Másfél havi átlagfizetést veszít minden pécsi a légszennyezés miatt
Másfél havi átlagfizetést veszít minden pécsi a légszennyezés miatt
promo / 2021-04-06 lokál
Évente hozzávetőleg 330 ezer forint veszteséget okoz minden pécsi lakosnak az egyre nagyobb méreteket öltő légszennyezés – mutatta ki a témában valaha végzett legnagyobb, egész Európát érintő kutatás. A Pécsett is egyre népszerűbb távhőszolgáltatás azonban kényelmes és környezetbarát megoldást kínál a probléma enyhítésére.

A légszennyezés évente átlagosan 1280 euróba (mintegy 470 ezer forint) kerül az európaiak számára fejenként – derült ki az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) tavaly év végén publikált jelentéséből. A dokumentum a rossz levegő miatt bekövetkezett betegségek kezelésével, a munkából való átmeneti vagy tartós kieséssel, a rövidebb várható élettartammal és a korai halálesetekkel járó kiadásokat összegezte 30 európai ország 432 városa, köztük Budapest, Debrecen, Pécs és Győr adatai alapján.
A lista első helyén Bukarest található. Ott a számítások szerint a légszennyezés okozta egy főre jutó veszteség több mint 3000 euró, míg a 22. helyen álló Budapesten 1860 euró (mintegy 680 ezer forint). A 275. helyen végző Pécsett valamivel kedvezőbb a helyzet, de így is a megyei nettó átlagkereset másfélszeresét, 909 eurót (mintegy 330 ezer forintot) veszít minden városlakó évente a rossz levegő miatt.
A jelentés kiemelte, hogy a városok légszennyezéséért és az amiatt bekövetkező elhalálozásokért legnagyobb mértékben, a közlekedés és az ipari tevékenységek mellett, az épületek fűtése, valamint a nem megfelelő lakossági tüzelés a felelős.
A megoldást az alacsony kibocsátású, környezetbarát és fenntartható fűtési módok, például a távfűtés terjedése jelenti. Nem véletlen, hogy az élhetőségi rangsorok elején lévő skandináv és nyugati-európai nagyvárosok is ösztönzik a távhő használatát. Ez a napjainkban reneszánszát élő technológia a legjobb választás nagyvárosi környezetben, hiszen eltünteti az otthonaink közvetlen környezetében füstölgő kéményeket. A lakott területtől távol eső erőműben az otthoni kazánokkal ellentétben van lehetőség a szennyező anyagok jelentős részének leválasztására is. Pécsett ráadásul a távhőt gyakorlatilag teljes egészében megújuló, zöld energiaforrásból állítják elő, aminek a helyi előnyök mellett globális klímavédelmi hatása is van.
A környezetvédelmi előnyöknek és a szolgáltatással járó kényelemnek köszönhetően évek óta növekszik a távfűtés népszerűsége a városban. Számos új építésű és korszerűsítésen átesett ingatlan – lakóház, középület – kapcsolódott rá a távhőrendszerre. A technológia további terjedése és a szennyező egyedi fűtési megoldások visszaszorulása szükséges azonban ahhoz, hogy tartósan és érezhetően javuljon a város levegőminősége. Ez pedig nemcsak élhetőbb és tisztább környezetet, hanem anyagi megtakarítást is jelent az itt élők számára.

(X)

film
Vincentnek meg kell halnia
 
súgó
Edith és Marlene
 
súgó
Május 29-én Pécsen lép színpadra a MALEVO táncegyüttes!