Példaképp 2. – Együtt, de külön
Példaképp 2. – Együtt, de külön
/ 2017-05-18 lokál
Herbály István és Herbály-Hosszú Franciska is sikeres vállalkozó, és igaz, hogy azonos pályázatíróval és könyvelővel dolgoznak, de teljesen más úton járnak.

István programozóként gondolta több mint egy évtizede, hogy megpróbál a saját elképzelései szerint dolgozni, és lett az RG Net Kft. ügyvezetője. Franciska, két gyermekükkel otthon töltött 5 évet, majd arra az elhatározásra jutott, hogy önállóan szeretne érvényesülni, valamilyen egyedi dolgot létrehozni, így Hosszúhetényben családbarát kávézót nyitott Hosszú Kávé néven, ahol „a kávé csak ürügy”.

„A vendéglátásban nem kamatoztatható az a tapasztalat, amit én szereztem, már csak ezért sem tudok beleszólni, hogy mi, hogyan történjen a Hosszú Kávéban" – mondja István, aki a cégvezetés mellett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara innovációért felelős alelnöke. „Néhány dolgot megbeszélünk, de a döntés Francié, és persze időm sem lenne rá a saját munkám mellett."

„A kávézó családbarát jellegéből fakadóan sokat vannak velem a munkahelyemen a gyerekeim, de sok lemondással is jár a vendéglátás" – mondja Franciska azt is hozzátéve, hogy a kávézó nyitását megelőző két évben már az előkészítéssel foglalkozott. Mivel nem volt vendéglátós és cégvezetési tapasztalata, így sokat köszönhet az Önindító programnak, de egyéb nyertes pályázatok is kellettek a kávézó megvalósulásához. A délelőtt pékségként, délután inkább cukrászda-kávézóként működő vendéglátóhely közösségi térként is funkcionál a településen sok kulturális programmal, de például a kamarai Üzletasszony klub összejövetelét is tartották már itt.

(Vállalkozásfejlesztéssel, szakképzéssel, pályaválasztással, innovációval, kreatív iparral, a város és a régió gazdaságával kapcsolatban még több információt találsz a pbkik.hu és a pecsgazdasaga.hu oldalakon.)

(X)

 

ételital
Teszteltük: Fellow’s Sandwich & Burger
 
zene
Punnany Akusztik
 
lokál
Elkészült a Hollófészek magaslatra épített kilátó