Gyárvárosi sikertörténet: Élmény-Tár
Gyárvárosi sikertörténet: Élmény-Tár
Papp András / 2022-02-24 lokál
Gyárvárosban van egy folyamatosan nyüzsgő, gyerekzsivalytól hangos szuper hely, ahová szívesen járnak szegény és jómódú gyerekek, roma és nem roma fiatalok. Ez az Élmény-Tár Tanoda, ahol megható lelkesedéssel és elképesztő profizmussal dolgoznak azon a szakemberek, hogy egy élhető közösség jöjjön létre a környéken, ezzel együtt a városban, még tágabban értelmezve pedig az egész országban. Tasnádi Zsófiával, az Élmény-Tár Tanoda egyik vezetőjével beszélgettünk. 

A különböző társadalmi csoportok integrációjában betöltött szerepetek vitathatatlan.  Az Élmény-Tár Tanodába járnak mélyszegénységben élő és jobb módú gyerekek, roma és nem roma fiatalok. Milyen sikereket értek el az integrációban, az egymás elfogadásában?

Azt gondolom, hogy 11 év alatt kialakítottunk egy olyan elfogadó közösséget, ahová a gyerekek azért járnak szívesen, mert tudják, hogy itt megértik és meghallgatják őket. Szoktuk is mottóként emlegetni, hogy itt sosem vagy egyedül. A gyerekek egymást is folyamatosan támogatják, segítik, biztatják, így nem csak tőlünk, felnőttektől kapnak pozitív megerősítést. Nagyon fontos eredménynek gondolom, hogy a hozzánk járó gyerekek önbizalma érezhetően erősödik és egyre többen vannak, akik sikeresen tanulnak tovább és maradnak is bent a sulikban a támogatásunkkal. A gyerekek szülei azt szokták mondani, hogy a gyerkőcök hozzánk haza járnak, és olyanok vagyunk – amikor kívülről néznek minket –, mint egy nagy család.

Milyen speciális problémákkal kell megküzdenetek Gyárvárosban a tevékenységetek során?

Nem tipikusan gyárvárosi problémák azok, amikkel szembesülünk, hanem inkább a szegregálódó városrészek általános jellemzője. Gyárváros a lakossága szerint heterogén összetételű, de a városrész folyamatosan szegregálódik. A középosztálybeli utcákba beékelődnek mikro szegregátumok. Ez a vegyes összetétel egyébként nem csak konfliktusokat generál, hanem van benne összetartás és sok barátság is. Összességében a környék is elfogadó és barátságos. A leszakadás viszont elég keményen megmutatkozott az elmúlt 10 évben, szolgáltatáshiányos a terület, szinte minden intézmény (kollégium, közösségi ház) megszűnt. Az utóbbi időben a leggyorsabb ütemben a hajléktalanszállók fejlődtek a környéken.

Rengeteg programot szerveztek. Melyek a legnépszerűbbek?

Nem is tudom, hogy ki tudok-e emelni a rengeteg közül csupán néhányat. A tanodás gyerekek legjobban azokat a programokat szeretik, amikor ki lehet mozdulni, el lehet utazni, de a sportot, a falmászást is nagyon kedvelik, és minden olyan projektünk sikeres, amikor valamiről tapasztalati úton, gyakorlatban tanulunk.

Vannak olyan eseményeitek, melyekre a város más tájáról is járnak hozzátok?

A Kalandos Kirándulások című programunkhoz egyre többen szoktak csatlakozni a város minden részéről. Minden hónapban a nyakunkba vesszük a mecseki piros túra egy-egy szakaszát és közben mindig tanulunk valamit a gyerekekkel az erdőről a túrázásról. De említhetem tematikus városnéző sétánkat, a Gyárvárosi Sétát, amire az ország több részéből fogadtunk már csoportokat.

Idén mik azok a programok, amelyeket a legfontosabbnak tartasz?

Idén kiemelten foglalkozunk az érzékenyítő programjaink fejlesztésével. Egy társasjátékot és egy szabadulószobát fejezünk be ebben a hónapban, amelyeket iskolai csoportok és cégek számára szeretnénk elérhetővé tenni. A játékok fókuszában a mélyszegénységgel kapcsolatos érzékenyítés és a csapatépítés áll.

Végül engedj meg egy személyes kérdés: feladnád Gyárvárost mondjuk egy menő belvárosi munkáért?   

Biztos, hogy nem! Ennél menőbb munkahely szerintem nincs! Egy szuper csapat tagja vagyok, jobb munkatársakat nem kívánhatnék magamnak, és szuperek az önkénteseink is. A magunk urai vagyunk, kreatívan és innovatívan dolgozhatunk.

 

Aki adója 1%-ával szívesen támogatná ezt a rendkívül fontos, szívvel-lélekkel végzett kiemelkedő munkát, annak íme az ehhez szükséges adatok: Élménylelő Ifjúsági Egyesület, adószám: 18337725-1-02. 

 

 

 

 

lokál
Tettyei Romok: Élményváros az Endoron
 
súgó
Mesterséges intelligencia – Mérő László előadása
 
zene
Punnany akusztik