Eximó Jégrém: Meteo-pauza
Eximó Jégrém: Meteo-pauza
NANooK / 2019-06-03 lokál
Csend van megint. Párás, trópusi csend. Kívül az évszakhoz képest hideg. Pedig nyár van már. Esős idő. Állandó frontátvonulás. Furcsa fények. Olyan kijevi nyár.

- Pont, mint akkor Zánkán – sóhajtott magában Arabella. Orrát és homlokát a kocsma nedves kirakatüvegéhez nyomta. Mintha agya is lepárásodott volna, ahogy a homloklebenyen keresztül leáztak az érintett érzékszervek. A zárlatos neuronok összekapcsolták a két féltekét, és feltétlen reflexként beindult az elfojtott vágyakozás. Szinte látta magát kívülről, ahogy egy terrárium üvege mögött egy ártatlan kis tücsökként vegetál. Lelkéből hegedű szól. Körülötte megannyi éhes, kanszagú varánusz grasszál. Ösztöneik mozgatják őket csupán. Nem hat rájuk sem az idő, sem a lunatikus tömegvonzás, sem pedig a globális anomáliák. Semmi pátosz, csak az izzadt akarás. Benne csak a zsákmányt látják. Vagy talán azt se már.

Pedig ábrándozni jó. Átsegít a változó koron, az életen és ezen a követhetetlenül szeszélyes meteorológián. A világ bezár. Elindul a befelé távolodás. Ez csinál néha nyárból telet. Kijevből pedig Zánkát.

Mert ott tényleg nagyon jó volt. 1982-ben Zánkán.

Reggelente zászlófelvonás. Gyülekezés a felvonulási téren. Sorversenyek, számháború, tábortűz, dobozgitár. Rengeteg zápor. Furcsa, hibrid nyár. Belülről az embert mégis valami kellemes langymeleg járta át, mint mikor a szaunakő a szív és felöntésre vár. A bőr pedig még lehetetlenül feszes. Nem testszagot párolog ki, csak ánizst és levendulát.

Azon a nyáron ismerte meg Sanyát. A jóképű baranyai KISZ-titkárt és nótafát. Először talán az Internacionálé alatt értek egymáshoz. Majd jött a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő és a Spartakiád. Az utolsó előtti este aztán találkozott végre a két száj. A tűzoltó szertárban csúszósra tapogatták egymást, csak úgy pulóveren és gatyán át. Majd végigsmárolták a 7-es számú tábor összes barakkját. Másnap zavart búcsúzkodás. Könnyek a vonaton. Pécs-Létavértes. Párás ablakok. Többszöri átszállás.

Hetekig semmi. Majd rengeteg levélváltás. Hajnalig tartó „R” beszélgetések. Fülledt telefonfülkék. Áramszünet. Távoli kutyaugatás. Megint bepárásodás.

Majd a várva várt viszontlátás. Tétova ölelkezés a Keleti peronján. Wimpi és Nescafé ízű csókolózás. Aztán az a végetérhetetlen k-európai nyaralás. Fekete-tenger. Burgas-Nesebar. Hamis Interrail. Csővázas hátizsák. Sátor és hálózsák. És megint testszag. Pára és bágyadt vágyódás. Maga az élet.

- Elbambultál, Arikám! – rázta meg ekkor a nő vállát a szebb időket is látott kocsmai mindenes. - Nézzed már, az öreg odakint megint szarassa a kutyát! – mondta, majd egy komodói-sárkány kecsességével felvonszolta magát szokott helyére, a pultba. Újra nedves csend lett a Talpasban. Cuppogva gördült tovább a nyár. Arabellán végigfutott egy enyhe remegés.

- Semmi – gondolta. - Biztos csak egy újabb hőhullám.

 

lokál
Példaképp 3. – A világ Pécsről is meghódítható
 
lokál
Orfű Speciál
 
zene
Petruska + Szeder