Hogy hogyan lesz valakiből hangszerész? Péter esetében ezt sok minden más előzte meg. „Korábban építésztechnikus voltam, főleg épületfelújításokkal foglalkoztam, illetve az Intermagyar Kulturális Egyesület tagjaként az egykori ZION-ban én voltam a ‘mindent-meg-tud-csinálni arc’. Ott hallottam egy sráctól, hogy létezik hangszerész iskola, és mivel éppen ott akartam hagyni az építészetet, belevágtam és kitanultam ezt a szakmát, amiben most már nyolc éve dolgozom. Az ország két legjobb nagybőgős műhelyében tanultam, így lettem vonós-pengetős hangszerész. A munkám nagy része mások hangszerének beállítása és javítása, de akadnak nagy felújítások és néha egy-egy hangszerépítés is. Egy olyan nagybőgőt rendbe tenni, amit kosárban, összetörve hoznak be, körülbelül fél év. Ebből mondjuk úgy két hónap csak a lakkozás, ami úgy zajlik, hogy lakkozok tíz percet, aztán két napig hagyom száradni, hogy vissza tudjam csiszolni és újra lakkozhassam tíz percig. A finomításokkal, csiszolásokkal, formaigazításokkal nagyon sokáig el lehet pepecselni. Csak a végső fényezés például egy hegedűnél három-négy nap.”

Péterhez már gyerekkorában is közel álltak a kétkezi munkák. „Életem első tizenegy évében a pogányi reptéren éltünk egy szolgálati lakásban, mivel édesapám vitorlázórepülő oktató volt. Gyakorlatilag tizenegy négyzetkilométeres játszóterem volt. Gyerekkoromban egy csomó játékot megcsináltam magamnak, például a játék dinoszauruszaimhoz egy komplett dzsungelt papírból, meg hulladékokból. Rengeteg repülőgépet is csináltam, hiszen egész pici koromban már ott voltam a repülőjavító műhelyekben. Maga a repülés nem érdekelt, csak a technikai része. Sok repülőjátékot készítettem, de csináltam kis motoros hajókat is. Amikor az akkoriban kapható dróttal összekötött távirányítós játékok tönkrementek, akkor szétszedtem és építettem belőlük valami mást.” Ez a szemlélet, a használható dolgok megőrzése és a felújítás kulcsfontosságú Péter számára. „A műemlékes technikusi végzettségemmel dolgoztam egy ideig, de sajnos csalódást jelentett, hogy Magyarországon ez a gyakorlatban nem arról szól, amiről kellene. De azért időnként, ha lehetőség van rá, akkor elvállalok olyan munkákat, amik valóban értékmegőrzésről szólnak. Például Szaporcán a Cifraház projektnél vezettem workshopot, vagy Palkonyán építettünk vissza egy régi pincét. Az épületek felújításánál sokszor jó lenne újragondolni a funkciókat, az igényeket és azokból kiindulva létrehozni olyat, ami megőrzi az értékeket és egyúttal jól használhatók is.”

Az értékek, az alkotás és a kétkezi munka öröme találkozik a Nevetnikék Alapítvány színeiben végzett munkáiban is. „Fajátékokat készítek az alapítványnál, és a kincsesláda projektünkben ajándék játékokat készítünk az önkéntesekkel a kórházban fekvő gyerekeknek. Illetve én csináltam az összes játékot, ami a kórház a játszófolyosóján van. A munkákban az ötletelést, az alkotást és a kétkezi munkát szeretem igazán. Imádok új dolgokat tervezni és kitalálni, kigondolni azt, hogyan fog valami működni.” Az értékek iránti elkötelezettséget és a gyakorlati szempontokat nem mindig könnyű összeegyeztetni. „Alapvetően olyan ember vagyok, aki nem szeret kidobni dolgokat, amik még hasznosak tudnak lenni. De hangszerészként meg kell tanulnom sajnos azt is, hogy van olyan, amikor csak akkor éri meg valamit felújítani, ha az valakinek a szívügye, mert az élő munka mindig sokkal drágább, mint a gépi, és gyakran olcsóbb venni egy hangszert, mint megjavíttatni vagy felújíttatni egy régit.” Szerencsére mégis vannak megrendelők, akik hasonlóan gondolkodnak, mint Péter. „Nemrégiben a kaposvári színháznak újítottam fel egy nagyon rossz állapotban lévő nagybőgőt, ami egy nagyon értékes hangszer volt. Kis túlzással mondom, hogy azt is kosárban, darabokban hozták be, de a felújítás óta újra használják.”