Teszteltük: Blöff Café
Teszteltük: Blöff Café
szerk / 2017-05-24 ételital
Nagyon szeretjük az olyan helyeket, melyek hosszú évek óta stabilan hoznak egy normális, szerethető szintet, és a Színház téri Blöff Café pontosan ilyen.

Tiszteljük az évek óta tartó munkát, az állandóságot, ezért örömmel mentünk el a kis kávézóba/bárba/kocsmába (a megfelelő rész aláhúzandó) egy röpke tesztelésre, bár be kell vallanunk, néhányszor már intenzíven monitoroztuk a helyet.

Nagy csinnadrattát nem kell várni a Blöfftől, de a szép az egészben az, hogy még véletlenül sem akar másnak látszani, mint ami. Délelőtt, kora délután csöndes kis kávézó, általában kirobbanthatatlan törzsvendégekkel, este pedig nyüzsgő bár, főként alkoholos italokkal, jó kedvvel, és persze azokkal a törzsvendégekkel, akik minden napszakban itt vannak. A kínálat nagyjából olyan, mint a belváros bárjaiban, de talán valamivel olcsóbban. Mivel este érkeztünk, nem maradhatott ki a csapolt Dreher és néhány rövidital, szigorúan csak a teszt érdekében és nem élvezetből. A hangulat csodás, mint mindig, a kiszolgálás csodás, mint mindig, az italok pedig jók, mint mindig. Az életmentő töpörtyűkrémes- és zsíroskenyérből is falatoztunk, miközben hálát adtunk annak a személynek, aki kitalálta, hogy ezek a harapnivalók mindig rendelkezésre álljanak az éhes vendégeknek.          

Van még egy dolog, ami miatt nagyon szeretjük a Blöfföt. Ez pedig az, hogy klassz sportkocsmaként is üzemel, a nagyobb sportesemények (főként labdarúgó meccsek) több tévén és egy kivetítőn is élvezhetők. Nekünk ilyen meccsnézésekkor mutatja meg igazi arcát a hely.

Színház tér 2. H-P 11:00-01:00; Szo 15:00-01:00; V 15:00-24:00

Értékelésünk: 4/5

Számla

Csapolt Dreher Classic 0,5 l: 480 Ft

Csapolt Dreher Bak 0,5 l: 580 Ft

Szicsek Pálinka 4 cl: 960 Ft

Zsíroskenyér: 140 Ft

Töpörtyűkrémes kenyér: 140 Ft

Összesen: 2300 Ft

 

lokál
Irány a Zselici Csühögő!
 
ételital
Bormocorgás - Portugieser du Monde
 
lokál
Portré: Mindum Károly