Portré: Tóth Barbi
Portré: Tóth Barbi
Happ Zsuzsa / 2023-06-27 lokál
Amíg mi nyáron fesztiválokon lazulunk, addig egy fiatal nő a 30Y turné- és kommunikációs menedzsereként, valamint a ZAJZAJZAJ menedzsereként végigdolgozza a fesztiválszezont. De hogy utána se unatkozzon majd, egészen klassz új dolgokra készül – ezekről is mesélt nekünk.

Barbi zeneipari története Tatán kezdődött. „Visszanézve az egész olyan, mint egy kedves mese. Húsz éve volt, hogy először hallottam a discmanemen 30Y-t, és idén a születésnapomon pont Tatán játszott a zenekar abban az épületben, ahol annak idején a gimnáziumi osztálytermem volt. Hiszek a kreatív valóságteremtésben, hogy amit elképzelünk magunknak, az valamilyen formában valóra válik. Az első rajongók között voltam annak idején, egy 40-50 fős online fórumos közösségünk volt. Nyaranta a kesztölci barátaink szerveztek mindig 30Y tábort, ahol a zenekarral együtt sátraztunk a Pilisben. Akkor még csak gondoltam rá az akkori menedzserüket látva, hogy igazából én is ezt szeretném majd csinálni. Mindig is művészetmenedzsmenttel akartam foglalkozni. Pécsre a kommunikáció szakra jöttem tanulni és már az egyetemi évek alatt is szerettem volna jó dolgokat teremteni. Először a Szenesben lettem pultos és ügyelő, később demonstrátorkodtam és voltam HÖK elnök is. Aztán valahogy megtaláltuk egymást újra Beck Zoliékkal, először a Zenélő Egyetem csapatába hívtak be, azután nem sokkal pedig elkezdtünk a 30Y-nal is együtt dolgozni. Idén decemberben pedig a 30Y már a tizedik stúdióalbumát adja majd ki, ami egy nagyon nagyszabású anyag lesz és egyben nagyon fontos lemez, nem csak a zenekar életében, hanem a mai magyar popzenében is, és ezt komoly szakmai kihívásnak tekintem.”

Ne gondoljuk, hogy Barbi ennyivel beérkezett a célba és azóta hátradőlt. Sőt, egyre izgalmasabb tervei vannak. „A 30Y mögött álló alkotói közösség a ZAJZAJZAJ, ami többek között kiadója az Esti Kornélnak, a Lázár Tesóknak, az Óriásnak, Egyedi Peti Mmamt projektjének, és boebecknek is. A ZAJZAJZAJ-ban egyelőre ketten menedzseljük az előadók pályáját, a cég general booking menedzsere és ügyvezetője, Koncz Balázs, illetve én. Amit pedig nemrég kezdtünk el Marton Zsanival, az a BSIDEMUSIC, egy több profillal rendelkező könnyűzenei ügynökség. A leghangsúlyosabb a produkciós, eseményekhez kötődő előkészítési és lebonyolítási munkák. Ezek között egy szép partnerség például, amit idén indítottunk el a Budapest Parkkal, a helyszíni merch értékesítés egy fair-trade koncepciója. A másik fontos irányunk pedig egy nonprofit vállalás: a zeneiparban dolgozók mentális egészségével foglalkozunk egyéni- és csoportos tanácsadásban, konzultációkon és fejlesztő tréningeken, szakemberek bevonásával. Most fut egy pilot programunk hat hónapon keresztül egy állandó csoporttal, nagyon sok témában szeretnénk támogatni az érintetteket, legyen az asszertív kommunikáció, tárgyalástechnika, kiégés prevenció vagy éppen stresszkezelés.”

És hogy hogyan telik egy zeneipari szakember nyara? „Nemrég indult a szezon, már május eleje óta szabadtéri koncerteket játszott a 30Y és szeptember végéig nem is nagyon lesz zárt térben fellépésünk. Hamarosan jön az az időszak, amikor nem csak a hétvégéken, hanem a hét bármely napján lesznek koncertek.” Mindezt Barbi évek óta, nagyon intenzív személyes jelenléttel viszi. „Akkor tudsz jól képviselni valamit, hogyha nagyon hiszel benne. Komoly felelősség, hogy rajtam keresztül jut el a közönséghez az, amit mások létrehoznak. Ahhoz, hogy jól csináljam, egyszerre kell, hogy legyek naiv pszichológus, pragmatikus operatív lebonyolító, és néha talán még jó fej is. Ez az egész valahogy hivatástudattá alakult bennem az évek során, semmi másban nem hiszek ennyire.”

Ráadásul a zenehallgatás nem fejeződik be akkor, amikor Barbi munkaideje véget ér. „A zene tud az emberek életére úgy hagyni, hogy akár felforgatja vagy megváltoztatja, vagy éppenséggel támaszt nyújt. Nekem az a kivételes helyzetem van, hogy azokkal az előadókkal dolgozhatok, akiket a legjobban szeretek a hazai színtérről, és minden hétvégén megyek a koncertjeikre. Tavaly pedig azt csináltam, hogy egyedül utaztam el nemzetközi előadók koncertjeire, ami nagyon szuper érzés volt. Egyébként is szinte folyamatosan zenét hallgatok, akkor is, amikor nem dolgozom. Biztosan sok munkától be lehet sokallni, de a zene nekem lételemem.”




ételital
Egy év hullám
 
lokál
Mese-Tér-Kép
 
súgó
Vőlegény