Törzshely: Kovács Zoltán – streat
Törzshely: Kovács Zoltán – streat
szerk / 2017-06-22 ételital
Sorozatunkban ismert pécsieket kísérünk el törzshelyeikre. Júniusban Kovács Zoltán fotóssal mentünk el egyik kedvenc helyére, a streat-be.

„A tulajdonosokat, Maját és Ildut még a Szoba pultja mögül ismerem. Sok energiát beletettek abba helybe. Aki azokban az időkben volt fiatal Pécsen, amikor a Szoba megnyílt, az biztos megfordult náluk párszor.

Mikor a streat-et nyitották, a dizájnt és az étlapot egy barátom, Menyhárt Lia tervezte, akivel egy stábban dolgoztunk, így már az első étlapra is én fotóztam, és a mai napig járok be a heti ajánlatot fényképezni.

Amíg nem volt streat, addig nem is tudtam, hogy mennyire jó lenne egy ilyen hely. Van, hogy a párommal reggelire beülünk egy tükörtojásos szendvicsre, egy jó kávéval, vagy a nap végén vacsizni megyünk egy pulled pork burgerre, ami a másik nagy kedvencem. Emellett van több marhahúspogácsás burger is, a barátnőm például az aioli szószosat szereti. A kolbász burger pedig még a legkritikusabb barátomnak is elnyerte a tetszését. Rendszeresen előfordul, hogy a barátokkal tartott közös ebédet is itt tartjuk meg, mert mindig sikerül valami izgalmas, új heti menüvel előrukkolniuk. Most például „nagyon csípős burger” van, chili-s sárgabarack mártással és jalapenoval. Nagyon finom!

Fotós szemszögből is nagyon szimpatikus a hely, letisztult szín és anyagválasztás, fehér falak, nyers, pácolt, fa asztalok. És egyetlen kiegészítő van a falon, a piros neon „Étterem” felirat, amit még talán a Csillagból mentettek meg. Nagy kedvencem a hatalmas fa asztal, ahol van, hogy 3-4 különböző társaság is leül egymás mellé.

Külön öröm, hogy készítenek gluténmentes burgert is. Rendesen, külön rostlapon. Így a családban lévő ételallergiás is jöhet velünk enni. Az alapanyagok minőségére is nagyon figyelnek, és a szakácsok is mindig kitesznek magukért. Ezt bizonyítja, hogy immár három éve vagyok állandó vendégük. És garantálom, hogy minden, amit az étlapról kérnek a vendégek, az ugyan olyan jól néz ki, mint a képeken.”

 

ételital
A szőlő és bor városa 1. – Tüke-kút
 
lokál
Portré: Dr. Vincze Orsolya
 
ételital
Teszteltük: Prézli