Kinek az ötlete volt, hogy a könyvből színdarab készüljön?
A Pannon Várszínház színészei, Molnár Ervin – aki ugyancsak várpalotai, és ő is hasonló körülmények között nőtt fel, mint én – valamint Lenchés Marci kezdtek el foglalkozni az üggyel, miután elolvasták a könyvet. Az előadás ötletét felvetették Vándorfi Lacinak, a színház igazgatójának, aki örömmel vette az elképzelést, és ebből az együtt gondolkodásból született meg a darab. Aztán megkerestek minket – Géczi Jánost és engem –, hogy a könyvből készülne egy színdarab, mi pedig azt mondtuk, hogy boldogan állunk elébe.
Mennyire folytál bele a színházi munkába? Nyomon követted a próbafolyamatot?
Távolról szemléltem az eseményeket, nem akartam belebeszélni. Annyira nincs a színházi munkával tapasztalatom, hogy úgy gondoltam, az a legjobb, ha nem okoskodok bele. Fogalmazhatnék úgy is, hogy csendben figyeltem. Hiszek a társművészeti együttműködésekben, és Vándorfi Laciék pontosan tudták, hogy mit szeretnének ebből a könyvből kihozni. Talán a legelején annyit kértem, hogy ne legyen szokványos – hát nem lett az!
A darabban elhangzó Vad Fruttik dalokat ti ajánlottátok a rendezőnek vagy ők válogattak a repertoárból?
Ők válogatták be azt a 12-13 Vad Fruttik dalt, ami elhangzik a darabban. Az előadást videoklip-szerűen kell elképzelni, szkeccsek jönnek egymás után, melyek egy nagy történetté állnak össze. Számomra egészen sokkoló volt.
Ennyire durva színpadon viszontlátni a saját élettörténetedet?
Életem legtraumatikusabb pillanatai voltak ezek másfél órában. Kegyetlen! János látta előbb a darabot még a főpróbán, és azt mondta, hogy előadás közben párszor kihagyott a szíve. Valóban, lehúz a víz alá, eléggé megdolgozza azt, aki erre érzékeny.
Mégis, miként ajánlanád a pécsi közönségnek A Bunkerrajzolót? Miért érdemes megnézni a darabot?
Akinek tetszett a Trainspotting és szereti a Tarr Béla filmeket, annak be fog jönni. A családi tűzfészek, a Roncsfilm és a Trainspotting találkozása – így tudnám érzékeltetni a hangulatát. Azoknak ajánlom, akik szeretnek nevetve sírni.