Eximó Jégrém: Hungaro-Bisztró
Eximó Jégrém: Hungaro-Bisztró
NANooK / 2017-12-18 lokál
Közelednek az ünnepek. Hidegre jár az idő. Ilyenkor megfordul a szél és mindig itt fújja össze a leveleket a két utca találkozásánál. Talán innen jöhet a tréfás népi elnevezés: Avar-sarok.

Epicentrumában (már amennyire a derékszögnek van epicentruma) egy még nevezetesebb objektummal, úgyis, mint: Esze Tamás Talponálló. Korábban Joci Büfé, 124-es számú Nemzeti Italbolt, még korábban Szabadság, Őszirózsás Tavasz, jóval előtte pedig Fogadó a Vemhes Nutriához. „Egyben szegények konyhája és ispotály” – ezt már Deutsch Előd, a rezidens tulaj teszi hozzá büszkén. Titulusa szerint Szubmagyar®, erről árulkodik a formatervezett matrica is a városi telepjáró csomagtartóján, rögtön a SsangYong logó mellett.

„De nincs ebben semmi pejoratív, esetleg túlzó, mármint a definícióban” – folytatja. „Egyszerűen csak mély, primőr, egészséges hazai, egyszóval magyar.”

Előd egyébként, a fentebb említett nagy múlt örököseként, és előrelátó vendéglátóként, Álmosról magyarosított Elődre. Mégiscsak frappánsabb, tekintélyparancsolóbb, és ami talán a legfontosabb, becézhetetlen. Megkönnyíti a zárórákat, mikor a szokottnál is több a smúz, meg a kutyapicsa. „Elődkém, légy oly szíves, hogy szívd ki a nyakamat, csak még egy uccsó kör!?” Hát ilyen nincs! Itt rend van, meg fegyelem! Hisz itt a sarkon nem lehet más! Itt, a két méltán híres nagy magyar orvos metszésében, a Semmelweis és az Erreth Lajos utca sarkán.

Rend, fegyelem van, no meg innováció! Márhogy az intézményt romkocsmává nyilvánította két éve Előd. Mert ugye az trendi, meg költséghatékony is egyben, ugyanis takarítani nem kell (ekkor maradt Arabella az egyedüli higiéniai-asszisztens, úgyis, mint felmosó, és Sanyi, született Alexander, multifunkcionális analfabéta és pultos, az egység humánszervezője), és az enteriőr is adekvát, azaz be lehetett hozni az összes levedlett germán háztartási lomot a közeli sváb bútorlerakatból, a görcsönyi Ikeából.

Szóval, valahogy így néz ki mostanság a hely, meg a hozzá tartozó, inkább csak napközben nyitva tartó „vegyes”, ahol ilyentájt akciós a felszentelt holt-tengeri útsó és a mecseki mészkövön sütött eredeti francia croissant, amit rovásírásos betűreklám hirdet a kirakatban berendezett Betlehem fölött. Benne a három királlyal. Gáspárral, Menyhérttel és Budával, a magyar királlyal, aki köztudottan Erős Pistát és Medve sajtot hozott vámmentesen a kisdednek.

Tehát az ünnepek. „Szezonálisan szépen végigzongoráztuk mindet!” – árulja el Előd, aki egyben kultúrfelelős is. És huncut mosollyal a szeme sarkában a sarokban letakart szintetizátorra mutat. „A muzikalitás! Minthogy ez is nagy eleink sajátja.”

Csak idén volt már Pajzán Locsolódal Bokréta Arabellával (művésznevén Emese), Bakfark Bálint dj-szett Előddel. Szent István éji (igen, nem tévedés) tűzugrás a konyhában nyílt lángnál, aztán ugyanezen a néven újkenyér szentelés folpackban, majd legutóbb Mikulás chip and dale show a biliárdasztalon egy szál kapcában by Sanyika.

„És most itt a karácsony. A hit és remény ünnepe. Mi is ezt szeretnénk adni az embereknek” – fejezi be Előd. Úgyhogy, miután befejeződik az esélykiegyenlítéses sorverseny a vendéglátóegység asztalai között, azé lesz a fődíj, a 2 dekás Zwack-féle fahéjas unikum és a hozzá tartozó ledes felespohár készlet, aki a szlalom után egy levegővel, nyelvbotlás nélkül ki tudja mondani az egyik legősibb avar jövevényszavunkat, azt hogy

NANooK

 

ételital
Az étterem névjegye
 
súgó
Fedák Sári
 
lokál
Új ígéretek