Gyerekek a konyhában
Gyerekek a konyhában
Müllner & Kálmán Content Lab / 2020-05-13 ételital
Szabó Réka Kata, a Yokka Desszertműhely vezetője szervezett már gyerekeknek főzőkurzusokat és főzőtáborokat, ezért jól tudja, hogy a kicsiket milyen munkákkal lehet bevonni az otthoni főzésbe. Pro-tippek következnek, hogy a konyhai együttlét igazi családi eseménnyé váljon az önkéntes karanténban.     

Világszerte 290 millió, és Pécsett is sokezer, amúgy iskolába járó gyerek maradt otthon a járványhelyzet következtében. És ahány család, annyi a megoldás arra, hogyan is teljen egy nap otthon. Vagy kettő, vagy három, és ki tudja, még mennyi van előttünk.

Az új helyzetben számos olyan, korábban nem, vagy kevésbé gyakorolt tevékenység és feladat köszöntött be a családok hétköznapjaiba, amelyek óriási kihívást jelenthetnek. És most nem a nyekergő laptopon abszolvált akadozó zoom-órákra gondolunk, és nem is a felgyülemlett energiák levezetésére, vagy a barátok hiányának pótlására, hanem azokra az alkalmakra, amikor oda kell ülni az asztalhoz a soron következő étkezéshez. Arról, hogy mi és hogyan kerüljön a tányérba, arról múltkor már írtunk. De hogy érdemes-e, megosztható-e a főzés a gyerekkel, vagy csak hátráltatnak minket, arról még nem szóltunk. Ez persze a konyhánk méretétől, a fogások bonyolultságától és persze a szülői türelemtől is függ. Szabó Réka Katától a gyerekekre hangolt konyhai időtöltéshez kértünk ötleteket. A Yokka Desszertműhely vezetője túl van számos gyerekeknek szóló főzőkurzuson és táboron, most viszont egy nyolcadikos és egy ötödikes diákkal home-office-ol. „Az a tapasztalatom a nyári főzős táborok programjai alapján, hogy a legizgalmasabb tevékenység is legfeljebb másfél-két órára képes lekötni a gyerekeket. És akkor kifejezetten olyan elfoglaltságról beszélünk, ami érdekli is őket. Az sem árt, ha a tevékenységet egy olyan felnőtt irányítja, akinek a lelkesedése jó esetben átragad a csoportra” – kezdi a Desszertműhely vezetője, aki szerint a helyzet egyik kulcsa a felnőtt hozzáállása, illetve a jó időzítés. Ha türelmes formában érezzük magunkat, és nem határidőre készül az ebéd, mondjuk két zoom-óra közé besuvasztva, akkor érdemes a sokgenerációs konyhai kalandba belevágni. Családonként eltérő, hogy milyen előképzettségűek és képességűek a gyerekek, vagy akár a felnőttek, így a csipetkekészítéstől a többfogásos vacsoráig terjedhet a repertoár. „Miközben a gyerek kezét leköti egy-egy konyhai feladat, szinte észrevétlenül kinyílnak a családi recepteskönyvek is – elmeséljük, hogy miként készítettek egy fogást a nagyszülők, mi került az asztalra az évnek ebben a szakaszában, mesélünk, és egyre többet kérdeznek is. Emellett pedig az egyszerűbb technológiai lépésekre is jut idő, hogy például mikor sózzunk, vagy mikor várjunk forráspontig” – mutat rá egy másik szintjére is a közös konyhai időnek Réka. „Nálunk sem volt rutin eddig a mindennapos főzés, hiszen a sokszor kritizált menza mégiscsak a gyerekek közösségi életének egyik fontos színtere, így minden egyes lemondjuk-ne mondjuk–hezitálás végül úgy dőlt el, hogy mégiscsak előfizettünk rá” – folytatja a cukrász szakember. Nyilván nem nehéz friss, minőségi alapanyagokból ráverni egy utcahosszt a menzára, de láttunk már ovis receptet kereső szülőket is, akiknek a gyereke hiányolta az ott megszokott ízeket.

Mindenesetre a józanság ezúttal is nagy segítségünkre lehet. Ha rugalmasan lavírozunk az új ízek és a bevált klasszikusok között, akkor a változatosság is megmarad, miközben fontolva haladhatunk. Nagy a kísértés, hogy most aztán zengő szónoklatokkal keljünk ki a liszt, a cukor vagy az élesztő ellen, ám a szektásodás gyakran egyirányú utca, ne most kezdjük el az egyes alapanyagok tabusítását. Azonban a közös ételkészítés tökéletes alkalom lehet arra, hogy elmondjuk és megmutassuk a gyerekeknek, miért jó, ha minőségi alapanyagokból készül az étel, vagy hogy beszélgessünk velük arról, miért jobb, ha helyi termelőktől vásárolunk – mondja Réka.

Akár lábatlankodásnak tűnik, akár valódi segítségnek, ha a gyerekek már kijöttek a konyhába és szemmel láthatóan keresik a feladatot, akkor mindenképpen vonjuk be őket, hiszen elkésni aligha fogunk a vacsorával.

(Májusi kiadásunkban a gyereknap apropóján kizárólag gyerekrajzok jelentek meg. Ezt a képet Antal Hanna készítette.)

súgó
Tap Factory
 
zene
Anima Sound System
 
lokál
Neked munka, nekem álom!