Láttatni a fától az erdőt
Láttatni a fától az erdőt
/ 2018-09-12 lokál
Az erdő nem csupán az élet sokszínűségét őrzi, de felbecsülhetetlen értékű szolgáltatásokat is biztosít.

Építőanyagot ad lakóhelyeinkhez, alapanyagot bútorainkhoz, használati tárgyainkhoz; ha pihenésre, kirándulni vágyunk, a fák között sétálva feltöltődhetünk, emellett védelmet nyújt élővilága és természetes környezete számára. Az erdészek ezt nevezik az erdő hármas funkciójának, az erdőgazdálkodás feladata pedig, hogy garantálja e funkciók megvalósulását amellett, hogy biztosítja az erdő sokrétű hasznait a társadalom számára, gondoskodik a rábízott természeti erőforrások védelméről, és megőrzi a jövő generációinak.

A Mecsekerdő interaktív erdészeti túrasorozatának célja, hogy ezek az erdőgazdálkodással kapcsolatos témák, az erdészek összetett munkája és az általuk kezelt erdők értéke személyes élményeken keresztül, közvetlen módon kerüljenek bemutatásra.

Tavasszal a Kelet-Mecsekben, júniusban a Dráva-sík katedrálisai között barangolhattak az érdeklődők, a szeptemberi kirándulás pedig a Zengőre vezet – nem is akármilyen útvonalon! A Mecsek legmagasabb pontját ugyanis nem csak a kijelölt ösvényen lehet majd meghódítani a terület erdőgondnokával. Mivel a túra természetvédelmi oltalom alatt álló erdőkben halad, arról is tájékozódhatunk, milyen tevékenység folytatható ezeken a területeken. Itt ugyanis nem a gazdálkodás megszüntetése a cél, hanem a szemléletváltáson keresztül megvalósuló, fenntartható, az ember és a környezete együttélését segítő gazdálkodás támogatása.

Egyre növekvő igény mutatkozik az erdők rekreációs szolgáltatásai iránt, miközben az erdőlátogatási szokások is sokrétűbbé váltak. Baranya megye erdőterületeinek fele a Mecsekerdő kezelésében áll, felelős erdőgazdálkodóként a közjóléti infrastruktúra – azaz kilátók, erdei vasút, kiránduló- és pihenőhelyek, tanösvények, erdészeti erdei iskolák – létesítésével és fenntartásával igyekszik megteremteni a kulturált erdei kikapcsolódás és ismeretszerzés lehetőségeit. Az interaktív erdészeti túrák kiváló alkalmat biztosítanak arra, hogy meglássuk a fától az erdőt, és azt az elhivatott munkát, amit rejt.

Tudnivalók az őszi túrával kapcsolatban

Időpont: 2018. szeptember 15. szombat.

Találkozó: 9:30 Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal előtti buszmegálló
vagy 9:00 Pécs, Domus parkoló (különjárat indul Hosszúheténybe, majd a túrát követően vissza)

Útvonal: Hosszúhetény > Völgyi-rétek > ZENGŐ – pihenő és erdei ebéd (Mecsek Ökocsali) > Csókakő > Hosszúhetény (kb. 10km)

Részvételi díj: 600 Ft/fő (tartalmazza az erdei ebéd és opcionálisan a Pécs-Hosszúhetény-Pécs közötti utazás díját is)

Jelentkezés: kommunikacio@mecsekerdo.hu | +36 72 508 269 | +36 30 288 5335

Mivel a túra egybeesik a hagyományos Üveges Hétvégével, Hosszúhetényben és a környéken további programok is marasztalják az érdeklődőket.

(A rendezvénysorozatot az NKA támogatja.)

(X)

súgó
Magyar Géniusz
 
súgó
Capa, a világhírű fotós
 
lokál
A legjobb pécsi játszóterek