Külvárosi gasztró: Balázs Café
Külvárosi gasztró: Balázs Café
szerk / 2015-07-30 ételital
Ebben a rovatunkban eltávolodunk egy kicsit a belvárostól és Pécs külső részei felé vesszük az irányt. Olyan vendéglátóhelyeket mutatunk be, melyek kiesnek a fősodorból, emiatt kevesen ismerik őket, pedig vannak, léteznek és gyönyörűen kiszolgálják a betérő vendégeket. Sorozatunk hatodik részében az uránvárosi Balázs Cafét látogattuk meg.

Megboldogult gimnazista korunkban rendszeres látogatói voltunk ennek az uránvárosi műintézménynek. Akkoriban, a 90-es évek elején Balázs Borozónak hívták a helyet, és – be kell vallanunk – szívesebben töltöttük itt az időnket, mint fizikaórán. (A kémiaórákat azért nem említjük, mert a tantárgy neve sem maradt meg a kollektív emlékezetünkben.) A Balázs Borozóval kapcsolatban el kell még mondanunk, hogy az azért teljesen más kávéház volt, mint a mostani Balázs Café, finoman fogalmazva is ég és föld a kettő közötti különbség.

A Péchy Blanka tér egyik szomorú tízemeletesének aljában bújik meg a teljesen felújított és kicsinosított Balázs Café. Kissé zavarba is jövünk a belépés előtt, hogy jó helyen járunk-e, de a névből arra a következtetésre jutunk, hogy minden bizonnyal igen, úgyhogy belépünk. Amivel szembesültünk, azt nem tudjuk máshogy nevezni, mint uránvárosi csúcsnak, ugyanis nem hisszük, hogy ennél menőbb hely létezik még egy a nyugati városrészben. Két helyiségből áll a kávézó menő kocsmabútorokkal felszerelve, a belső térben egy bőrkanapé is van, ahonnan kényelmesen lehet nézni a tévét, a nagyobbat, mert tévéből kettő is van, de a kinti helyiségben lévő televízió annyira kicsi, hogy alig látni, ám a biztonság kedvéért mindkettő megy. A pultos hölgy nagyon kedvesen szolgálja fel nekünk a szokásos hosszúkávénkat, a szervírozás a belvárosi helyekkel is vetekszik. Amúgy tök üres a hely, csak egy úr tér be egy kólára, elmondása szerint melózni megy, de távozásakor mindenkit megnyugtat, hogy munkája végeztével még beugrik – csak remélni tudjuk, hogy délután nem kólát fog fogyasztani.    

Mivel kint süt a Nap, helyet foglalunk a teraszon (merthogy az is van), de a tízemeletes olyan árnyékot vet az asztalunkra, hogy fázunk. Ettől függetlenül megnyugvással konstatáljuk, hogy ezen a teraszon ücsörögve le tudnánk élni életünk hátralevő részét. Mindezt a szemközti park és a végtelen nyugalom (értsd: sehol egy lélek) mondatja nekünk.

Távozáskor fotós kollégánk fényképet próbál készíteni a hely bejáratáról, a pultos hölgy érdeklődik, hogy miért fényképez, drága munkatársunk annyit válaszol neki, hogy „csak”. Ennyiben maradtak. 

Balázs Café, Péchy Blanka tér 3.     

 

film
Szemrevaló – új filmek Ausztriából, Németországból és Svájcból
 
súgó
Éjszakai tárlatjárat
 
lokál
Portré: Vastagh Gyula