítás, színpad, bárpult. Természetesen programokban sem volt hiány: gyerektorna, aerobic, kick-box és kung-fu edzések, pingpong, nyelvórák gyerekeknek és felnőtteknek, előadások, bulik, mozi. „Esténként mozifilmeket vetítettünk. Le voltunk szerződve a Moziüzemi Vállalattal, saját vetítőgépünk, saját vásznunk volt. Ugyanazokat a filmeket vetítettük, mint az akkori nagy mozik, csak nálunk olcsóbb volt a jegy.“ Ennek ellenére mégsem a mozi volt a legnépszerűbb program. „Elmondom, mert már elévült: videófilm vetítés is volt. Akkor az egy nagyon kurrens dolognak számított, hogy színestévén Bruce Lee és Chuck Norris filmeket vetítettünk videólejátszóval. Ezek az alkalmak olyan teltházzal mentek, hogy az valami fenomenális.“ A programok egyébként nem voltak teljesen nyilvánosak, hiszen csak a Magasházban lakók, azok barátai és ismerősei vehettek részt ezeken. Mindentől függetlenül azonban felmerül a kérdés, hogy ki finanszírozta ezeket a rendezvényeket. „Megtermeltük a pénzt“ – válaszolja Sándor. „Az anyaklubunk DoZso volt, ők kezelték a hivatalos pályázati pénzeinket, amin bútorokat vettünk és csinosítgattuk a klubunkat. A többit kitermeltük belépőkből, klubtagságikból. Az érdekesség az, hogy volt egy büfénk, ahol mindent lehetett kapni, és a beszerzési áron felül mindenen csak egyetlen forint volt a haszon. Ebből a bevételből is csak fejlesztettünk.“ A város vezetése is díjazta az itt zajló munkát, ugyanis háromszor választották meg a Torony-klubot a város legjobb klubjának. „Nagyon szerettek az emberek oda járni és nem csak a büfé miatt, hanem a programok miatt is“ – zárja beszélgetésünket az egykori klubvezető.