n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
ImaginePécs
Happ Zsuzsa / 2017.11.07.lokál
Aki Pécsett él, járt már úgy, hogy miközben vendéget kalauzolt a városban, akkor vett észre olyasmit, amit előtte még soha. Az ImaginePécs kezdeményezés célja, hogy turisták és pécsiek egyaránt rácsodálkozzanak a város szépségeire és titkaira.

Idén júniusban indították az első tematikus sétákat Pécsett. A Budapesten már 2008 óta működő ImagineBudapest ezen a nyáron négy vidéki városban is aktivizálta magát, tudtuk meg Káldi Emesétől, a családi-baráti vállalkozásként indult cég vezetőjétől. „Budapesten van a székhelyünk, de a vidéki városokban – így Pécsett is – helyi vezetőkkel dolgozunk. Rendszeresen ellátogatunk Pécsre, hogy partnereinkkel tartsuk a kapcsolatot és új témákat keressünk a sétákhoz.”

Az eddigi visszajelzések alapján a programokat a résztvevők kiválóra értékelik és gyakran azt emelik ki, hogy a megszokott útvonalaikon rendszeresen útba ejtett helyszínekről, épületekről tudtak meg új dolgokat. „A városi séta olyan élmény-ajándék, amely nemcsak hasznos, hanem kikapcsolódást, szórakozást is tud nyújtani. Sétáink célja, hogy megismertessük az emberekkel a város rejtett szépségeit, izgalmas múltját és jelenét 2-3 órás, egy-egy tematikára felfűzött gyalogos program formájában, amely során igyekszünk személyes történeteket, érdekességeket, alapos, ugyanakkor szórakoztató tudást átadni. Azt szeretnénk, ha a sétáknak köszönhetően mélyebb kötődés alakulna ki a város és lakói, használói, látogatói között” – foglalja össze Emese tevékenységük lényegét.

Általában 15 fős csoportokat indítanak a jelentkezőkből, magyar és angol nyelven. A sétákra ajándékjegyet is lehet vásárolni és csapatépítő programokat is szívesen szerveznek, kóstolóval vagy kincskereső jellegű sétával egybekötve. „Magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk, mert úgy gondoljuk, csakis úgy érdemes ezt csinálni, ha a vendég minden szempontból elégedett” – hangsúlyozza ki a cégvezető és mond egyet a pécsi érdekességek közül, amiről a résztvevők többet is megtudhatnak a programjaikon: „A Perczel utcában bújik meg az egyik legszebb kapu a városban, melyet az Angyalok és elefántok című sétánkon is útba ejtünk. Első pécsi bútor-, ajtó- és ablak gyár, Hoffmann Károly – ez a felirat díszíti a Csukás-ház homlokzatát. Az egykor itt működő asztalosüzem, majd üzlet és bemutatóterem bejárata felett azonban titokzatos jelekre is bukkanhatunk…”

A pécsi séták jelenleg három témára koncentrálódnak. „A Legendás pécsiek séta a városban élt alkotó emberek életéhez és tevékenységéhez visz közelebb, olyanokat érintve, mint a pécsi kesztyű, a sör, a bányászat, a híres pécsi orgonagyár, az animáció és a Zsolnayak története. Az Angyalok és elefántok programja a belvárosi épületdíszekre hívja fel a sétálók figyelmét, a résztvevők apró látcsöveket kapnak és a megfigyeléseikből vezetjük rá őket a tényekre, például arra, hogy ki építette a házat, ki lakott benne vagy miért került egy adott épületdísz valahová. Művészettörténet, várostörténet és interaktivitás keveredik ebben a sétában. A Fenn a Tettye pedig egy kirándulós séta, ami igazi kikapcsolódás családok vagy párok számára is. Szó esik benne a Tettye kiépüléséről, különleges flórájáról, az egykor itt szervezett jeles eseményekről és persze a híres tettyei romokról is”  – így szól Emese rövid ajánlója a programokhoz. 

Az ImaginePécs Facebook-oldalán megtalálhatók a séták útvonalai és időpontjai, valamint jegyet is vásárolhatnak itt az érdeklődők. Posztjaikban Pécsett élők szólalnak meg és mondják el röviden, mit szeretnek leginkább a városban. Nem kétséges, hogy Pécs rengeteg érdekességet rejt a kíváncsi szemek számára. Mit is mondhatnánk mást: aki nem hiszi, járjon utána!

ImaginePécs séták a közeljövőben:

Nov. 11. 10:00 – Angyalok és elefántok

Dec. 10. 10:00 – Legendás pécsiek

 

súgó
Pécsi Galéria 40
 
lokál
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év boltja
 
súgó
Frankofón Hetek