Kortárs Finn Filmnapok
Kortárs Finn Filmnapok
Major Zoltán / 2015-04-15 film
Habár néha csepegtet a magyarországi filmforgalmazás egy-egy finn filmalkotást, azonban nagy bátorság lenne kijelenteni, hogy a bemutatott kevés számú mű alapján értjük és megértjük északi – állítólagos – rokonainkat.

Ezt a statisztikát igyekszik javítani minden évben a Finn Filmnapok, mely idén először Pécsre is ellátogat, április 16-án és 17-én az Apolló Moziban a Finnagora közreműködésével összesen négy filmet láthatunk a legújabb kori finn filmtermésből.

Próbáljunk elvonatkoztatni a főként Aki Kaurismäki által lefestett egyedi hangulatú világtól, de csak egy hangyányit, mert aki végigböngészi a két nap kínálatát, néha erősen hasonló témákat fog felfedezni. Ez nem csoda, hiszen a finnek alapvető életfelfogása az évtizedek során keveset változott. Újra és újra felfedezhetjük fanyar humorukat, a kissé különc személyiségeket, meghökkenhetünk a néha igencsak komor és depresszív hangulataiktól, csodálhatjuk a táj szépségét, megfigyelhetjük a tradíció és a legújabb értékek összecsapását vagy épp békés egymás mellett élését. A most bemutatott négy film is ezeket járja körbe, hol sajátos humorral, hol mély érzelmekkel, illetve kőkemény drámaként előadva.

Az első Pécsi Finn Filmnapok nyitófilmje április 16-án 16 órától A szerelem mérnökei a könnyed műfajba tesz egy sajátos kirándulást a dokumentumfilm köntösébe bújva, különc és szerethető figurákkal kutatja a szerelem tudományos magyarázatát. Hőseink rendszer- és szabályszerető mérnökök, számítógépes szakemberek, akik saját tudományos eszközeikkel, kísérletekkel próbálják tetten érni az egyik legnagyobb misztikumot, a szerelmet, illetve az ellenkező nemet, és megpróbálkoznak a lehetetlennel: megpróbálják „meghekkelni” azt. Evolúciós biológusok, viselkedéskutatók, valamint fura, magányos, ugyanakkor tapasztalni vágyó szerzetek próbálják összerakni a kirakós darabjait. A szerelmes mérnökök után hirtelen elkomorodunk és Sötét vizek felett (képünkön) úszunk 18 órától. Peter Franzén azonos című regénye alapján készült filmjében egy gyerek fejlődéstörténetét nézhetjük végig. Életének központi motívuma a félelem, amely a legrémisztőbb forrásból, saját családjában tapasztalt élményeiből táplálkozik. A film különlegessége a gyermeki szemszög, és a már sokszor látott „család sötét titka” témát is más szemszögből igyekszik feldolgozni.

A mozgóképes barangolás a finnek világában másnap folytatódik, 16 órakor A dal címmel még egy dokumentumfilmet nézhetünk meg, ami a rúnaénekesek ismeretlen világába kalauzol el minket. A film szépsége az énekeken és az éneklésen kívül az a kapcsolat, amely a két főszereplő között bontakozik ki. A rúnaéneklés tradícióját megőrizni kívánó fiatal nő és a majdnem kilencven éves férfi, aki falujának utolsó lakója és az egyik utolsó rúnaénekes, a dal által találnak egymásra. A két nap végére pedig ismét egy vidámabb alkotás: 18 órakor A hazafi, az elmúlt években, évtizedben egyre durvább mértéket öltött doppingügyeket dolgozza fel szatirikus hangvétellel. A górcső alatt a Finn Nemzeti Síszövetség, a csodaszer pedig egy munkanélküli vére, aki ezzel a különleges eszközzel tudja szolgálni hazája sportéletének érdekeit.

Apolló mozi (Perczel Miklós utca 22.) Április 16-17.

zene
Punnany Massif
 
film
Ruben Brandt, a gyűjtő
 
ételital
Yokka desszertműhely