Novemberben nyílik az Escargo Bisztró és Gasztrotér
Novemberben nyílik az Escargo Bisztró és Gasztrotér
promo / 2023-11-07 ételital
Tavasszal nyílt meg a Bóbita Bábszínház épületében az Escargo Kávé- és Kakaóbár, november 13-án pedig nyit az Endresz György utca 2/b alatt az Escargo Bisztró és Gasztrotér. A tulajdonossal, az Escargo Hajója elnökével, Tóth Zoltánnal beszélgettünk.

Miképpen kapcsolódik a bisztró az épület emeletén működő szobaszínházhoz?

Megpróbál szerves része lenni, igyekszünk úgy alakítani a színház programját, hogy a kulturális élményhez a kulináris élményt is, vagyis az étkezést és az italt is hozzárendeljük. Nagyon sok olyan estünk is lesz, ahol nem a színház játszik főszerepet, hanem a gasztronómia: lesznek bor-, és pálinkakóstolós, továbbá különböző időszakokra jellemző étkezéses estek.

Ez a szobaszínház programja. Mi várható ezen a téren a bisztróban?

Ott is rendszeres kulturális programok várhatók, voltaképpen még egy rendezvényhelyszínnel egészülünk ki, többek között a Hírös Gasztroszínház is fellép majd a bisztróban. Azt szeretnénk elérni ezzel a hellyel, hogy ugyanazt az élményt kapja a közönség, mint a szobaszínházban.

Miben különbözik itt a kínálat a bóbitás kakaóbáréhoz képest?

Itt van melegkonyha, vagyis ez inkább étterem, bisztró jellegű ételekkel. Nemzetközi konyhát szeretnénk megvalósítani, miután ennek a városrésznek a jellegzetessége, hogy sok a külföldi egyetemista.

Milyen gyakorisággal lesznek kulturális programok?

Minden pénteken. A pénteki napok lesznek a színházi napok októbertől májusig, a nyári időszakban pedig a Bóbitában, hiszen ott van szabadtéri színpad. Készülünk természetesen a péntekeken kívül is rendezvényekkel, és szeretnénk a külföldi diákoknak angol nyelven is programokat kínálni.

lokál
A társasági élet legendás központja 
 
zene
Rokokó Rosé
 
lokál
A kiterjesztett valóságra már Kína is kíváncsi