Bogyólé Örömünnep
Bogyólé Örömünnep
Happ Zsuzsa / 2016-10-26 súgó
A Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet hagyományőrző Bogyólé címkepályázata idén sem maradt el, a pályaművekhez kiállítás kapcsolódik, és mindenkit szeretettel várnak az Örömünnep programjával.

A Vylyan Pincészet saját elnevezésű márkája a Bogyólé, az évjárat első újbora. A friss bor palackjaira friss címkéket ragasztanak, amire az idei évben is pályázatot írtak ki, egy tizenhárom éves hagyományt folytatandó. A kapcsolódó pályázat és a kísérőrendezvények legalább olyan üdék és vidámak, mint maga a Bogyólé és annak elnevezése, amely finoman a francia Beaujolais Nouveau (ejtsd: bozsolé) borkészítési hagyományaira utal.

A borcímke pályázatra beérkezett pályaművekből rendezett tárlat a Zsolnay Kulturális Negyed Kemence Galériájában ingyenesen látogatható október 19-31. között, azonban az igazi attrakciók az október 27-i Bogyólé Örömünnep programjában keresendők.

Az Örömünnepen ünnepélyesen megnyitják a kiállítást, egyúttal eredményt hirdetnek és átadják a legjobb címkékért járó díjakat, valamint a közönségdíjat, majd kóstolni lehet idei Bogyólét és Kakas Rozét. A koccintások mellé háttérzene is jár, amit a Moebius FM küldetésében a Handsome Midget alakulat szolgáltat, azaz Dr.Tao és Vali cserélgeti a bakeliteket.

A Bogyólé és az Örömünnep frissessége egyszerre támad az ízek, az ábrák és a hangok eszközével, a legjobban tesszük, ha meg sem próbálunk kitérni előlük.

Kemence Galéria (ZsKN) Vylyan Bogyólé borcímke kiállítás: október 19–31., Bogyólé Örömünnep: október 27. 17:00. Mindkét program ingyenes.

 

lokál
COOL LISTA - PÉCS 2016
 
súgó
Menyhárt Dániel: New High Score
 
ételital
Teszteltük: Partisancafe