Volt egyszer egy Vadnyugat
Volt egyszer egy Vadnyugat
Major Zoltán / 2015-09-24 film
A klasszikus filmek rajongóinak idén igazán nem lehet okuk panaszra. Az Alien-fieszta után jött a 2001 – Űrodüsszeia, illetve egy örök akciófilm, a Drágán add az életed, most pedig a moziban is megbizonyosodhatunk róla, hogy bizony „volt egyszer egy Vadnyugat”.

A mese kezdetét veszi: Jill (Cardinale), az egykori örömlány arra érkezik a Vadnyugat peremvidékén fekvő kisvárosba, hogy újdonsült férjét és családját, akikkel még nem is találkozott, legyilkolták. A kegyetlen gyilkossággal gyanúsított Cheyenne (Robards) Jill segítségére siet, hogy megtalálják az igazi gyilkost. Velük tart egy titokzatos, szótlan férfi, Harmonika (Bronson) is. A szálak Frankhez (Fonda), a kegyetlen bandavezérhez és bandájához vezetnek. Az indíték pedig? Nos, abban már semmi vadnyugati romantika nincs. Na de azért maradjon valami meglepetés annak, aki először fogja látni a mesét.

A western aranykorának hattyúdalaként is számon tartott Leone-mestermű (aki már előtte olyan filmekkel írta meg a westernfilm teljesen új fejezetét, mint az Egy maréknyi dollárért és folytatásai) címe találó: egy eltűnő Vadnyugatot láthatunk, amit az új világ, a vasút és a civilizáció világa teljesen meg fog semmisíteni. Mondani sem kell, hogy a mese nem lenne kerek Ennio Morricone halhatatlan zenéje, a harmonikaszóló, a nyikorgó szélkerék, Tonino Delli Colli utánozhatatlan beállításai és kameramozgásai, na és az amerikai és az európai western tájak nélkül, amik örökre beégnek az ember agyába. Hibátlan. Kötelező, nem csak westernrajongóknak! Ja, és mindezt eredeti nyelven, felirattal!

Feliratos, amerikai-olasz western, 1968, (16) Rendező: Sergio Leone. Szereplők: Charles Bronson, Henry Fonda, Jason Robards, Claudia Cardinale. Apolló mozi: szeptember 24-től

Értékelésünk: 5/5

film
Sajnáljuk, nem találtuk otthon
 
zene
Pécs a Fishingen
 
súgó
Szociopoly