n
made in pécs
b c d j k
Pécsi kalandorok a Föld körül
Papp András / 2017.03.31.lokál
Kalandos utazásokra hívjuk kedves olvasóinkat! Ígérjük, elképesztő izgalmakban lesz részetek úgy, hogy ki sem kell mozdulni az otthonotokból! Olyan pécsieket kerestünk fel ebben a hónapban, akik utazásaik során érdekes, izgalmas, vicces, olykor pedig döbbenetes kalandokat éltek át. Némelyikük helyében mi is szívesen lettünk volna, de vannak olyanok is, akiknek kalandjait köszönjük szépen, de kihagynánk. Így vagy úgy, de mindegyikük története nagyon érdekes, melyekhez jó szórakozást kívánunk!

Aranyat kerestem Peruban!

Nyírő Tamás, a Kemencés mindig vidám pékje aranyért ment Peruba. „1998-ban volt a kalandom. A sztori onnan indult, hogy a családunknak volt egy jó barátja, egy perui orvos. Kétlaki életet élt, hol itt volt Magyarországon, hol pedig Peruban, ahol járta a vidéket és utazó orvosként gyógyított. Egyik találkozásunkkor említette, hogy Peruban, egy dzsungel szélén lévő kis faluban találkozott egy családdal. A családfő elmondta neki, hogy a közeli barlangban nagy mennyiségű aranyat talált, hazavitte, de a gyereke megbetegedett, és azt hitte, hogy ez azért történt, mert az Istenek megharagudtak rá, megijedt, és visszavitte a barlangba a talált aranyat. Több se kellett nekünk, összehoztunk egy mini expedíciót. Egyedül utaztam ki, ott várt a perui orvos ismerősöm és egy történész barátja. Egy leszakadt autóval mentünk a családhoz 2 napon át úttalan utakon, de végül megérkeztünk. Az apa elvezetett minket egy barlangszerű lyukhoz, és mondta, hogy oda vitte vissza az aranyat. Lemásztam a lyukba, volt nálam fejlámpa, fémkereső, tábori ásó. 6-8 méteren át négykézláb kellett menni, amit egy tágulat követett, ahol föl lehetett egyenesedni. 2 napig kerestük az aranyat a barlangban és a környéken, de sajnos semmit nem találtunk.”

Úszást oktattam Thaiföldön!

Almádi Zsófia egyetem után Thaiföldre ment úszást oktatni. „Az egyetemi BA diplomám megszerzése után jött az ötlet hogy az MA tanulmányaim előtt jó lenne egy kis külföldi tapasztalatszerzés. Egy barátnőm révén kerültem egy magyar céghez Bangkokba, ahol egy évig tanítottam angol nyelven úszást, tornát és testnevelést nemzetközi iskolákban és óvodákban. A munka mellett rengeteg fantasztikus élménnyel gazdagodtam: többek között voltam Phuketen a songkran ünnepén, búvárkodtam Phi Phi szigete mellett, jártam Laoszban, megmásztam a 49 emelet magas elhagyatott Sathorn Ghost Towert, és persze ettem sáskát!”

Koccintottam Pekingben Usain Bolttal!

Marsalkó Dávidról, a Halott Pénz frontemberéről kevesen tudják, hogy 2008-ban önkéntesként a pekingi olimpián dolgozott és egészen különös kalandokat élt át: „2008-ban önkéntesként dolgoztam a pekingi olimpián, ami annyit jelentett, hogy fizetést effektíve nem kaptam, de minden költségemet állták. Egy hónapig voltam kint, óriási feeling volt. Egyrészt eljutottam Ázsiába, másrészt az ismeretlen szituációkból fakadóan rengeteg minden történt velem. Nem ismertem senkit, volt, hogy egyedül mászkáltam egész nap Pekingben, imádtam. Bekeveredtem egy kínai filmes díjátadó bulira, ahol koccintottam Usain Bolttal, a rövidtávfutás királyával! Elképesztő élmény volt! De ébresztettem hajnalban részeg sportolót, hogy mégis indulhat az olimpián, sétáltam a Nagy Falon, ahonnan bobbal jöttem le, és az egyik szabadnapomon elutaztam az orosz-kínai határra, illetve arra a pontra, ahol a tengernél véget ér a Nagy Fal.  Életem egyik legnagyobb kalandja volt, szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem.”

Elraboltak Indiában!

Nagy Gábor 2000-ben, az akkori barátnője után ment ki Indiába, de nem gondolta volna, hogy életre szóló kalandban lesz része. „Az egykori barátnőm kiment Indiába, és azt beszéltük meg, hogy kicsit később utána megyek. Egyszer csak felhívott, hogy egy helyi jógi „elvarázsolta”, meggondolta magát velem kapcsolatban és azt mondta, maradjak itthon. Úgy gondoltam, hogy ezt az ügyet személyesen kell elintéznünk, és kirepültem utána Indiába. Az út előtt nem készültem fel Indiából, viszont tudtam azt, amit az útikönyvek írtak, hogy vigyázni kell, mert ahogy megérkezünk, rögtön körbevesznek a helyiek és egyből le akarnak húzni pénzzel. Leszállt a gépem, az volt az első dolgom, hogy elszívjak egy cigit. Ebben a pillanatban az összes taxis körém gyűlt, mindegyikük ajánlkozott, hogy elvisz, ahová csak szeretném. Kiválasztottam egyiküket, és kértem, hogy vigyen el a pályaudvarra, ahonnan tovább kellett utaznom. Azt mondta, hogy oké, de előtte elvisz egy barátjához, akinek van egy utazási irodája. Elvitt egy elég barátságtalan utcába egy elég barátságtalan helyiségbe, ahol volt egy asztal, és sehol senki. A taxis mondta, hogy ne izguljak, mindjárt jön a barátja. Megjött a barát, elővett egy albumot, kinyitotta és megkérdezte, tudom-e, hogy Kasmír milyen gyönyörű hely? Mondtam, hogy nem tudom, de nekem mindjárt indul a vonatom, oda kéne érnem, de ő csak ajánlgatta, hogy menjek el Kasmírba. 4-5 órán át győzködött, közben pedig egyre csak érkeztek a barátai, végül már 5-6-an vettek körbe a helyiségben. Nem engedtek sehová, tényleg úgy éreztem, hogy elraboltak, nem tudtam mitévő legyek. Addig-addig győzködtek, amíg kiszámoltam magamban, hogy ez egy olcsó kirándulás lesz, végül is miért ne töltsek 1 hetet Kasmírban? Aláírtam az utazásról szóló szerződést a kialkudott árral, és elmentem egy bankautomatához, hogy vegyek ki pénzt. Természetesen jöttek velem. Kivettem a kialkudott összeget, és akkor döbbentem rá, hogy az a pénz, amit erre a Kasmíri utazásra felvettem, az a teljes vagyonom, amit a hat hetes Indiai utamra szántam, ugyanis egy tízes szorzóval elszámoltam magam forint-rúpia viszonylatban. Ezt az összeget az aláírt szerződés értelmében mind oda kellett volna adnom nekik. Visszavittek az irodába, és közöltem velük, hogy nincs annyi pénzem, mint amennyibe ez a Kasmíri utazás kerül. Lobogtatták a szerződést, hogy bizony ki kell fizetnem, én pedig már sírva mondtam nekik, hogy az az összes pénzem, ami nálam van, nem fizetem ki egyetlen útra. Kezdetét vette egy alkudozás. A vége az lett, hogy annyira lenyomtuk az árat, hogy egy végtelenül olcsó út lett belőle, és elutaztam Kasmírba. Egy csodálatos, luxus helyen voltam 1 hétig. Ez is, és az idáig vezető út is örökre emlékezetes marad számomra.”

Tizenegy napot töltöttem a Himaláján!

Méder Mirella életének egyik legnagyobb kalandja volt, amikor megmászta a Himalája egyik csúcsát. „Miért vállalkozik egy ilyen útra bárki is!? Nekivágni az ismeretlennek egy olyan helyre, ahol minden más, semmi sem a megszokott, ahol nem tudni, hogy a szervezet hogyan reagál a magasságra, az oxigénhiányra? Több túratársam százalékosan fejezte ki magát: 70% szenvedés, 30% élvezet. Nekem, nem! 2016. november 6-án tehát elindultam, akkor még nem sejtve, hogy ez az út nem csak egy lesz a bakancslistámról. Három nap, tizenegy óra repülés után kezdetét vette egy tizenegy napig tartó túra a Himalájában. Jártunk a serpák „fővárosában” Namche Bazaarban, ott egy akklimatizációs túrán is részt vettünk és csak úgy indultunk tovább a Khumbu-völgybe, Tengboche felé, ahol egy buddhista kolostor található. Megérkezésünket követően alkalmunk volt egy izgalmas és persze szokatlan szertartáson részt venni, ahol a szerzetesek imákat mormoltak és füstölőket égettek. Leírhatatlan élményben volt részünk! Így hát lelkileg feltöltődve tovább indultunk. Dingbocheben egy újabb akklimatizáció várt ránk, így már jobban megszokva az egyre ritkább levegőt elindultunk Gorak Shepbe, ami már 5000 méter felett van. Innen mentünk fel Kala Pattharra, hogy onnan nézzük meg a naplementét, ami az Everest csúcsát világította meg. Túránk során ez volt a legmagasabb pont, 5650 méter. Néhány óra pihenés után, még éjszaka útnak indultunk az Everest alaptáborába, amit teljes holdvilágban tettünk meg. A túra véget ért, már csak a visszavezető út volt vissza. Az ott töltött idő alatt olyan embereket és kultúrát ismerhettem meg, ami csodálatra méltó és elgondolkodtató.”

Szembejött velem Jimmy Page Marrakeshben

Blaskovics Gyuri hosszú évek óta Londonban állomásozik, onnan utazik a világ többi részére, és sokszor találkozik véletlenül hírességekkel, akikkel szóba is elegyedik. Így volt ez Marokkóban is. „Pár éve egy este Marrakeshben megláttam Jimmy Page-et, a Led Zeppelin legendás gitárosát egy kávézóban, megszólítottam és váltottunk pár szót. Kérdeztem tőle, hogy tetszik neki a hely, azt mondta, sokat jár oda. Végig tök jó arc volt, a barátnője csinált rólunk egy fotót, aztán további szép estét kívántak, és elmentek. Nagyon szürreális volt, hogy pont ott futottam össze vele, mert nem először láttam őt. Korábban többször járt be a volt munkahelyemre, egy könyvesboltba. De akkor is! Pont Marrakeshben futok össze vele?” 

Illegálisan látogattam a Guggenheim Múzeumot!

Amikor Kohn Eszter Olaszországban élt, rendszeresen látogatta a Guggenheim Múzeumot. Ingyen, és mint később kiderült, illegálisan. „Rómában éltem, és szabadidőmben mindig Velencébe mentem, mert imádom a Peggy Guggenheim gyűjteményt. Van egy bejárata, ami előtt Marino Marini cserélhető péniszű lovasszobra áll. Minden kép ebből a szögből készül a múzeumról, szóval ki a fene gondolta, hogy a főbejárat a túloldalon lehet. Itt csak egy nagy vasajtót kell kinyitni és máris bent van az ember a múzeum közepén. Mindig megállapítottam, hogy mennyire rendes a várostól, hogy ingyen lehet látogatni a múzeumot. Egy nap hazafelé tartottam Magyarországra Rómából, Velencén keresztül, gurulós kofferrel, a hónom alatt festményekkel, és fényképezőgéppel. Így ejtettem útba megint a hátsó bejáratot. Bent valami rendezvény zajlott, de nem zavartattam magam, keresztülhúztam a koffert a múzeumon, hónom alatt a képekkel. Nem sokkal később lekapcsolt egy biztonsági őr, hogy tegyem le valahol a bőröndöt – ekkor kezdett gyanús lenni a dolog. Átsündörögtem a túloldalra és ott volt a főbejárat, komoly beléptető kapukkal. Öt jeggyel tartozom Velencének azóta is, de a következő látogatásaimkor már a főbejáraton mentem be.”

A Queen mentett meg Amerikában!

Plazi az Amerikai Egyesült Államokban töltötte éppen jól megérdemelt pihenését, amikor egy rendőri ellenőrzésben az hozott különös fordulatot, hogy kiderült, Magyarországról érkezett. „Nyári munkát követően megérdemelten utazgattam 2003-ban valahol Missouri-ban. A 44-es úton bokrok között megbúvó rendőrautót láttunk. Ahogy kinéztem oldalra, elkaptam a pillanatot, ahogyan a rendőr épp a kormányra emelte a kezeit, közöltem is a csajommal, hogy vendégeink lesznek. Jó tíz perccel később a hűtőmaszkból villogó fényekkel megtörtént a filmekből ismert pull-over, stay inda car, majd comebehind. Az ellenőrzés oka a rendszámunk volt, Wyoming ugyanis nem a szomszédban van. De amikor elhangzott a kérdés, hogy „Honnan jöttünk?”, megváltozott a beszélgetés hangvétele.„Hungary…oh, Budapest!” Azt kérdezte a rend őre, hogy ismerjük-e a Queent, mert neki az 1986-os budapesti Queen koncert a kedvence. Ezek után barátsággal kívánt további szép napot.”

Vendégem volt Stephen Hawking!

Baranyai Aurél egy cambridge-i étteremben dolgozik, ahol egyik nap világhírű vendége érkezett. „2015 márciusában mentem ki Angliába, ahol egyhónapos sztázs után – amit Daniel Clifford 2 Michelin-csillagos Midsummer House nevű éttermében töltöttem – kerültem a Restaurant Alimentum-ba, ami egy 1 Michelin-csillagos étterem. Pincérként kezdtem, majd 2015 szeptemberében assistant manager, egy hónappal később pedig restaurant manager lettem.

Az eddigi legnagyobb élményem az volt, amikor az étterem menedzsereként volt szerencsém köszönteni Stephen Hawkingot, a világ egyik legnagyobb elméleti fizikusát, akiről A mindenség elmélete című mozifilm is szól. Elmondhatatlan élmény volt! 7 fogásos degusztációs menüvel egybekötött találkozót tartott az éttermünkben neves cambridge-i és oxfordi professzorokkal.”

Találtam néhány palack tokaji aszút a Kajmán-szigeteken!

Bozsányi Balázs a Kajmán-szigeteken dolgozik, ahol egyik nap hatalmas meglepetés érte. „Néhány éve még a barátnőmmel terveztük el, hogy kimegyünk dolgozni a Kajmán-szigetekre, ugyanis mind a táj, mind az éghajlat nagyon bejött. Bár a barátnőmmel azóta nem vagyunk együtt, egyedül is nekivágtam az útnak, ami annyira jól sikerült, hogy ott is maradtam. Little Cayman szigeten dolgozom egy hotel bárjában, a szigeten egyedüli magyarként. Egyik nap hatalmas öröm és meglepetés ért! Találtam ugyanis néhány palack tokaji aszút a bár raktárában! Utánakérdeztem, hogy ezek hogyan kerültek ide, és kiderült, hogy tavaly a szigeten tartózkodott Vilmos herceg, az ő személyes kérése volt ez a tétel. Büszkeség töltött el!” 

Végigjártam az El Caminót!

Lőrinczy Judit párjával együtt járt az El Camino egyik szakaszán, ahol csodálatos élményekkel lettek gazdagabbak. „Néhány éve még magyaráznom kellett, mi is az El Camino, manapság azonban már nagyon népszerű és ismert lett a harmadik legfontosabb keresztény zarándokút. Azt azonban még mindig kevesen tudják, hogy nem csak egy, hanem több, hosszabb-rövidebb útvonala létezik, aszerint, hogy a történelem során a keresztény zarándokok milyen irányból érkeztek Santiago de Compostelába. Például a francia vagy az északi utat választó zarándokok a spanyol-francia határról indulva mintegy 800 km megtétele után érkeznek Santiagóba.

Az első Caminómra kedvesemmel, Gáborral 2008-ban mentem, az északi utat jártuk végig. Fogalmam sem volt, mi vár majd rám, egyszerűen kíváncsi voltam. Egyfajta sportos kikapcsolódásra számítottam, ehelyett meg kellett birkóznom fizikai és lelki nehézségekkel egyaránt. Naponta átlagosan 25 km-t gyalogoltunk 8-9 kilós zsákokkal a hátunkon. Az utat jelző sárga nyilak és kagylójelek varázslatos tájakon vezetnek át. Az olykor egy hónapnál is hosszabb gyaloglás alkalmat ad az elmélyülésre, gondolkodásra, amelyre rohanó világunkban egyre kevésbé van mód. Az első út átalakította a távolsághoz és az időhöz fűződő viszonyomat, megtanított a jelenben élni, és arra is, hogy legyek elfogadóbb, türelmesebb.”

Világhírű társulatok statisztája voltam Japánban!

Rákosi Tamás 2005-től 2007-ig Japánban élt. Több munkát kipróbált, de a legemlékezetesebb számára mégiscsak az volt, amikor világsztárokkal állt színpadra statisztaként. „A Művészeti Szakközépiskolában végeztem táncművészet szakon, és épp azon gondolkodtam, hogy mit kezdhetnék ezzel Japánban. Egy nap aztán rábukkantam egy passzentos hirdetésre: statisztákat keres a Bologna Opera, akik éppen Japánban turnéztak. Jelentkeztem, fel is vettek. Az előadások az ueno-i kultúrcentrumban voltak, és a fellépéseken kívül még az is különleges élmény volt, hogy az akkori japán miniszterelnök, Koizumi is meglátogatta az egyik előadást! Természetesen jöttek vele újkori „szamurájai” is, akik nézésükkel simán kettényeshettek volna.

Ezen kívül szerepeltem még számos, nemzetközileg elismert társulattal (Firenze Opera, Bolshoi Balett, Opera de Paris), nagyon jó volt profikkal együtt színpadon állni! Együtt játszhattam például José Cura-val, az argentin tenorral, valamint Roberto Alagna francia tenorral is. Nagyon jól éreztem magam velük a színpadon.”  

Búcsúbeszédet mondtam – nem kellett volna

Mánfai György 2014-ben Ausztráliában töltött két hónapot és egy egészen különös élményben volt része: „Egy 43 évvel ezelőtt Adelaidebe költözött pécsi hölgy, Scheer Jutka meghívására két hónapot tölthettem ebben a szép városban. Úgy esett, hogy két ottani magyar klubban is én mondtam a március 15-ei ünnepi köszöntőt. Kiutazásom első két hetében érdeklődtem egy úr után, és vagy 40-50 személytől hallottam, hogy egy-másfél évvel ezelőtt elhunyt. Ez az úr édesapám jó barátja volt, 15 éven keresztül kaptunk tőle húsvétra, karácsonyra ajándékokat. Nagyon megérintett a halálhíre, és elhatároztam, megemlékezéssel kezdem az ünnepi beszédemet. Vettem egy gyertyát, átkötöttem nemzeti színű szalaggal, zsebemben ott lapult a gyufa. Köszöntöttem a megemlékezésre összegyűlt sokaságot, és kértem, engedjék meg, hogy ünnepi beszédem előtt egy személyes élményt megoszthassak. Elmondtam a fenti történtet, majd kértem, álljanak fel egy percre, emlékezzünk közösen magyar honfitársunkra. Remegő kézzel, fátyolos szemmel nagy nehezen meggyújtottam a gyertyát, küszködtem a könnyeimmel, legalább három-négy perc múlva tudtam csak elmondani a köszöntőmet.
5-6 nap múlva házigazdámnál csengett a telefon. A vonal túlsó végén lévő személy bemutatkozott: Pongrácz Béla vagyok, és a kis Mánfai Gyurival szeretnék beszélni. Jutkának elállt a lélegzete. Miután átvettem a kagylót, bemutatkozott nekem is, és majdnem kiesett a telefon a kezemből. Ő volt ugyanis az, akit néhány nappal ezelőtt könnyek között elbúcsúztattam…”

Hernyópörköltet ettem Kongóban!

Dr. Tarrósy István egyetemi docens, Afrika-kutató több mint tízszer járt eddig Afrikában, ám a legkülönlegesebb élménye a Kongói Demokratikus Köztársaságban volt: „2012 decemberében Matadi városának piacán jártunk. Ahogy általában az afrikai piacokon lenni szokott, itt is minden kapható volt: majmok, patkányok, kígyók, halak, rákok. Mi hernyót vásároltunk. Ez az ehető fajta hernyó nagyjából 4-5 centi hosszú, kb. egy centi átmérőjű jó húsos állat. Egészen pazar pörköltet lehet ebből készíteni, amit helyi segítséggel meg is csináltunk. A hernyót alaposan meg kell mosni, be kell sózni, majd mehet a paprikás, hagymás alapra fűszerekkel együtt. Ha egy 10-es skálán kell értékelnem az ételt, akkor azt mondom, hogy kinézetre adok rá egy kettest, de ízre simán felmegy öt-hat közé. Ennek az estének egyébként nem csak a hernyó volt az egzotikuma, hiszen ettünk boát is. Azt valószínűleg tovább kellett volna főzni, mert a húsa rágós maradt, és mocsár íze is volt.”

Arnold Schwarzenegger edzőpadján gyúrtam!

Labancz Richárd, az Eleven sommelier-je munkája miatt gyakran fordul meg külföldön. Egyik emlékezetes története az Amerikai Egyesült Államokban esett meg vele. „Öt éve az USA leghíresebb borvidékén, a Napa völgyben dolgoztam. A munka megkezdése előtt volt két hetem, utazgattam, és többek között eljutottam a Venice Beach-re is, aminek egyik részén egy frankó szabadtéri konditerem van kialakítva. Mielőtt megérkeztem, utánanéztem, hogy található itt egy gyúrópad, ahol anno a szárnyait bontogató Arnold Schwarzenegger is edzett. Több se kellett nekem, lefeküdtem az egyikre, és gyúrtam egy kicsit ott, ahol Schwartzi is. Nem lettem olyan izmos, mint ő, de mindig vidáman gondolok erre a sztorira.”

Megkergetett egy oroszlánfóka!

Mi sem szeretnénk kimaradni a külföldön megtörtént izgalmas kalandokból, ezért szívesen osztjuk meg a Made in Pécs kreatív vezetőjének, Ocsovai Gábornak a történetét. „2009-ben egy hónapot töltöttem Új-Zélandon. Gyerekkori álmom volt eljutni oda, ezért 30. szülinapomon ezzel az úttal ajándékoztam meg magam. Egyedül mentem, ez egy magányos trip volt, az összes megtakarított pénzemet erre költöttem, de nem bántam meg.

Egyik nap Dunedinben voltam az óceán parton, albatroszokat szerettem volna megfigyelni. Egy klasszikus, homokos óceánpartra értem, ahol a dűnék között pingvinek, fókák tanyáztak. Tudtam, hogy nem szabad a fóka és a tenger közé keveredni, mert ebből a szituból nem lehet jól kijönni. Éppen ezért elkezdtem távolodni a parttól, de egy marha nagy oroszlánfóka, mint egy házőrző eb, vicsorogva, csapkodva elindult felém, ami eleinte vicces látvány volt, később már nem annyira. Nagyon gyorsan jött felém, menekülőre fogtam, és felfutottam egy dűne tetejére. Itt ért egy újabb meglepetés, ugyanis egy svájci házaspár is ott volt, akiket, mint később kiderült, szintén sakkban tartott ez a fóka, így ők sem mertek elmerészkedni onnan. 1 órán keresztül nem tudtunk sehova sem elmozdulni, ami nem volt gond, mert nagyon jól elbeszélgettünk. A fóka egyszer csak feladta, elballagott, így én is, és a házaspár is szabadon távozhatott a labilis idegrendszerű fóka szorításából.”

súgó
Magadról miért nem beszélsz?
 
lokál
Mi leszel, ha nagy leszel?
 
zene
Reks