Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mozi iránti szenvedély Gabi vérében van. „A családi legenda szerint a nagymamám úgy ment férjhez, hogy kikötötte, őt minden második szombaton el kell vinni moziba. Később együtt néztük a tévében a nagy rendezői sorozatokat: Antonionit, Bergmant, Fellinit.”
A filmek szeretetétől a moziig a könyveken át vezetett az út. „Nagyon hamar kiderült, hogy nem annyira passzolok az iskolához, a rideg működésű rendszerhez, nem is nagyon kedveltem egyik sulimat sem. Helyette olvasni és filmet nézni szerettem. Akkoriban volt az ELTE-nek egy kihelyezett antikvárius szakképzése Székesfehérváron, így azt végeztem el az érettségi után. Nagyon izgalmas volt, jó tanárokkal. Egy ideig antikváriumban, azután meg könyvesboltban dolgoztam. Aztán egyszer csak azt éreztem, elfáradtam ebben és nem tudtam, hogyan tovább, de felmondtam. Akkoriban már régóta bérletes voltam az Uránia moziban, filmklubokra, vetítésekre jártam és önkénteskedtem is. Az egyik ilyen alkalommal beszélgettem az Uránia akkori vezetőjével, Schaffler Sacával és megkérdezte, nem akarnék-e ott dolgozni, mivel ő elköltözik Budapestre és szívesen átadná nekem a munkát. Három hónap próbaidőm volt a betanulásra. Nagyon jól jött a két legfontosabb tanács, amit Sacától kaptam: hogy a vízbeugrás után rögtön meg kell tanulni úszni, és hogy a mozit nem magadnak csinálod.”
A következő fordulat sem váratott sokáig magára. „Másfél-két éve voltam az Urániában, amikor egyik nap a Pécsi Est magazinban láttam egy hirdetést, hogy az Apolló mozi vezetőt keres. Egy hét gondolkodás után megírtam a pályázatomat és a határidő előtt öt perccel elküldtem. Két perc múlva felhívott a Cirko vezetője, hogy másnap találkozzunk Budapesten. Megállapodtunk, és egy hét alatt lezajlott a váltás. Körülbelül újabb egy héttel később felhívott Rádóczy Bálint, hogy szeretne velem találkozni, mert ő semmi mást nem szeretne jobban, mint hogy az Apollóban dolgozhasson. Így vele dolgozom együtt a legrégebben, amúgy meg most öten vagyunk összesen a moziban. Egyik kollégánk például úgy került be a csapatba, hogy szemet szúrt, hogy rengeteget jár a moziba, állandóan itt van. Megkérdeztem tőle, hogy nem szeretne-e önkéntes lenni, ő pedig igent mondott és most négy év önkénteskedés után már nálunk dolgozik.”
Gabi és az összetartó szakmai stáb nem várt kihívásokkal is találkozott. „Egy időre kormányzati döntéssel megszüntették az artmoziknak járó működési támogatást, emiatt pedig a Cirkofilm nem vállalta a kockázatot, hogy tovább működtesse az Apollót. 2014 áprilisában úgy nézett ki, hogy ennek a mozinak vége. Addigra én is annyira elfáradtam, hogy úgy éreztem, nem tudok már tovább küzdeni. És akkor elkezdték kérdezgetni az emberek, hogy ’ugye, csináltok valamit’?. Megállítottak, leveleket írtak. Ebből kaptam erőt, hogy mégsem hiábavaló minden küzdelem.” Végül az üzemeltető, akitől az Apolló a helyiséget bérli, létrehozott egy alapítványt, aminek a mai napig az egyetlen célja az, hogy a mozi fennmaradjon. Ekkor indult el az Apolló hívja Pécset programsorozat is, amivel segítségül hívták a közönséget. Elképesztően népszerűek lettek ezek az alkalmak, várólista volt a vetítésekre. „Nagyon fontos volt megéreznünk, hogy sokan vannak ebben a városban olyanok, akiknek fontosak vagyunk.”
Ez az út vezetett odáig, ahogyan ma működik az Apolló. „A mozi jól van, jól működik, biztonságban és szeretve érezzük magunkat ebben a városban.” A műsor összeállításánál Gabinak két állandó szempontja van. „Csak eredeti nyelven vetítünk filmeket. Abban hiszünk, hogy az eredeti nyelv sokkal jobban visszaadja azt a szándékot, amivel a film készült. A legnagyobb szűrő pedig az, hogy milyen üzenetet hordoznak a filmek, amiket műsorra tűzünk.” Az üzenet nem csak a filmekre, hanem a mozi működésére is vonatkozik. „Szeretnénk az embereknek segíteni arról gondolkodni, hogy mi lehet az az életforma, amiben szolidárisak lehetünk egymással.”
És hogy mit tud adni a film világa a nézőnek egy mozivezető szerint? „A filmben az a jó, hogy egyszerre ablak és tükör. Ugyanaz a film egyrészt kitekintést ad, másrészt önreflexióra tanít.”