Mindenképpen bort kíván a hajszálvékonyra szeletelt, gazdag ízű, egyszerre sós és édes, szárított, érlelt sonkák társasága. A jamón ibéricó vagy serrano Spanyolországban, a prosciutto Olaszországban, a pršut Horvátországban a nemzeti kincsek között van számon tartva. Ezen sonkák legjobb partnere a pezsgő. De mindenképpen a buborékos borok. Ha lehet választani, akkor elsősorban a rozék. A rozék jöhetnek bubi nélkül is, de mindenképpen fiatalon, ha lehet kékfrankos vagy pinot noir szőlőből. Nekem ebbe a körbe tartoznak még a száraz furmintok, leheletnyi ásványossággal, frissen, ropogósan. Vagy akár egy friss, ám tartalmas balatoni (északi part!) olaszrizling.

A magyar parasztsonka mellett a füstölt sonkák közé tartozik a németek kedvence, a feketeerdei sonka, de akár a húsosabb füstölt szalonnákat is ide vehetjük. Ezek nem annyira szárazak és kevésbé édeskések. A sós-füstös íz mindenképpen jellemzi őket. Ezekhez a sonkákhoz mindenképpen vöröset kóstoljunk, de legalább egy jó sillert. Vörösben a friss, lendületes portugieser, kékfrankos, zweigelt a hazánkban is termesztett partnerek, ha külföldről választjuk a bort, a németek dornfeldert, az olaszok primitivót, a franciák grenache-t ajánlanának.

A harmadik kategória nálunk talán kevésbé van jelen, holott a világ nagy részén igencsak kedvelik a mézes bevonatú sonkákat, mázas sült sonkákat, de ide tartozik a kanadai bacon, ami valójában a karaj sonka módra füstölve, néha bevonattal ellátva, pár milliméteresre szeletelve. Ha klasszikusan gondolkodunk, akkor az édeskés ízek mellé édeskés bor illik, vagyis karakteres, maradékcukorral rendelkező német rajnai rizling, vagy akár egy hazai, félszáraz sárgamuskotály vagy szürkebarát. Ha vörösben utaznánk, akkor mondjuk egy shiraz.