Beck Zoli (30Y): „Nem azért kell dalt írni, mert éppenséggel tudunk, hanem azért, mert nem tudunk nem írni: a szükségletünk”
„Az ember azért ir verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van reá” – írja József Attila nevezetes Babits-kritikájában. A dalra így gondolok, szóval, nem azért kell dalt írni, mert éppenséggel tudunk, hanem azért, mert nem tudunk nem írni: a szükségletünk. Ebből persze nem következik az, hogy jó dal lesz az, amire olyan sürgős szükségünk van, de enélkül legfeljebb jó minőségű iparosmunka készül: jól szerkesztett, érthető, szórakoztató, és sorolhatnám, azaz valami, ami számomra teljességgel érdektelen. Érdektelen, mert nem vállalkozik arra, hogy vállalja a maga igazságát. Egy 30Y dal vállalása ez – van, hogy nem találjuk meg azt az eszköztárat, ami ezt leginkább szolgálja, és van, hogy elvétjük a szerkezet egyensúlyát, de olyan nem nagyon, hogy ne a dal saját igazságának akaratát próbálnánk megérteni és valahogy megformálni.
Azért a folyamat jóval egyszerűbben néz ki: leülsz egy zongorához, vagy gitárt veszel a kezedbe, vagy felveszel egy dúdolt dallamot, vagy lehúzódsz a főútról, és egy papírra vagy telefonjegyzetbe egy lendülettel írsz egy szöveget. Mert sürgős szükséged volt rá. És ha szerencséd van, kiállja az első gesztus az idő próbáját, visszatérsz a harmóniákhoz, dallamhoz vagy szöveghez, babrálsz vele, aztán a próbateremben forgatjátok, és egyszerre azt gondoljátok, hogy valami lényegi történik: például egy dal.
Mehringer Marci (Mehringer): „Írni csak önfeledten és prekoncepciók nélkül lehet”
Érdekes, hogy az én esetemben mindig azok a dalok működnek a legjobban, amiben van egy idézőjeles „leszaromság” faktor. Ha valami izzadtságszagú, vagy túl van gondolva, azt valahogy a közönség mindig megérzi. Ellenben, ami ösztönös, az valahogyan mindig betalál. Legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján – minden esetben azok a dalok lettek a legsikeresebbek és legátütőbbek, amiket vagy nem akartunk rátenni az adott lemezre, mert úgysem érdekelne senkit, vagy az utolsó pillanatban tettünk rá. De mindig jó döntés volt. Írni szerintem ebből kifolyólag csak önfeledten és prekoncepciók nélkül lehet. Így igazán jól nekem akkor működik az alkotás, amikor nem érzem kötelezőnek, nem érzem kényszeresnek, és egyszerűen csak kifolynak belőlem a szavak. Ez valahol egy harc is saját magammal, amit sosem tudok megnyerni, kizárólag akkor, amikor valahogy végre megértetem magammal, hogy senkinek nem kell, hogy tetsszen, amit csinálok, csak nekem – mert végsősoron másoknak is csak akkor fog tetszeni. Valahogy így megy nekem az alkotás.
Püspöki Peti (Kubalibre): „Egy dal megszületése akkor történik, amikor a szükséges alkotóelemei egyszerre megjelennek”
A dalok születése a legtöbb esetben megelőzi a zenekari fázist. A zenekar feladatkörei így a közös produceri munka, a dalok közti szűrés és hangszerelés olyanra, ami a tagok közös ízlését fejezi ki és zenei világát képviseli, illetve, amit közösen a Kubalibre zenekarról elképzelünk. Ez pedig visszahatott az évek során a dalszerzésemre, ugyanis az ihletforrások közé emelkedett a dalok későbbi rendeltetése. Nem azt mondom, hogy direkt a közönségnek vagy feltétlenül zenekari felhasználásra írok dalt, de miközben megszületik, azért ott van a fejemben, hogy ezt talán majd mások is fogják hallgatni. Egy dal megszületése akkor történik, amikor a szükséges alkotóelemei egyszerre megjelennek: valamilyen dallam, ritmus, közlendő szöveg vagy artikuláció. Ez lehet egyetlen személy alkotása is, ám nagyon kegyelmi pillanat, amikor ezt meg tudjuk osztani az egész zenekarral, és az alkotásban egyenrangú társunk lehet a banda. Ekkor megesik, hogy a hangszerelés együtt születik a dallal. A születés mellett nagyon fontos az is, hogy hogyan érik meg a dal arra, hogy az alkotói elnevezzék és nyilvánossá tegyék.
L1: „Létrehozni egy új művet olyan, mint életet adni valaminek”
Ahogy mondani szokás: alkotni, létrehozni egy új művet olyan, mint életet adni valaminek. Minthogy gyereket csinálni is lehet ezer helyen, ezer emberrel, ezer pózban – talán még ezerszer is –, egy dalt megírni sem egy séma alapján érdemes. Volt, amikor egy félrenyúlás következtében nem egy Polyphia-riff hangzott el, hanem a mára Hurok címmel rendelkező saját dalunk első akkordja, amiből aztán következett a második és a harmadik. Ezek pedig tetszettek annyira, hogy még azon a próbán megszületett az egész dal. Olyan is volt, hogy Bendegúz és Subi egy üveg vörösborral elindultak zenélni, találtak egy nagybőgőt, amin ugyan nem tudtak játszani, de nekiálltak hülyéskedni vele. Így látott napvilágot a Nem akarom refrénje, amihez egy telefonra feljátszott másik riffet passzintva már meg is volt a dal lelke. Számtalan olyan eset van, amikor egy friss ötlet keretet ad egy addig a hangrögzítőben porosodó kezdeménynek, és hirtelen összeáll a kép. Volt, hogy viccből csináltunk egy ilyen-olyan presetekből összegányolt beatet, amire viccből rappeltünk, majd próbán kiderült, hogy normális hangszereléssel a legnagyobb banger-ré válhat. Ezek voltak a „könnyű” esetek. Ám van olyan is, hogy órákat, napokat, heteket, akár hónapokat kínlódunk egy verze-refrén átmeneten, egy kiálláson, egy szólamon vagy egy majdnem kész szám befejezésén.