(Korábban történt: Előd régi iskolatársaival találkozott egy hideg februári estén a Nappaliban, ahonnan leosontak a Pécs alatti pincerendszerbe. Előd elkalandozott a többiektől és furcsa helyre keveredett, ahol titokzatos erő ragadta el. Kötéssel a fején tért magához az uránvárosi SZTK várótermében. Csak egy képeslapot talált a kabátzsebében egy ötjegyű telefonszámmal és egy régi kétforintossal. Már éppen hívni akarta a számot, amikor észrevett egy barátságosan integető fiatal lányt...)

Előd elindult felé, de ahogy közelített hozzá, a lány arcán úgy lett a mosolygásból zavarba esés. Fülig pirult, fészkelődött, és ahogy Előd leült vele szemben, a lány sietett tisztázni a helyzetet:

- Hú, bocs, összetévesztettelek valakivel! Jaj, de ciki, tényleg bocs! Először azt hittem, az egyik szomszédom vagy, teljesen úgy néztél ki messziről! – magyarázkodott a lány.

- Neki is kötés van a fején? – kérdezte Előd mosolyogva, aztán bemutatkozott.

- Előd? Komolyan? A szomszéd kisfiát is így hívják! Én Emma vagyok – mondta a lány, de abban a pillanatban szólították a rendelőből, így hát felállt, Elődre mosolygott, és illedelmesen belibegett a rendelőajtón.

Előd újra a zsebébe nyúlt, de csak a képeslap lapult ott. Sóhajtott egyet, odalépett a telefonhoz, bedobta a kétforintost és beütötte a számot. Bármilyen képtelen dolognak tűnt, a telefon kicsörgött. Búgott az A hang oly sokáig, hogy gitárt lehetett volna hangolni hozzá, de nem vette fel senki. A bélás visszajött, Előd zsebre tette és elindult a kijárat felé. Kilépett az ajtón a szabadba, ahol melegebb volt, mint arra számított, egészen tavaszias idő fogadta februárhoz képest. Az utcakép sem stimmelt: házak előtt szőnyegporolók, sehol egy óriásplakát, senki sem telefonozik, a járdán munkaruha- és bajuszbemutató. Előd nem értette, hogy most Uránvárosba visszatért a szocializmus, vagy retrovideókat néz éberkómában, vagy ez egy brutál költségvetésű átverős műsor. Haza kéne menni aludni, de kulcs nélkül nehéz lesz, gondolta, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállát.

- Előd, jól vagy? – kérdezte egy kedves női hang. Emma állt ott, egészen valódinak tűnt.

- Nem mondanám. Egy erős kávé összerakna, de a tárcám is eltűnt, csak ez van nálam – mutatta a bélást Előd.

- Én meghívlak szívesen, ha elfogadod, csak kísérj el az Olympiába, ott dolgozom. De jó, így legalább kikérhetem a márciusi fizum – lelkesedett fel Emma.

- Márciusi? Előre fizetnek? – kérdezte Előd meglepetten.

- Előre? Április 5-e van.

Előd már végképp nem értette, hogy eshetett ki majdnem két hónap az emlékezetéből. Pánik-közeli állapotban volt, de Emma jelenléte megnyugtatta. Kiderült, hogy a lány a tanárképzőre jár magyar-ének szakra, emellett pincérkedik. Végigsétáltak az utcán, amíg széles lépcsőhöz nem értek, melynek a bal oldalán telt idomú nőszobor, a Napbanéző fogadta az érkezőket. Mögötte az Olympia teraszán sokan üldögéltek a reggeli napsütésben. Emma és Előd helyet foglaltak, hamar kiszolgálták őket. Néhány perc elteltével harsány társaság rontott ki jókedvűen az étteremből. Emma elmondta, hogy ők a Harmadik Színház színészei, akik a Csirkefej bemutatóját ünneplik már két hete. Rögtön észrevették Emmát és kiáltozni kezdtek:

- Hahó, Emma! Megyünk a Magasházhoz a Torony-klubba! Gyertek ti is!

Emma kíváncsian Elődre nézett, ő bólintott, felálltak az asztaltól és a színészek után eredtek. A lépcsőnél odalépett hozzájuk egy ötvenes idegen férfi és megszólította Elődöt.

- Öcsém, még szerencse, hogy itt talállak, abban egyeztünk meg, hogy megvársz az SZTK-ban!

Előd döbbenten meredt az idegenre…

Mit tegyen Előd? Szavazz!