Tivadar bá például egyszer fejben elsétált egész Cannes-ig. Ott valami díjat vett át. Mindenki örült, meg kiabált. Aztán arra ébredt, hogy ő kiabál. Úszott a hideg verejtékben, egész testében delirált, hogy most vissza kell aludnia, és azt álmodni tovább, hogy hazatalál. Ide az ablak mellé a Talpasba, ahol test és lélek végül újra egymásba zár.

Azóta óvatosabb lett. Kiméri a fogyasztást. Már csak Pellérdig, maximum Újpetréig csatangol el fejben. Az mégiscsak otthonosabb.

- Itt van, megjött Malasztman! – hallatszott ekkor a söntésből. Az öreg odafordult, és csak ekkor vette észre Sanyikát. Ő is messziről térhetett vissza éppen. Feküdt a pulton hasmánt. Ökölbe szorított jobb karja a füle mellett kinyújtva. Alighanem repült. Szeme csukva. A szája mozgott csupán. Transzban ismételgette a fentebb említett furcsa mantrát. Tivadar együttérzően mosolygott, majd komótosan odasétált. Szívószállal kicsiny Hubertust fújt révült utazónk nyelve alá, hogy megkönnyítse a földetérést

- Halló! Sanyikám! – rázta meg a pultost óvatosan az öreg. - Te most miről hadoválsz?

- Flessem van, Tivadar bá! Megvilágosulás! – tisztult lassan a srác. - Bűntöbblet van! Becsületdeficit! Szügyig ér itthon a gonoszság. Már csak egy szuperhős segíthet az embereken. Egy új Robin Hood, egy új Lúdas Matyi, egy új Viszkis. Érti már!?

- Dehát, te sörös vagy, Sancikám! – szólt higgadtan az öreg.

- Próbáljon már követni, Tivadar bá! Mindent kitaláltam. A néven múlik minden, meg persze a szupererőn. Írtam egy listát. Először voltam Vigaszman, majd Magasztman lettem. De csak most jöttem rá, hogy egyetlen betűváltoztatásra voltam a tökéletességtől. Malasztman, az elesettek gyámolítója. Vágja már!?

- Akkor miért nem inkább Thomas Mann? Annak értelme is van. Te lehetnél SzuperMárió, a varázsló. Leszedem a Seicentómról a kék T-t. Az lesz a jeled. Az a sötétben fluoreszkál! Hm? Sanyikám?

- Még mindig nem érti, Tivadar bá!? – csapkodott magából kikelve Sanya, kezében egy gyűrött értelmező kéziszótár. „Isteni kegy, szellemi állapot, az állati sorból minket kiemelő gondolati teremtőképesség, lelki adottság” – üvöltötte habzó szájjal ez a furcsa mecsekaljai új Messiás.

- Mondok én neked valamit, fiacskám – vette elő híresen nyugodt pedagógusmodorát Tivadar bá. - Menthetetlenül birka nép a magyar. Nem áll neki jól sem a pásztor, sem a megváltás. Nemhogy egy pultosból lett szuperhős! Egy zenekar a te terápiád. Legyen a nevetek Magyar Horgász. Az olyan szittya, meg szakrál is egyben. Talán az Áder is mögéd áll. De jobbat mondok! – folytatta az öreg szelíden. - Ezt még megisszuk, aztán fejben meglátogatjuk Kovácsszénáját. Az újkori szenteket és szuperhősöket mostanában mind itt ápolják. Ott rengeteg a hozzád hasonló megcsúszott jedi-lovag. Velük talán majd könnyebben közös hangot találsz.