Fontos a közös tervezés – B. Szabó Ingrid esküvőszervező
Fontos a közös tervezés – B. Szabó Ingrid esküvőszervező
/ 2017-10-25 lokál
„Jaj, csak minden rendben legyen, annyi az intéznivaló, legyünk már túl rajta!” – B. Szabó Ingrid munkájában azt tartja a legfontosabbnak, hogy ne ezt mondják a párok, hanem jól érezzék magukat az esküvői felkészülés során és a nagy napon egyaránt.

Azért, hogy így legyen, Ingrid a menyasszonyokkal és a vőlegényekkel közösen dolgozik, szem előtt tartva a házasodni készülők legfontosabb érzéseit, személyiségüket, ízlésüket. A szervezés során minden apró részletet kidolgoz velük, és mindent a maga idejében. A rendezvényekhez jól bevált szakembereket ajánl, vagy éppen újakat kutat fel, ha arra van szükség.

Aki esküvőre készül, végeláthatatlan mennyiségben meríthet inspirációt az interneten, ugyanakkor ez az információmennyiség nehezíti a dolgát. Ingrid abban is segít, hogy az első nagy merítésből, a végtelen lehetőségekből sikerüljön azt a koncepciót megvalósítani, ami a pár ízléséhez, szemléletéhez és a költségvetéséhez leginkább illik. Mindezt anélkül, hogy rábeszélné őket bármire vagy lebeszélné őket bármiről – hangsúlyozza. Ez a fajta együttműködés kölcsönös bizalmat és őszinteséget igényel, ezért is tartja fontosnak, hogy a közös munka rendszeres és tartalmas találkozásokat jelentsen.

Tapasztalatai alapján azt mondja, hogy a leggondosabb előkészületek után is minden esküvőn történhet – és gyakran történik is – valami váratlan. Ettől azonban kicsit sem ijed meg, ezeknek a váratlan helyzeteknek a megoldása is része munkájának, hiszen a megrendelők az első találkozótól a nagy nap legvégéig bizalommal számíthatnak rá.

Instagram: weddingo21

Facebook: b.szabo.ingrid.eskuvoszervezo

(X)

ételital
Teszteltük: 19 Bar & Shop
 
ételital
Teszteltük: Pécsi Kávé
 
zene
Dupla Mongooz szülinap