PTE fagyi és keksz
PTE fagyi és keksz
Papp András / 2024-07-23 ételital
Tudtad, hogy a Pécsi Tudományegyetemnek van fagyija? Sőt, keksze is! A PTE finomságairól Győrffy Zoltánnal, a PTE kapcsolati igazgatójával beszélgettünk.

Kezdésként természetesen arra voltunk kíváncsiak, hogy honnan jött az ötlet, hogy a PTE-nek fagyija is legyen? „Először a keksz ötlete jött, hogy legyen egy olyan ehető ajándékunk, ami formavilágában, valamint ízeiben is magyar és pécsi, egyben egyetemi” – mondja Zoltán. „Szempont volt az is, hogy az édesség szállítható, könnyen csomagolható és eltartható, valamint gluténmentes legyen, hogy minél szélesebb kör élvezhesse a finomságokat. A Frey Cukrászda rendelkezett teljesen gluténmentes műhellyel és nyitottak voltak az ötletre, a végeredmény pedig egy kör alapon Anjou-liliomot formázó, mandulás-szilvás édesség lett. A fagyi pedig a kekszre épült. Menet közben jött az ötlet, hiszen eljött a nyár, hogy legyen akkor egy fagyink is, ami lényegében egy szilvalekváros mandulafagylalt, természetesen kekszdarabokkal.”

Az elképzelés sikert aratott, hiszen a Frey cukrászdákban kapható fagyit és kekszet sokan keresik – nem csak egyetemi polgárok, hanem a helyiek és a turisták is szívesen fogyasztják az édességeket. 

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a kekszen és a fagyin kívül tervezi-e a PTE más termékek bevezetését? „Természetesen vannak még ötleteink olyan ehető ajándékokra, amelyekkel egyrészt a Pécsi Tudományegyetem gyökereire és hagyományaira kívánunk utalni, másrészt – az egyre több itt tanuló nemzetközi hallgató miatt is – Magyarország, ezen belül Baranya jellegzetes ízeit is be tudjuk mutatni. Folynak tesztelések és évente-kétévente kijövünk majd egy-egy új termékkel” – zárta beszélgetésünket a PTE kapcsolati igazgatója.

Mi ehhez már csak annyit tennénk hozzá, hogy aki szeretné megízlelni a PTE fagyit és kekszet, menjen július 24-én a Széchenyi téri Pont Ott Partira, ahol mindkét terméket meg lehet kóstolni.

 

PTE és gasztronómia

Nem áll távol egymástól a PTE és a gasztronómia, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 2019 után 2023-ban is jelentetett meg az egyetem egy gyönyörű nemzetközi szakácskönyvet Újabb 50 étel a nagyvilágból címmel, melyet az itt tanuló külföldi diákok receptjeiből állítottak össze.

ételital
NB II.
 
súgó
Püspökvári zenés esték
 
zene
Tommy Emmanuel