Ezeket olvassuk
Ezeket olvassuk
szerk / 2020-11-27 lokál
Nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, mi is nagyon szeretünk olvasni. Éppen ezért úgy döntöttünk, megosztjuk olvasóinkkal, hogy szerkesztőségünk tagjai éppen mit olvasnak. Vegyes lett a kép, de ettől szép ez a kis összeállítás.   

Papp András

Bereményi Géza: Magyar Copperfield

Ez egy életrajzi regény, amiből rálátásunk lehet, milyen is volt felnőni az 50-es, 60-as években. Hát, kemény! Féltett családi titkok tárulnak elénk olyan drasztikus nyíltsággal, ami egyszerre zavarba ejtő és felszabadító. A helyszín az Eldorádóból már megismert Teleki téri piac és a nyolcadik kerület. Főszereplője pedig – a kezdetben Vetró, majd hat évesen Rózner – Bereményi Géza. Eleinte nagyapja, Sándor – a Teleki tér koronázatlan királya – és Róza nagymama nevelik, és persze az egész Teleki tér 9. Majd Évi – innentől édesanya – és Dr. Rózner István, a labilis idegzetű, sokszor testi fenyítéseket gyakorló „apuka” veszi magához. Az ő életén keresztül találkozunk a történelem meghatározó eseményeivel, és hiteles korrajzot kapunk a Kossuth téri sortűztől kezdve a Kádár-korszakon át egy 1964-es szilveszteri házibuliig. Szóval, hallgassatok Sanyi bácsira: ne legyetek baldóverek! Olvassátok el! És talán az is kiderül, „hol lesz majd lakóhelyünk.”

Bite Orsi

Dragomán György: Máglya

Dragomán egyike a Facebook aktív felhasználóinak, így kérve-kéretlenül felbukkantak előttem a posztjai, amiket persze egyre nagyobb örömmel fogadtam. Épp a vasárnapi posztját olvastam – ilyenkor mindig a Máglyából oszt meg részleteket –, amikor felnéztem a gépből és akkor, ott, pont szemmagasságban megláttam a hús-vér, akarom mondani, papír-tinta könyvet a polcon. Azonnal nekiálltam, néhány nap alatt el is olvastam. Magával ragadó, komplex, mégis egyszerű a stílusa. A Máglya családtörténet és történelmi képeslap egyben, tele titkokkal, mágiával, gyásszal és megbocsátással. Csak ajánlani tudom mindenkinek, szerintem az egyik legnagyszerűbb kortárs művünk.

Iváncza Boglárka

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Bevallom, eddig az évig nagyon hadilábon álltam az olvasással. Tanulmányok, cikkek és mérhetetlen online anyag átböngészése után nehezen vettem rá magam, hogy kézbe vegyek egy könyvet, de idén többek között azt is megfogadtam, hogy ezen a szokásomon változtatok. Jelenleg Mark Heddon A kutya különös esete az éjszakában című egészen különleges detektívtörténetét olvasom, aminek a főszereplője egy 15 éves autista fiú, Christopher. Az izgalmas, könnyen olvasható könyvek szuperül lekötnek és pihentetnek, így vagyok ezzel a regénnyel is.

Gellai Gergő

Kopp Mária - Skrabski Árpád: Magyar lelkiállapot 

Talán 5-6 éve a címe alapján vettem kézbe ezt a könyvet egy antikváriumban. Sokszor fellapozom, ha épp nagyon traumatizáltnak, betegnek találom a hazai közállapotokat. Manapság is ezt olvasgatom éppen. A szerzők nemzetünk lelkiállapotát, annak legfontosabb problémáit térképezik fel rendkívül sokrétűen a rendszerváltás környékén készült saját kutatásaikra támaszkodva. A könyv az egyén és a különböző közösségek testi, lelki és társadalmi egészségét, azok kölcsönhatásait vizsgálja, nagyon érdekes ok-okozati összefüggéseket megvilágítva, közben pedig ezer gondolatot ébresztve a mai mindennapokhoz kapcsolódóan is. Kasza Tibi videók között nem ajánlom, sűrű, mély, de elképesztően jó könyv. 

 

súgó
Újévi Díszhangverseny
 
súgó
Szamárfül Fesztivál
 
súgó
Nem bánok semmit sem - A pécsi Piaf hazatért