A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év művészeti eseménye
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év művészeti eseménye
szerk / 2015-12-17 lokál
Ismét eljött a várva várt pillanat! Mint minden évben, úgy idén is díjazzuk a legjobbakat! Az elmúlt évekhez hasonlóan most is három jelöltet indítunk harcba kategóriánként a Made in Pécs-díjért, mert hiszünk abban, hogy ezzel a módszerrel több jó dologra tudjuk felhívni a figyelmet. Minden jelöltnek gratulálunk, mindegyikük nagyszerűt alkotott!

Zeneszüret Fesztivál

Az idei Zeneszüret szerintünk az eddigi legszínesebb és legsikeresebb volt, és ezt nem csak mi állítjuk, hanem a komolyzenében jártas szakértők is. A társművészeteket is segítségül hívó fesztiválon idén sok egyszeri, megismételhetetlen, kifejezetten erre az alkalomra született előadás szórakoztatta a nagyérdeműt. Arról nem is szólva, hogy a fesztivál ideje alatt olyan helyszíneken (pl. Árkád, Jókai utcai főposta) is felcsendült egy-egy komolyzenei minikoncert, ahol nem számítottak rá az emberek, ez pedig mindenképpen dicséretes kezdeményezés a komolyzene szélesebb körben való elterjesztéséhez. Gratulálunk!

Yvaral – Jean Pierre Vasarely kiállítás

Május közepétől szeptember közepéig volt látható a Modern Magyar Képtárban az Yvaral című kiállítás, ami Victor Vasarely fia, a 2002-ben elhunyt Jean Pierre Vasarely munkásságát mutatta be. A zseniális életmű nagy része csak Pécsett volt látható, ami roppant büszkeséggel töltöttel el szívünket. A kiállítást szervező Janus Pannonius Múzeumnak hatalmas köszönetet küldünk a tárlatért, hiszen elsősorban ilyen, Pécshez valamilyen szinten köthető kiállításokat várunk tőlük a jövőben is, nem pedig holmi szenzációhajhász lovakat a Széchenyi térre.  

I. Országos Kisplasztikai Quadriennálé

Sokáig Pécs volt a kísérletező, progresszív magyar kisplasztika központja, hiszen több mint 30 éven keresztül itt rendezték meg a kisplasztikai biennálékat. Az utolsó, a XX. Országos Kisplasztikai Biennálé óta sok év telt el, ezért is üdvözöltük kitörő örömmel, hogy ebben az évben egy új programsorozat keretében újra Pécsett voltak láthatók a kisplasztika remekei. A kiállításon 85 művész 135 alkotását csodálhatta meg a nagyérdemű.

Azt kívánjuk, hogy minimum annyi quadriennálé legyen Pécsett, mint amennyi biennálé volt. De felőlünk lehet több is, annak mindnyájan örülnénk.     

(Idén is kiosztunk egy közönségdíjat, nagyon számítunk a szavazataitokra! A közönségszavazás december 21-én indul!)  

súgó
Post_Punk_Posters
 
súgó
Verselemzés – egy párhuzamos valóság indiántérképe
 
lokál
COOL LISTA - PÉCS 2016