n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
Inspiration Camp
promo / 2018.07.03.lokál
Kompetenciafejlesztő tábort szervez középiskolások számára az INSPIRATION BAR, amely tréningek, workshopok szervezésével foglalkozik Pécsen.

Az INSPIRATION CAMP kitalálója és megvalósítója Mezei Alida coach, tréner, akinek szívügye, hogy Pécsről is elérhetővé tegye ezt a fajta készségfejlesztést a középiskolások számára. „Ma már egyre inkább arra kell felkészülnie a fiataloknak, hogy hogyan tudnak majd jól váltani. Sok olyan szakma létezik, amiről pár évvel ezelőtt még nem is hallottunk, és jó pár olyan, ami mára már nem is elérhető. Ehhez fontos, hogy megismerjék saját képességeiket, tudják miben jók, legyen önbizalmuk és reális képük magukról, hogy rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz.” A tábor éppen ezért nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a résztvevő diákok önmaguk és egymás megismerésén át elsajátítsák azokat a készségeket, amelyekre szükségük lehet az egyetemen és később a munka világában is. A workshopokon az önismeretre, a kommunikációra, a prezentációra, a csapatmunkára fókuszálnak. A diákok interaktív, kiscsoportos műhelymunkában vehetnek részt, amely során tudatosítják és megtanulják használni az említett készségeket. A workshopok mellett egy-egy izgalmas életút bemutatásával lehetőség nyílik arra, hogy néhány fiatal felnőttel beszélgessenek, kérdezzenek, hogy lássák, mások hogyan kezdték, és hogyan kezdték újra, ezáltal is közelebb hozva a jövő és a munka világát a fiatalokhoz.

Időpont: 2018.07.30-08.03.

Helyszín: Almalomb, Hosszúhetény, Ormándi u. 19.

Részvételi díj: 29.000 Ft (amely tartalmazza a napi háromszori étkezést és a tréningek anyagait)

Bővebb információ és jelentkezés az info@inspirationbar.hu e-mail címen, illetve Facebook-on.

(X)

zene
Oliver Koletzki
 
zene
Midori
 
lokál
Osztod?