A Pécsi borvidék története
A Pécsi borvidék története
szerk / 2021-10-27 lokál
Ha valaki ma felnéz a város fölé nyújtózkodó domboldalakra, a betonutakat és a házakat látva nehezen hiheti el, hogy a helyükön nem is olyan régen szőlő termett, és a Pécsi borvidéket fénykorában Tokajjal említették egy lapon. A Mecsekoldal városképet meghatározó szőlőültetvényei csak az ötvenes-hatvanas években kezdtek eltünedezni, hogy átadják a helyet a lakóövezetnek, szomorú finisszázsaként az egykor virágzó pécsi bortermelés dicstelen elsorvadásának. 

A magyar történelmi borvidékek többsége általában nagyvonalúan bánik saját eredetével, előszeretettel mosnak össze legendát tényekkel. Pécsen is ezer években mérik a borvidék eredetét, és nem véletlenül vált a magyar bortermelés és borkereskedelem egyik központjává. Már a római korban is fontos kereskedelmi- és hadiútvonalak haladtak át itt, és a szőlőművelő rómaiak itt is folytatták jó szokásukat. A borkészítés felvirágzását nem kis részben a borvidék klimatikus adottságai tették lehetővé, és ez meghatározta az egyre nagyobb hírnevet kapó minőséget is. A térségbe települő különböző népek és azok sokszínű kultúrája különleges helyzeti előnyhöz juttatta Pécset. A közvélekedéssel ellentétben a török hódoltság nemhogy visszavetette, de lendületet is adott a szőlőművelésnek, hiszen a borkereskedelem busás haszonhoz juttatta a kereskedőket és jelentős adóbevételhez a közigazgatást. Csak összehasonlításképpen: a betelepülő törökök és a helyi lakosság több hektár szőlőt műveltek meg akkor, mint amennyi ma művelésbe van vonva, lakosságarányosan nézve pedig a borvidék 19. századi fénykorát is messze megelőzték. 

A török kiűzése után az egyházi birtokok vették át a katalizáló szerepet. A bormérések olyan egyházi kiváltságok voltak, amiket a püspökség féltő gonddal óvott. Olyannyira, hogy amikor a pécsiek 1717-ben boradományokkal próbálták jobb belátásra bírni a bécsi főhivatalnokokat a szabad királyi városi rang elnyerése érdekében, ezt megakadályozandó és a privilégiumaik megőrzése érdekében a püspökség lépett közbe. A vállalkozó kedvű és elkötelezett pécsieket azonban ez sem vetette vissza, előbb a világi bormérésekre vonatkozó időkorlát szűnt meg, majd a növekvő szőlőtermelésből származó bevételből, a szabad városi rang megváltásával függetlenné váltak Bécstől, és rohamos fejlődésnek indult a város. A szőlőültetvények a város határában kezdődtek, és a történelmi város határából indulva kúsztak fel a Mecsek déli lejtőin. A 19. századra Budapest után már Pécsett zajlott a legnagyobb borkereskedelemi volumen, a hazai piacra és külföldre is szállították a bort. A város iparosodásával, polgárosodásával együtt a borkészítés is ütemes fejlődésnek indult, a tükeség tartalommal bíró, ma is ismert rang lett. Ezt a virágzó és nemzetközi hírű borvidéket kapta telibe a filoxéra-vész, melynek következtében az ültetvények felfoghatatlan mértékű károkat szenvedtek. A pécsi borkészítés virágzásának mégsem (csak) a filoxéra-járvány vetett véget, hanem a magyar bortörténelem egyik legszomorúbb borhamisítási botránya. Az 1892-től kezdődő újratelepítéseknek és a hatalmas erőbefektetéseknek köszönhetően egyedülálló módon és sebességgel tért magához a borvidék. Ekkor került ide a ma is unikumnak számító cirfandli (zierfandl), ami aztán Brázay Kálmán nagykereskedő pellérdi birtokáról, a püspökség erőteljes közvetítő erejével terjedt el borvidék szerte. A huszadik század első évtizedére így is a korábbi termőterület háromnegyedét vonták csak újra művelésbe, de a növekvő igényeket messze nem voltak képesek ellátni a bortermelők. Ezért a kereskedők egy része olcsó, rosszabb minőségű olasz bort importált, és ezekkel pótolták a kieső mennyiséget. A botrány nem maradt el, és olyan csapást mért a pécsi borkészítésre, amit már nem tudott kiheverni. Kereskedőcsaládok mentek tönkre, a borvidék a rangját elvesztette, nagykereskedők hagyták el a várost, a bizalom megingott, és az első magyar, 1893-as bortörvény óta Villány-Pécsinek hívott borvidék végleg két részre szakadt. A második világháborút követő államosítás beleverte a szöget a koporsóba: a nagybirtokokat feldarabolták, államosították, a szőlőtermelésben tömegtermelésre álltak át, a városi domboldalakon pedig a póznák helyett lámpaoszlopok, szőlősorok helyett utcák, tőkék helyett pedig házak kezdtek felkúszni. 

A Pécsi borvidék napjainkban

A Pécsi borvidéken a KSH 2014-es statisztikái szerint alig 500 hektáron termesztenek szőlőt. Míg a rendszerváltás után látványosan indult fejlődésnek Villány, amihez néhány évvel később Szekszárd is felzárkózott, a Pécsi borvidék nem követte szomszédait. Míg a hasonlóan városias Szekszárdon inkább a közeli völgyekre koncentrálódott a borkészítés, és csak az egykori „pincefalu” esett áldozatául a város terjeszkedésének, addig Pécsen a szőlőterületek lakóövezetté alakultak. A versenyképes családi pincészetek száma megcsappant, a tőkeerős nagyobb borászati beruházások néhány próbálkozástól eltekintve nem érkeztek meg. A borvidéken néhány nagyobb, tucatnyi közepes és kisebb bortermelőt találni, akik közül kevesen tudják biztosítani a kiegyensúlyozott minőséget. 

 

zene
NEXT LEVEL on Tour
 
súgó
Irány az éjszakai erdő!
 
zene
Leander Kills