Friss angolna a Nick Udvarban
A gyönyörűen felújított Nick Udvarban 1895-ben nyílt meg a Nick-féle Pilseni Söröző. A sörözőn kívül itt volt a pilseni polgári sörfőzde raktára és egy elképesztő kínálatú csemegekereskedés is. Az alábbi termékek voltak kaphatók ebben a csemegeüzletben: friss angolna, csemege hering, kaviár, szardínia, pisztráng, minden nap friss bécsújhelyi tormás kolbász és mindenféle felvágott. Ilyesmit ugye mindenki el tudna képzelni ma is a Király utcában?
Csinos szeparék az István Pincében
Nem tegnap nyílt a legendás István Pince. Pont azon a helyen, ahol ma is áll, ott nyitotta meg vendéglátóhelyét 1899-ben Weindorfer János. Elegáns hely volt ez akkoriban. A nyitást világgá kürtölő hirdetésben például csinos szeparék, tiszta magyar borok és jó konyha szerepel, aláhúzva, hogy kitűnő étterem ez, ahol „egész éjjel friss eledelek kaphatók”, ugyanis a hely tényleg folyamatosan nyitva volt. Az István Pince történetéhez hozzátartozik, hogy 1917-től Apollo néven üzemelt. Megsaccolni sem merjük, hogy az elmúlt 116 év alatt mennyi bor folyt le itt a torkokon.
Gambrinus a Király 21 helyén
A Király utca és a Szent Mór utca sarkán üzemelő mai Király 21 étterem helyén 1911-től hat éven át a Gambrinus nevű népszerű vendéglő üzemelt. De nem is csak a Király 21 helyét foglalta el a népszerű szórakozóhely, hiszen kerthelyisége a szomszédos telket (ahol a régi Pécsi Rádió épülete állt) is magában foglalta. Itt aztán zajlott az élet rendesen: a kerthelyiség szépen parkosított volt, szökőkúttal, lugassal, villanyvilágítással, rendszeresek voltak a koncertek (még Dankó Pista is fellépett itt), de művészesteket is tartottak. Annyira menő volt ez a hely, hogy a 660-as telefonszámon még asztalt is lehetett foglalni. A Gambrinus végét az jelentette, hogy a tulajdonost, Balogh Györgyöt behívták katonának, ezért a hely 1917. április 25-én végleg bezárt.
Petőfi Sándor a 100 éves Borozóban
A Kórház téri 100 éves Borozó helyén állt a Magyar Korona fogadó, ami a pécsi vendéglátás legrégebbi képviselője, hiszen már 1750 körül működött. 1841 szeptemberében állítólag Petőfi Sándor is megszállt itt Mohácsról jövet átutazóban, és a Magyar Korona ablakából szemlélhette azt a disznóvásárt, ami akkoriban a Kórház téren működött.
Ferenc József a Tettyén
Az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója nem úri passzióból járt a Tettyén, hanem Pécs történetének egyik nagyon fontos epizódja miatt. 1892. szeptember 13-án adták át ugyanis Pécs első nyomóvezetékes vízellátó rendszerét, és egy hadgyakorlat miatt éppen a városban tartózkodó uralkodót kérték fel a víztározó és a forrásház átadására. Az épület mai is látható a Tettyén. A Pécsi Figyelő című lap is beszámolt a nagy történésről: „A vízmű, s a városnak vízzel való ellátása igen érdekelte a királyt, s a polgármester nem győzte sűrű kérdéseire megadni a választ.” A modern vízvezeték-hálózat kiépítése elengedhetetlen volt a városban, ugyanis kiderült, hogy az 1891-es tífuszjárvány kialakulásában a régi vezetéknek nagy szerepe volt. A régi vízvezeték forrásvízét árnyékszékek szennyezték, és közkútjainál zajlottak a nagymosások és a megnyúzott állatok tisztítása.
Kávéház a Konzum helyén
1868-ban Bedő Károly nyitott modern, minden igényt kielégítő kávéházat a mai Konzum helyén. Ez egy akkora és olyan minőségű kávéház volt, ami egyáltalán nem volt jellemző egy vidéki kisvárosban. Érzékeltetésképpen: a falakat Angliából hozatott tapéták borították. Ezzel a kávéházzal indult Pécsett egy soha vissza nem térő virágzó kávéházi élet, ami később annyi kávéházat eredményezett, hogy a korabeli Pécsi Napló ezt írta: „Magyarország maholnap a kávéházak országa lesz. A magyar vidéki városok közül kávéházak dolgában Pécs eddig is az elsők között foglalt helyet.”
Drogéria a Replayben
Azt viszonylag sokan tudják, hogy a mai Replay helyén nem is olyan régen még egy nagyszerű csemegeüzlet működött. De még korábban, 1906-ban a Geltsch és Graef cég drogériája volt itt. Az eredeti építészeti tervek szerint az épület földszintjén drogéria, a Városháza köz felé üzlethelyiségek, az emeleten pedig lakások kerültek kialakításra. A döbbenet az, hogy a drogérián kívül ma is pontosan ugyanez a leosztása a Király utca 4. szám alatti épületnek. A drogériából később a Pohli-féle csemegebolt lett, melynek falfreskóit Gebauer Ernő készítette 1952-ben. Ezek szerencsére ma is láthatók a Replayben.
Csodaszép freskók a Jókai téren
A Jókai tér 11. szám alatti épületet sokan csak tejbisztróként ismerik, hiszen hosszú-hosszú évekig az működött ennek az épületnek a földszintjén. Ma egyik részén a Lili Kínai Büfé üzemel, másik részén pedig hamarosan megnyílik az Eleven nevű bor és tapasbár. Ennek az épületnek azonban nem a földszintje a lényeg, hanem a Jókai térre nyíló kapun át megközelíthető emeleti, három egymásba nyíló, reprezentatív terme. A termek mennyezetét ugyanis csodaszép freskók díszítik, melyeket 2002-ben restauráltak. Ez az egyetlen olyan középület Pécsett, aminek az emeleti helyiségeit ilyen színpompás falfestmények dekorálják. Nagyon nagy kár, hogy a nagyközönség ezeket a freskókat nem láthatja, ugyanis a szobák hosszú évek óta kihasználatlanok, üresen állnak. A falfestmények mesterének neve nem ismert, de különböző adatokból arra lehet következtetni, hogy egy hosszabb ideig a városban dolgozó, vagy esetleg egy Pécsett élő művész lehetett az elkövető.
Aranyhajó - a legrégebbi pécsi szálló
Biztosak vagyunk abban, hogy senki sem tippelt volna arra, hogy a legrégebbi szálló Pécsett a Király utca 3. szám alatt található Aranyhajó Fogadó. Egyes feltételezések szerint ezen a telken már 1695-ben létezett egy bizonyos Arany Hajó nevű szálloda, de 1802-től már hivatalos papírok is bizonyítják létezését. A 20. század elején ez volt a harmadik legnagyobb szálló a városban, amit a kommunizmus ideje alatt államosítottak. Ekkor állami vállalatok irodistái dolgoztak itt, a hátsó épületrészben cipőgyártás folyt, és komfort nélküli lakásokat is kialakítottak benne. A mai Aranyhajó Fogadó 1997-től működik.
Színház a Dischka Győző utcában
A pécsi színházjátszás történetét a Mária utcában kell kezdenünk, ugyanis a város legelső kőszínháza ott állt. Az 1840-ben épült színházat azonban 1886-ban életveszélyessé nyilvánították és bezárták. De nem maradt sokáig színház nélkül a pécsi polgárság. A kor leghíresebb színházi egyénisége, Somogyi Károly 1887-ben lett a pécsi színház direktora, aki azzal a nem elhanyagolható problémával szembesült kinevezésekor, hogy nem volt működő színház a városban, amit igazgatni tudna. Rögtön munkához látott és felépíttetett egy fából készült teátrumot a mai Dischka Győző utcában, amit hivatalosan Faarénának hívtak, de a pécsiek egymást között csak deszkaszínháznak és deszkabódénak neveztek. 1887 áprilisában el is készült Pécs új színháza, ami hamar a lakosság egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált. A teátrum két szintes volt, ezren elfértek benne. A Faaréna a Pécsi Nemzeti Színház átadásáig, 1895-ig működött.
Mehemed szpáhi aga az Eozinban
A Király utca 8-ban, ahol jelenleg - többek között - az Eozin is üzemel, a török hódoltság idején Mehemed szpáhi aga lakott. Az épülethez tartozó telek magába foglalta a szomszédos Király utcai épületet egészen lefele a Perczel utcai épületekig. A lakóházról az első adat a török kiűzését követően, 1694-ből származik, amikor is az épület Krenner Frigyes postamester tulajdonába került. A ház leghíresebb lakója azonban Nendtvich Tamás gyógyszerész volt, aki a ház földszintjén gyógyszertárat üzemeltetett az 1800-as évek elején. Tehát a 19. században nem sörért, hanem gyógyszerért jártak az emberek a mai Eozinba. Éles a váltás.
Hatalmas robbanás a Városházán
1869. június 29-én reggel fél kilenckor hatalmas robbanás rázta meg a Városházát, ami akkor is pont ott állt, mint ma. Hét ember a helyszínen életét vesztette, a sebesültek száma hihetetlen mértékű volt, ugyanis a robbanás idején rengetegen voltak a Széchenyi téren, hiszen éppen vásárt tartottak, ráadásul a Városházán közgyűlésre gyülekeztek a képviselők. A detonáció Köszl János fűszerkereskedésében történt, ami a Városháza földszintjén működött. A robbanást a boltban tartott puskapor és tűzijátékok okozták. Ezek a termékek egyáltalán nem voltak furcsák akkoriban egy kereskedésben, hiszen a pécsi szőlőhegyeken tradicionális szokás volt szüreteléskor tűzijátékozni.
A tragédiát szigorú nyomozás követte, ami minden alapossága ellenére sem tudta feltárni a robbanás valós okát. A szerencsétlenségben súlyosan megsérült tulajdonost másfél évi fogházra ítélték, aki büntetésének letöltése után elköltözött Pécsről.
(A cikk elkészültéhez felhasználtuk Kovács Lajos: Kanyargós utcák, görbe esték című könyvét, és Pilkhoffer Mónika: Pécsi enteriőrök című munkáját.)