Portré: Hajdú Zsófi
Portré: Hajdú Zsófi
Happ Zsuzsa / 2021-02-26 lokál
Hajdú Zsófi próbált fotózni tájat is, de egyszerűen nem érzi jól magát, ha a képeken nem szerepelnek emberek. Amit valójában meg akar örökíteni és megmutatni, az a képein szereplők valósága, ünnepi vagy éppen hétköznapi pillanataik. Ez pedig oda vezetett, hogy egy egészen különleges projekt, a Szeretest egyik alapítójaként fényképezi azokat, akik felvállalják a saját testükhöz való viszonyukat és a történetüket.

Zsófi bizonyos értelemben már az előtt kötődött a PTE-hez, hogy Bajáról Pécsre költözött volna tanulni. „A nagyszüleim pécsiek voltak, a nagyapám a Bölcsészettudományi Karon tanított régen. Ami most a HÖK iroda, az az ő szolgálati lakása volt. Úgyhogy én ott a botanikus kertben nőttem fel félig-meddig. Tanulni a kommunikáció- és médiatudomány szakra érkeztem, illetve előtte elvégeztem a felsőfokú moderátor szakképzést.” Ez a bizonyos szakképzés volt az, ami Zsófit a fotózáshoz közelebb hozta, na meg a férje. „Egyszer sírtam életemben ajándékon, kiskamasz koromban, amikor kaptam egy digitális fényképezőgépet karácsonyra. Akkor kezdődött a virágszirmokon vízcsepp fényképezés, meg hasonlók, szerintem sokan így kezdik. Később már Pécsett volt a fotótechnika képzésünk, ahol gyakorlati munkát kellett végezni. Néhány hónappal előtte ismerkedtem meg a férjemmel – aki egyébként fotós, operatőr, rendező – és ő adta a kezembe a gépet, hogy vigyem magammal és fotózzak, fotózzak, fotózzak. Az áttörést az jelentette, amikor elmentem önkéntesként fotózni a POSzT-ra és nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Utána elkezdtem portrézni, esküvőket, rendezvényeket, eseményeket fényképezni.” Egy ideje kacérkodik a szülésfotózás gondolatával is, bár ennek a tervnek egyelőre nem kedvez a járványhelyzet.

Bár Zsófi a fotózásra szerelemként tekint, és gyártásvezetőként, valamint szerkesztő-riporterként is dolgozik, ezek mellett egy nagyon különleges projektbe kapcsolódott be teljes szívvel. „Nagyon fölbosszantott, amikor egy ismert ember véleményezte a túlsúlyos nőket és játszogattam a gondolattal itthon, hogy kellene valamit csinálni. Egyedül nem vágtam bele semmibe, de éppen akkor keresett meg Anett, a Szeretest projekt kitalálója, majd később csatlakozott hozzánk Barbi és Szandra. Az a célunk, hogy megmutassuk, mit jelent a női szépség, hogyan néznek ki valójában a nők.” A Szeretest stábja egy fotózásra hívta a jelentkezőket, ami a Covid miatt csak több hónapos csúszással valósult meg, de ez idő alatt egyre többen csatlakoztak hozzájuk, és a terveik is továbbfejlődtek. „A felhívás úgy szólt, hogy aki szeretne részt venni a fotózáson, az írja meg nekünk a történetét és írjon arról, hogy mi a viszonya a saját testéhez. Nem is gondoltuk, hogy ilyen sokan jelentkeznek majd. Nagyon erős történeteket kaptunk. A fotózás azóta megtörtént és most folynak a háttérben a szervezések, szeretnénk workshopokat is tartani, szakembereket bevonni, különböző tematikák mentén találkozókat szervezni.”

A Szeretest Instagram-oldalán a képekhez történeteket is olvashatunk, főleg nőkről, de férfiak is osztottak meg velük fotót és történetet. „Amikor elindítottuk a felhívást, voltak, akik azt hitték, ez csak anyukákról szól. Mi azt gondoljuk, mindannyiunkról szól. Lehet, hogy mi nők kicsit könnyebben beszélünk az önmagunkhoz fűződő viszonyunkról, de nem szabad kizárni a férfiakat sem. Továbbra is szívesen fogadjuk a történeteket mindenkitől, és gyakran felhívás nélkül is megosztják velünk saját élményeiket vagy akár a visszajelzéseiket, hogy őket hogyan indította el a saját magukhoz fűződő viszonyuk megismerésének útján az, hogy nem csak filterezett és retusált képeket látnak, hanem hús-vér nőket, szókimondó történetekkel. Talán kicsit tabukat is próbálunk döntögetni.”

Zsófi a Szeretest csapatában nemcsak fotósként, hanem aktív szervezőként, szívvel-lélekkel vesz részt, ezzel lesz számára teljes a kezdeményezés. „Itt nem arról van szó, hogy ezek vagy azok a nők kerüljenek be erre a fotózásra, mi meg vagyunk a szervezők, és ez a Szeretest. Hanem igazából akárki, aki megírja a történetét, vagy aki olvassa, az a csapat része. Mindenki, akit valamilyen módon megmozgatnak ezek a képek és gondolatok.”

(Fotó: Fiszter Ferenc)

súgó
Bronzkori játékélmény
 
zene
Deborah De Luca
 
lokál
Azok vagyunk akik