Új Látásmód Fúzió
Új Látásmód Fúzió
szerk / 2015-12-10 zene
Ha valakinek lenne ahhoz elég türelme és meggybora, hogy nagyjából tisztességesen megírja a magyar kultúra utolsó száz évének legjobb dolgait, a 90-es évek elejének avantgárdját nem tudná lehagyni a dobogóról.

Nehogy félreértsétek, ezt nem azért mondjuk, mert szerkesztőségünk tagjainak is nagyjából akkorra tehetőek az utolsó igazán sikeres csajozásai, hiszen mi szívből gyűlöljük a nosztalgia minden formáját. De tényleg.

Viszont abban a rendszerváltás környéki, émelyítő katyvaszban valahogy kiforrtak olyan borzasztóan stimmelő dolgok, amit mi nagyon nagyra tartunk. És ezt a dolgot 2015-ben egyedül az Új Látásmód Fúzió hozza minden nosztalgiától mentes, élő hitelességgel, mint valami bombaformában lévő utolsó utáni mohikán. Higgyétek el, tudnánk olyasmiket írogatni, hogy „értelmiségi dark-pop”, vagy hogy „dekadens”, „minimalista giccs”, de inkább azt írjuk, hogy gyertek el velünk együtt december 12-én a Szabadkikötőbe, hallgassuk meg a Legyőzzük az időt, a Félbe maradt várost, vagy a Féleket, és megtudtok mindent. De mindent.

Szabadkikötő (Király utca 64.) December 12. 20:30. Ingyenes.

 

ételital
Teszteltük: Le Gourmet
 
ételital
Teszteltük: Megyeri Élelmiszer
 
lokál
Pécs Cabrio