Teszteltük: Flora Club
Teszteltük: Flora Club
Müllner & Kálmán Content Lab / 2019-03-26 ételital
Az utcáról nyíló beugróból diszkrét félhományba lépünk és várjuk, hogy elvarázsoljanak a kávék.

Keleti delik, csemegék tekintetében már számos jó lelőhelyet tudunk a városban, így abszolút reális ötletnek tűnik az is, hogy egy törökösnek szánt kávézó-teázó is kinyissa kapuit a Király utcában. A régi Eozin helyén nyílt Flora Club jó nagy belső tereit, ha kezdetlegesen is, de keletiesre hangolták. A falakon csipkeszerűen áttört és megvilágított táblák, zöld falak, pirosas-barnás ülőbútorok – talán majd ha megtelik vendégekkel is a Flora, akkor veszítenek sterilségükből.

Késő délután érkezünk, amikor egy kávé és egy tea még éppen belefér a napba, de akár pár falat is jöhet még a vacsoráig. A táblán felsorolt szendvicsek közül még nem tudtunk választani, talán majd a nagyobb forgalom hozza meg azokat is, így a süteményes pultból választunk. Az almás-morzsás kellemes meglepetés volt, az almatöltelék kellően fanyar és nem is pépes, a cheese cake pedig könnyed és friss. A kávé valóban török volt, hisz mi mást próbáltunk volna, kaptunk is mellé diós lokumot, ami elmaradhatatlan kísérője, ha az ember autentikus helyen kávézik. Viszont kicsit csalódnunk is kellett, hisz a törökös kávézásnak épp a hangulata veszett el. A kávénkat készen, egy eszpresszós csészében kapjuk, pedig, mint a pultosunktól megtudjuk, azeri-török vállalkozásról van szó, így nem volt alaptalan a vágyakozásunk a findzsa (kis csésze) és az ibrik (kiöntő) iránt. Viszont a kísérőként kapott citrusokkal fanyarított víz remekül passzol a sütik és a kávé mellé: üdít és frissít. A kávé mellett a teakínálatot is feltérképeztük, és mi mást választhatunk volna a februári influenzajárvány idején, amikor az utolsó vitamin-tartalékok is kimerülni látszanak, mint az Életerőként elnevezett válogatást. Fanyar, gyömbéres, intenzív ízű teát kortyolhattunk, akár kávé helyett is megér egy cserét alkalomadtán.

Mint megtudjuk, a még csak egy hónapja nyitott helyen néhány lehetőség, mint például a kimért szálas teák, vagy a paninik még csak jövő idő, ám az alapítók a honlapjukon nem titkolják azt a szándékukat, hogy Európa-szerte Flora Club-ok nyíljanak. E folyamat nyitánya lenne a pécsi zászlóshajó üzemeltetése. Mindenképpen visszatérünk még, amikor már teljes pompájában tündököl a hely.

Király utca 8. H-V 9:00-21:00.

Értékelésünk: 3,5/5

Számla:

Életerő tea: 590 Ft

Török kávé: 390 Ft

Espresso: 310 Ft

Cheese cake: 790 Ft

Almatorta: 790 Ft

Összesen: 2870 Ft

 

ételital
Külvárosi gasztró: Béczi szelet
 
lokál
Világszínvonalú kukásautók Pécsről
 
zene
ZAJZAJZAJ podcast #33 // Dobos szakszervezeti különkiadás